A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak díjbevétele meghaladta az 1467 milliárd forintot tavaly, ez 7,6 százalékkal több az előző évinél – mondta a szövetség elnöke. Erdős Mihály jelezte, a magyar biztosítási piac díjbevételének több mint 95 százalékát a Mabisz-tagok adják. Változatlanul a nem-élet üzletág díjbevételei nőttek nagyobb ütemben, 12,7 százalékkal, 821 milliárd forintra. Az élet területen a díjbevételek 1,9 százalékkal, 646 milliárd forintra emelkedtek tavaly, ezen belül a rendszeres díjbevétel 9,2 százalékkal nőtt, miközben az egyszeri és eseti díjbevétel 8,6 százalékkal csökkent – ismertette. A szektor több mint 169 milliárd…
Read MoreCímke: mabisz
A biztosítók aszálykifizetései negyvenmilliárd forintnál tartanak
A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán október végéig – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A közleményében felidézték, hogy tavaly ugyanezen időszak alatt az összes növénybiztosítási kárbejelentés száma hétezer körül volt, a kárösszeg pedig tízmilliárd forintot tett ki; ebből hozzávetőleg nyolcmilliárd forint volt a jégkár. Az aszálykároknál a továbbiakban még újabb 1,2 milliárd forintnyi kifizetésre lehet számítani – jelezték. Arra is kitértek, hogy a nyári káresemények hatására a biztosítók felgyorsították a kárrendezési folyamataikat. Kifejtették: a társaságok megnövelték kárszakértői és irodai…
Read MoreTűzmegelőzési programot indít partnereivel a Magyar Tűzoltó Szövetség
Országos tűzmegelőzési kampányt indít a Magyar Tűzoltó Szövetség, a Füstmentes.hu és a MABISZ együttműködésével – közölte a szövetség. Az akcióban az alapvető tűzmegelőzési ismeretekre hívják fel a figyelmet, és hétszáz füstjelzőt adnak át, illetve szerelnek fel az önkéntes tűzoltók bevonásával – tudatta a Magyar Tűzoltó Szövetség. Az akcióban először országos, reprezentatív kutatással mérik fel a magyar lakosság tűzvédelmi ismereteit, hogy valóban a legfontosabb kérdéseket érintse az edukációs program. Ezt követően hétszáz füstérzékelőt szerelnek fel lakóingatlanokban, és egy évig „követik” az eszközök működését; a tesztidőszak végén pedig összesítik és elemzik az…
Read MoreMabisz: tűzkárokra 6,5 milliárd forintot fizettek ki tavaly a biztosítók
Tavaly a biztosítók tűzkárra 6,5 milliárd forintot fizettek ki a mintegy 6100 tűzesetre Magyarországon – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Összehasonlításképpen megemlítették, hogy a tavalyi viharszezonban – amely kirívóan katasztrofálisnak bizonyult és a lakásbiztosítási kárkifizetések egyik legnagyobb tételét jelenti – 9,1 milliárdot fizettek ki. A Mabisz összesítése szerint 2010 és 2021 között tűzkárra térített összeg meghaladta a 62 milliárd forintot a mintegy 77 ezer bejelentés nyomán. Tapasztalatok szerint a legtöbb lakástűz a konyhában keletkezik, második legveszélyesebb terület a lépcsőház, de előfordulásukat tekintve előkelő helyen szerepelnek az erkélyen keletkezett tüzek, amelyek…
Read MoreMabisz: több mint tíz százalékkal nőtt a biztosítási szektor díjbevétele tavaly
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) előzetes adatai alapján a hazai biztosítási piac díjbevétele 10,75 százalékkal, 1376 milliárd forintra emelkedett 2021-ben az előző évihez képest – mondta a szövetség elnöke a szervezet online sajtótájékoztatóján. Pandurics Anett kiemelte: a tavalyi növekedés több mint duplája a megelőző évinek. A növekedés motorja a korábbiaktól eltérően az életbiztosítási ágazat volt, ahol 13,9 százalékkal 634 milliárd forintra nőttek a díjbevételek, míg a nem-élet területen 8,2 százalékkal 742 milliárd forintra emelkedtek. Az életbiztosításoknál a nyugdíjbiztosítások szegmense tavaly is húzóerő volt, ezen a területen éves összevetésben 13,4 százalékkal…
Read MoreMabisz: tízmilliárd forintot is elérhet a júliusi viharszámla
A júliusi viharkárok miatt a biztosítók csaknem tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Az összesítés szerint a júliusi viharok miatt közel ötvenezer lakossági kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. Ezek alapján a már kifizetett vagy tartalékba helyezett összegek csaknem elérik az ötmilliárd forintot. A Mabisz kiemelte: rég volt ennyi kárt okozó egy hónapnyi viharos időszak az országban. A 2019-es teljes viharszezon lakossági kárkifizetései nem haladták meg a 4,1 milliárd forintot, tavaly pedig 6,6 milliárd forint volt ez…
Read MoreEgyre gyakoribb a szélsőséges időjárás
Úgy tűnik, hogy a korábbi években kezdődött tendencia idén sem törik meg: az egyre kiszámíthatatlanabb és hevesebb időjárás egyre több és nagyobb kárt okoz hazánkban és Európa-szerte. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) már tavaly kiadott közleményében felhívta a figyelmet, hogy míg 2019-ben a biztosítók egész éves kifizetése volt ötmilliárd forint, ezt az összeget 2020-ban már júniusra elérték a viharkárok. A nagy mennyiségű csapadékkal, villámlással és gyakran jégveréssel járó időjárási események ráadásul egyre korábban kezdődnek, és akár már a tél végi, februári időszakban is gondokat okoznak, majd a kárösszegek a nyár…
Read MoreTavaly több mint húszezer megkeresést fogadott a Mabisz ügyfélszolgálata
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) ügyfélszolgálata tavaly 20 572 megkeresést fogadott, a legtöbben kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) kapcsán érdeklődtek – közölte a Mabisz. Az ügyfélszolgálati megkeresések száma kissé csökkent, hiszen 2019-ben a 22 ezret is meghaladta, és 2011 óta csak egyszer csökkent 21 ezer alá – derül ki az összesítésből. Tavaly a személyes megkeresések száma kevesebb mint a felére csökkent, viszont interneten egyre többen érdeklődnek. A kgfb kapcsán a legtöbben a kárrendezés ügymenetéről érdeklődtek, bár kevesebben, mint az előző években. Jelentősen, 35 százalékkal nőtt viszont a megkeresések száma a megszűnt kgfb-szerződések…
Read MoreMegjelentek a jövő évben érvényes fedezetlenségi díjak
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) honlapján már megjelent a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat, ezeket a tételeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük – hívta fel a figyelmet a szervezet. A személygépjárművek esetében, gépjármű-kategóriától függően 560-1210 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken az autó nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj a busz férőhelyszámától függően 840-5210 forint, tehergépkocsik esetében pedig a 4260 forintot is elérheti naponta. A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló…
Read More