Ausztria bejelentette, hogy egy rendőrőrsnek is helyet adó emberi jogi képzési központ létesül Adolf Hitler náci diktátor Braunau am Innben található szülőházában – írta a The Guardian. A német határ közelében fekvő, elegáns, XVII. századi épületet 2016-ban vásárolta fel az osztrák kormány hosszas jogi huzavonát követő kényszervásárlási végzéssel. Hitler a ház legfelső szintjén született egy bérelt szobában 1889-ben. Az épületet egy rendőrőrsnek is helyet adó képzési központtá alakítanák át. Ennek költségei a várakozások szerint mintegy húszmillió euróra rúgnak. A munkálatok ősszel fognak megkezdődni – tájékoztattak a helyi hatóságok. A döntést – amelyet…
Read MoreCímke: központ
BBN: orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be Bygdoszcznál
Orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be decemberben a nyugat-lengyelországi Bygdoszczhoz közeli erdőben, a lengyel államfőt a katonai eszköz maradványainak megtalálása után azonnal tájékoztatták – közölte a varsói elnöki hivatal kötelékében működő nemzetbiztonsági iroda (BBN). A BBN honlapján elérhető közleményt annak kapcsán adták ki, hogy korábbi közlések szerint április 26-án egy katonai eszköz darabjait fedezték fel Bydgoszcz városánál. Jacek Siewierát, a BBN főnökét április 26-án este tájékoztatták egy „azonosítatlan katonai eszközről, amely hosszabb ideig ható környezeti tényezők befolyásának jeleit viselő, orosz gyártmányú cirkálórakéta lehet” – áll a közleményben. Mint közölték, a BBN haladéktalanul…
Read MoreLetartóztattak több mint harminc feltételezett maffiózót Németországban
Letartóztatták a ‘Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport több mint harminc feltételezett tagját szerdán Németországban egy nemzetközi művelet keretében. A dél-olaszországi Calabria régióból irányított maffia elleni legnagyobb szabású eljárások közé tartozó művelet németországi akciójához ezernél is több rendőrt mozgósítottak. A központ Észak-Rajna-Vesztfália tartomány, ahol egyszerre 51 helyszínen tartottak házkutatást és 15 embert fogtak el. Bajoroszágban nyolc embert tartóztattak le, köztük négyet európai elfogatóparancs alapján. Türingiában, Rajna-vidék-Pfalzban és Saar-vidéken összesen tizenegy elfogatóparancsot hajtottak végre, és több mint 50 lakást és üzlethelyiséget kutattak át. Németország mellett Belgiumban, Braziliában, Franciaországban, Olaszországban, Panamában, Portugáliában,…
Read MoreCsaládbarát munkahely a HM EI
Már több mint 2200 szervezet kapta meg a Családbarát Magyarország Központ által működtetett Családbarát Hely védjegy program minősítését. Legutóbb -mások mellett- a HM EI Zrt. vezetői vehették át a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt. Az elismerést 2023. április 18-án, ünnepélyes keretek között Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára adta át, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a védjegy által tanúsított fejlesztések, valamint az elért eredmények a munka és a családi élet közötti minőségi kapcsolat megteremtését szolgálják. Váradi Ibolya, az idén harminc éves HM El Zrt. Humánpolitikai divízióigazgatója beszédében elmondta:…
Read MoreÍgy kerülheted el a végrehajtást
Elkerülhető a végrehajtás, ha az adós időben megteszi a szükséges lépéseket a tartozás rendezése érdekében – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A tájékoztatás szerint a lejárt tartozás esetén bekövetkező jövedelemletiltás, inkasszó vagy helyszíni végrehajtás is megelőzhető, a végrehajtási eljárásban részletfizetés vagy fizetési halasztás, de adott esetben akár a tartozás mérséklése is kérhető. Azt, hogy ilyen esetben kihez kell fordulni, az határozza meg, hogy a tartozás miből származik – közölte a NAV. Ha az államot megillető adókat, járulékokat, az adók módjára behajtandó köztartozásokat, és az állam különféle…
Read MoreFrancia lovagkeresztet kapott a Belügyminisztérium helyettes államtitkára
A francia-magyar kapcsolatok érdekében tett szolgálataiért, valamint kiemelkedő érdemei elismeréseként Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke a Nemzeti Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki Hegyaljai Mátyás rendőr ezredest, a Belügyminisztérium (BM) európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkárát. A BM azt közölte, hogy a rangos kitüntetést Franciaország magyarországi nagykövete, Claire Legras adta át kedden a Francia Nagyköveti Rezidencián tartott ünnepségen. Mint írták, Hegyaljai rendőri pályafutását 1990-ben kezdte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozójaként, majd 1995-től az Országos Rendőr-főkapitányság Interpol Magyar Nemzeti Iroda kiemelt főnyomozója lett. 2000 és 2002 között a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központban…
Read MoreIsmét zavargások törtek ki az Al-Aksza mecsetnél
Már második éjjel törtek ki zavargások Jeruzsálem óvárosában az Al-Aksza mecsetnél, és ismét rakétákat lőttek Izrael felé a Gázai övezetből – jelentette a helyi média. A hajnali zavargásoknál kevésbé hevesen, de ismét összetűzések voltak szerda éjjel Jeruzsálem óvárosában a Templom-hegyen, az Al-Aksza mecsetnél. Az izraeli rendőrség jelentése szerint eltávolítottak több tucat palesztin fiatalt a mecsetből, akik kövekkel és petárdákkal barikádozzák el magukat, hogy ott töltsék az éjszakát, és „megvédjék” a muzulmán vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyét. A palesztinok megpróbálták bezárni a mecset ajtaját, hogy elbarikádozzák magukat és…
Read MoreTömeges mentési és sérültellátási törzsvezetési gyakorlatot tartottak
A helyi, területi és országos szintű határozott, gyors és összehangolt mentést szolgálja az országos tömeges mentési és sérültellátási törzsvezetési gyakorlat – közölte az országos polgári védelmi főfelügyelő. Tóth Ferenc a gyakorlatról tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: céljuk ellenőrizni a tömeges sérülések mentésére való felkészültséget, azt a készséget, hogy az országos szervek miként tudnak reagálni egy ilyen jelentős káreseményre. Hozzátette: a katasztrófák elleni védekezés rendszerében átfogó intézkedési tervekkel rendelkeznek, a tűzoltók éves szinten tízezres nagyságrendben hajtanak végre gyakorlatokat, de ilyen jelentőseket évente csak néhányszor tartanak. A szerdai gyakorlati helyzet szerint a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon két…
Read MoreSiemens tűzjelző rendszer az Országos Széchényi Könyvtárban
A tűzjelző rendszer mellett az energiaelosztásban is fontos szerep jut a vállalat megoldásainak az épülő piliscsabai raktárban. Piliscsabán épül az Országos Széchényi Könyvtár archivális raktára. A 2023 első felében várható átadást követően a nemzeti könyvtár elsősorban a kötelespéldányként beérkező, megőrzésre szánt könyveket és időszaki kiadványokat helyezi el a raktárban, valamint itt valósulhat meg georedundáns módon a nemzeti bibliotéka digitális objektumainak hosszú távú megőrzése is. A kulturális örökség védelméhez a Siemens eszközei is hozzájárulnak: az elektromos kivitelező a német technológiai vállalat megoldásait választotta az épület teljes közép- és kisfeszültségű energiaelosztási rendszerének…
Read More