Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában bemutatkozó látogatáson fogadta David Pressmant, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetét – tudatta a Legfőbb Ügyészség. Pressman 2022 augusztusától látja el feladatait Magyarországon, a mostani megbeszélés a felek között az első hivatalos találkozó volt. A megbeszélésen a legfőbb ügyész bemutatta az ügyészségnek a magyar jogrendszerben betöltött szerepét, hatásköreit, alkotmányos helyzetét. Kiemelte az ügyészség korrupcióellenes tevékenységét, amely kapcsán kitért a „kiegészítő pótmagánvád” intézményére, amely a korrupció elleni fellépés egy új eszköze. Hangsúlyozta a különböző uniós és nemzetközi szervezetekkel folytatott együttműködés fontosságát, külön kiemelve a Nemzetközi Rendészeti Akadémiával…
Read MoreCímke: korrupció
Az EU és Ukrajna a jövőben elismeri és végrehajtja egymás bírósági határozatait
Az Európai Unió tagországainak külügyminisztereit tömörítő tanács luxembourgi ülésén megállapodott arról, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott unión kívüli határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló hágai egyezmény keretében szerződéses kapcsolatokat létesít Ukrajnával. Az uniós Külügyek Tanácsa közleménye szerint mivel Kijev 2022-ben ratifikálta az egyezményt, nincs akadálya annak, hogy Ukrajna és az Európai Unió között szerződéses igazságügyi kapcsolatok jöjjenek létre szeptember elsejétől. Az Európai Unió tagállamai úgy vélik, hogy nincs olyan alapvető akadály, például az igazságszolgáltatás függetlensége és hatékonysága, a korrupció elleni küzdelem vagy az alapvető jogok tiszteletben tartása terén, amely…
Read MoreVizoviczki-ügy: Jogerősen elítélték a korrupcióval vádolt volt rendőrtisztet
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helyben hagyva 1 év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Vizoviczki-ügyben korrupciós bűncselekménnyel vádolt, magas beosztású volt rendőrtisztet; a másodfokú döntés jogerős – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Felidézték: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Vizoviczki László nevével fémjelzett, fővárosi rendőri vezetőket érintő katonai büntetőeljárás során, korrupciós bűncselekmény miatt 2021 májusában emelt vádat a korábban leszerelt volt rendőrtiszt ellen, aki az alapügy egyik vádlottja. A tényállás szerint a jogász végzettségű vádlott a felelősségre vonás elkerülése érdekében 2020. február 4-én arra akarta rávenni vádlott-társát, hogy mint egykori…
Read MoreA korrupcióval gyanúsított ártándi határrendészek letartóztatást kezdeményezte az ügyészség
Tizenhat határrendész letartóztatását, továbbá egy határrendész és egy civil személy bűnügyi felügyeletének elrendelését kezdeményezte a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akiket minősített vesztegetés gyanújával vettek őrizetbe az ártándi határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) korábbi közleménye szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el. Az Ártánd, illetve Nagykereki közúti határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt megállapodott abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően…
Read MoreElítélték a Vizoviczki-ügyben korrupcióval vádolt volt rendőröket
Hat és tizenegy év közötti, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa, első fokon azokat az egykori magas beosztású rendőrtiszteket, akik a vád szerint különféle korrupciós bűncselekményeket követtek el a Vizoviczki-ügyben. A bíróság tizennégy vádlott esetében hozott ítéletet, közülük nyolcan volt rendőrök, hatan polgári személyek. Az ügyben tizenegy éve kezdődött vizsgálat a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján. Az ítélet rendelkező részét nyilvánosan hirdették ki, míg az indokolás – a minősített adatok védelme érdekében – zárt ajtók mögött hangzott el. A vádirat szerint a vendéglátásban nagy befolyásra szert…
Read MoreNVSZ: hetvenezer forintot lopott egy mentőápoló egy „betegtől”
Megbukott a megbízhatósági vizsgálaton egy egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott mentőápoló, aki hetvenezer forintot lopott egy „betegtől” – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ). Az NVSZ honlapján olvasható információ szerint: a szolgálat szerdán végzett megbízhatósági vizsgálatot két egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott budapesti mentőápolónál, ennek során a szolgálat magát betegnek kiadó, kórházba szállított munkatársától egyikük hetvenezer forintot lopott el. A kórházban a mentőápolók a rendőrségnek tagadták a bűncselekmény elkövetését, az ellopott pénzt önként nem adták át, azt azonban egyikük nadrágzsebében megtalálták – írta az NVSZ. A mentőápolót ezután lopás miatt előállították, gyanúsítotti kihallgatásán…
Read MoreMűszakivizsga-állomáson dolgozó kormánytisztviselőket gyanúsítanak korrupcióval
Őrizetbe vettek nyolc kormánytisztviselőt, akik a gyanú szerint vesztegetési pénzt fogadtak el egy műszakivizsga-állomáson az ügyfelektől – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A területi közigazgatásért felelős államtitkárság jelzése alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítést végzett, majd kedden a nyomozó ügyészség „összehangolt eljárási cselekményeket” hajtott végre. A Központi Nyomozó Főügyészség nem nevezte meg, melyik településen, vármegyében hajtották végre az akciót. A főügyészség azt közölte hogy a megalapozott gyanú szerint „egy közép-magyarországi kormányhivatal dolgozói a gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben – rendszeres haszonszerzésre törekedve – vesztegetési pénzt fogadtak el az…
Read MoreVizoviczki: február 9-én ítéletet hirdetnek az egyik ügyben
Február 9-én ítéletet hirdetnek a Vizoviczki Lászlóhoz kapcsolódó egyik rendőri korrupciós ügyben. A Fővárosi Törvényszék a közleményében nem nevesítette Vizoviczkit, csupán felidézte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én vádat emelt V. L. és 21 társa ellen. A törvényszéki tájékoztatás szerint „február 9-én hirdetnek ítéletet az egyik rendőri korrupciós ügyben”. Közölték: 66 ezer oldalnyi peranyag keletkezett, 300 tanút hallgattak ki, valamint 210 órányi hang- és képfelvételt játszottak le. A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én emelt vádat V. L. és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, ahol az I.,…
Read MoreOrosz agresszió: Harckocsik szállítását sürgeti az amerikai szenátus Ukrajnában járt küldöttsége
A kijevi vezetés további nemzetközi fegyveres támogatását sürgette az amerikai szövetségi törvényhozás Ukrajnában járt küldöttségét vezető Lindsey Graham republikánus szenátor. A politikus a múlt heti látogatást összegezve úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai háború fordulóponthoz érkezett, amelyben a harckocsik központi kérdéssé váltak. A küldöttség meggyőződött arról, hogy az ukrán hadseregnek nehézjárművekre – német Leopard, valamint amerikai Abrams harckocsikra – van szüksége – mondta, hozzátéve: Kelet-Ukrajnában nem sikerülhet az orosz erők visszaszorítása harcjárművek nélkül. A politikus emellett nagy hatótávolságú rakéták küldését is szorgalmazta az orosz ellentámadás megállítása érdekében, amely Bahmut közelében orosz…
Read More