Liz Truss volt brit miniszterelnök szerint a nyugati országoknak „gazdasági NATO-t” kell létrehozniuk Kínával szemben. Tajvanon tartott szerdai beszédében Truss felszólította a brit kormányt arra is, hogy minősítse a brit nemzetvédelem elleni fenyegetésnek Kínát. Truss – aki tavaly ősszel, a kormánya által beterjesztett radikális adócsökkentési program súlyos piaci következményei miatt, alig 45 nap után távozott tisztségéből – a Prospect Foundation nevű tajvani elemzőműhely szerdai rendezvényén felszólalva kijelentette: a világ nem támaszkodhat többé az ENSZ Biztonsági Tanácsára, amelynek elnöki tisztségét nemrég „Putyin Oroszországa” vette át. A volt brit miniszterelnök – aki…
Read MoreCímke: külügyminiszter
Stoltenberg: Ukrajna NATO-csatlakozása nincs napirenden, amíg a háború dúl
Ukrajna NATO-csatlakozása nincs napirenden mindaddig, amíg a háború dúl, a kérdés az, mi történik majd, ha véget ér – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára. A főtitkár egy brüsszeli fórumon ismertette a júliusi vilniusi csúcstalálkozó előkészületeit, ahol a témáról tanácskoznak majd a szövetséges országok. Elismerte, hogy a szövetség tagjai megosztottak Ukrajna esetleges felvételével kapcsolatban. „Ebben a kérdésben a szövetségen belül eltérőek a nézetek” – mondta Stoltenberg, emlékeztetve arra, hogy „a döntéshozatal a NATO-ban konszenzussal történik. Hozzátette, hogy az elkövetkező napokban telefonon fog tárgyalni a szövetségesekkel arról, „miként lehet válaszolni…
Read MoreOrosz agresszió: Kína részvételének fontosságát hangsúlyozta a békeerőfeszítésekben az ukrán külügyminiszter
Kétnapos látogatást tett Ukrajnában Li Huj, a kínai kormány eurázsiai különmegbízottja, akivel Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tárgyalt szerdán Kijevben, kiemelve Kína részvételének fontosságát az Oroszország indította háború lezárását célzó béke-erőfeszítésekben. Az ukrán külügyminisztérium közleménye szerint a megbeszélésen megvitatták az Ukrajna és Kína közötti együttműködés aktuális kérdéseit kétoldalú és nemzetközi szinten egyaránt, valamint a háború megállításának lehetőségeit. Kuleba kiemelte, hogy Ukrajna nem fogad el olyan javaslatokat, amelyek területeinek elvesztését vagy a konfliktus befagyasztását eredményeznék. Külön hangsúlyozta Kína részvételének fontosságát az ukrán elnök békeképletének és a Fekete-tengeri gabonamegállapodásnak a végrehajtásában, valamint a…
Read MoreKínai külügyminiszter: elengedhetetlen a kínai-amerikai viszony normalizálása
Elengedhetetlennek nevezte a kínai-amerikai kapcsolatok normalizálását Csin Kang kínai külügyminiszter Nicholas Burns amerikai nagykövettel, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államoknak korrigálnia kell a tajvani kérdés kezelését és be kell fejeznie az „egy Kína” elv semlegesítésére tett igyekezetét. „Az Egyesült Államok elhibázott kijelentések és tettek sorozatával ásta alá a kínai-amerikai kapcsolatok nehezen kivívott pozitív lendületét” — mondta Csin az amerikai nagykövetnek a pekingi külügyminisztérium közleménye szerint. „Az egyeztetett napirend szerint zajló párbeszéd és együttműködés folyamata ezzel megszakadt és ismét fagyos viszony alakult ki a két ország között” – tette hozzá. Kína és…
Read MoreZelenszkij: több idő kell az ukrán ellentámadás megindításához
Ukrajnának több időre van szüksége ahhoz, hogy ellentámadást indítson Oroszország ellen, mivel a hadseregnek továbbra is szüksége van a beígért nyugati segítségre – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a BBC News-nak adott interjújában. „Azzal, amink van, képesek vagyunk előrenyomulni és sikeresek lehetünk, de sok embert elveszítünk. Szerintem ez elfogadhatatlan, ezért várnunk kell. Egy kicsit több időre van szükségünk” – fogalmazott az államfő Zelenszkij felkészülteknek nevezte a NATO-országok által kiképzett harci dandárokat, de azt mondta, hogy a hadseregnek még szüksége van „néhány dologra”, beleértve páncélozott járműveket is, amelyek „tételesen érkeznek”…
Read MoreOrosz agresszió: Kuleba szerint az ukrán ellentámadás nem biztos, hogy a végső összecsapás lesz
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter arra szólított fel egy szerdai lapinterjúban, hogy a közelgő ukrán ellentámadást ne tekintsék a végső összecsapásnak az orosz hadsereggel. A tárcavezető szavai szerint a háború további alakulása az ukrán hadsereg következő támadó akcióinak sikerén múlik. „Ne gondolja azonban senki ezt az ellentámadást az utolsónak, mert nem tudjuk, mi lesz belőle” – mondta Kuleba a Bild című német lapnak adott nyilatkozatában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett. „Ha ezzel az ellentámadással sikeresen felszabadítjuk területeinket, akkor a végén azt mondhatják, igen, ez volt az utolsó, de ha nem,…
Read MoreA Wagner orosz zsoldoscsoport terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte a francia nemzetgyűlés
A francia nemzetgyűlés kedden egyhangúlag elfogadott határozatban indítványozta, hogy a Wagner orosz magánhadsereg kerüljön bele az Európai Unió terroristákat és terrorszervezeteket nyilvántartó jegyzékébe. A nem kötelező jogi erejű szöveg felkéri a francia kormányt, hogy „diplomáciailag lépjen fel” annak érdekében, hogy az EU teljesítse ezt a kérést, mely lehetővé tenné a Wagner csoport tagjainak és támogatóinak hatékonyabb pénzügyi szankcionálását. A határozatot Emmanuel Macron államfő pártja, a Reneszánsz egyik képviselője terjesztette be, s elsősorban az Ukrajnában „a polgári lakosság ellen elkövetett számos erőszakos cselekményt” célozza, amelyek közül egyesek a határozat szerint „háborús cselekménynek”…
Read MoreNémet külügyminiszter: Kína döntő szerepet tölthet be a háború lezárásában
Kína döntő szerepet tölthet be Oroszország Ukrajna elleni háborújának lezárásában, ha elhatározza magát a béketeremtésre – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden Berlinben kínai kollégájával folytatott megbeszélése után. A német diplomácia vezetője Csin Kanggal tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Kína az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjaként meghatározó mértékben hozzájárulhatna ahhoz, hogy a háború Ukrajna területi épségének helyreállításával és az orosz csapatok kivonásával véget érjen. Hangsúlyozta, hogy a háború befejezéséhez a támadó fél, Oroszország részéről szükségesek lépések, méghozzá a támadások leállítása és a csapatok kivonása. Ha nem Oroszország, hanem Ukrajna lépne,…
Read MoreAz EU az idén nem tartja meg a hagyományos Európa-napi diplomáciai fogadást Izraelben
Az Európai Unió lemondta az Európa-nap alkalmából világszerte hagyományosan megtartott rendezvények közül az izraeli diplomáciai fogadást, mert azon a kormány részéről Itamár Bengvír izraeli nemzetbiztonsági miniszter vett volna részt – közölte az Európai Bizottság. „Sajnálattal, de idén úgy döntöttünk, hogy lemondjuk a diplomáciai fogadást, mert nem akarunk szereplési lehetőséget adni senkinek, akinek nézetei ellentétesek az Európai Unió által képviselt értékekkel.” Peter Stano, az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: az EU minden olyan országban megünnepli május 9-én az Európa-napot, amelyben képviseletet tart fenn.…
Read More