Szalay-Bobrovniczky: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j) nyilatkozik a sajtónak a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2023. május 30-án. Az előző napon a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR több magyar katonája is megsérült az észak-koszovói zavargások során, amikor a koszovói rendőrség és a KFOR csapatai a helyi szerbekkel csaptak össze. A katonai gép 12 sérültet szállított haza. Balról Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, a KFOR volt parancsnoka. MTI/Illyés Tibor

A magyar katonák bizonyították rátermettségüket, azt, hogy bízhatunk bennük, rendületlenül helytállnak, bármilyen feladat elé is kerülnek külföldön vagy itthon – mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően újságíróknak. A 12 sérültet szállító katonai gép nem sokkal délután 3 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. A miniszter a gép érkezése után a fedélzeten néhány szót váltott a katonákkal. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezt követően újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a magyar katona ismét helytállt, hősiesen teljesítette kötelességét. „Nemzetközi kötelékben, olasz-amerikai parancsnokság alatt került az a magyar…

Read More

Jó szomszédi iszony: Légpuskával lőtte tarkón a szomszédját

légpuska

Súlyos testi sértés miatt egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek Pécsen egy férfit, aki kétszer is tarkón lőtte légpuskájával a szomszédját tavaly májusban, mert zavarta a permetezés – közölte a Pécsi Törvényszék. A Pécsi Járásbíróság egy nappal korábban meghozott ítéletéről azt írták: a vádlott 2022. május 14-én délután a vármegyeszékhely közelében található zártkerti ingatlanjában volt, amikor szomszédja a saját kertjében motoros gépével permetezni kezdte szőlőjét. A vádlott erre a házából előhozta légpuskáját, azt egy 4,5 milliméter kaliberjelű lőszerrel megtöltötte, majd a teraszáról célzott lövést adott le a szomszédja tarkójára. Bár a munkát…

Read More

Orosz agressió: Ukrán katonai szóvivő csapataik előrenyomulásáról számolt be Bahmutnál

Bahmut

Az ukrán csapatok az elmúlt nap során különböző irányokban 150-1700 métert nyomultak előre a Donyeck megyei Bahmut térségében, az összecsapásokban meghalt 130 orosz katona, 145 megsérült, négyet pedig foglyul ejtettek – számolt be Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán haderő szóvivője. „Bahmut továbbra is a kelet-ukrajnai harci cselekmények középpontjában van. A harcok során egységeink – annak ellenére, hogy személyi állományban, lövedékekben és felszerelésben hátrányban vannak az orosz erőkkel szemben -, tovább nyomulnak előre” – fogalmazott a szóvivő. Megjegyezte viszont, hogy az oroszok még mindig igyekeznek teljesen elfoglalni Bahmutot, noha…

Read More

Zelenszkij: nem természetes halált halnak azok, akik a Kremlben vannak

Szerhij Cserevatij

Azok, akik most a Kremlben vannak, „rosszul fogják végezni” és nem természetes halált halnak – fejezte ki meggyőződését Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a BBC-nek adott interjújában. „Embereink, területeink számunkra prioritást élveznek. Azok pedig, akik ott vannak a Kremlben, higgyék el, rossz véget érnek. Őszintén szólva, nem tudom, hogyan, de nagyon szeretném, hogy gyorsan végük legyen” – utalt Zelenszkij a megszálló orosz csapatokra. Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán haderő szóvivője közben egy tévéműsorban kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erők az orosz csapatok kimerülésének jeleit látják a Donyeck megyei Bahmutnál.…

Read More

Orosz agresszió: a pztyini erők tűz alá vették Herszon megyét

Szu-25

Az orosz erők tüzérséggel lőtték a dél-ukrajnai Herszon megyét, eltaláltak egy lakóházat Sztanyiszlav településen, a támadásban megsérült egy harmincéves nő, egy tízéves kislány és egy hároméves kisfiú – közölte a megye kormányzói hivatala. A hivatal arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt nap alatt az orosz erők 46 alkalommal 258 különböző fajta lövedékkel lőtték a megyeszékhelyet, Herszont és a régiót. Előző nap hét civil lakos sérült meg a támadásokban. Az ukrán vezérkar arról számolt be, hogy pénteken az ukrán erők lelőttek egy Szu-25-ös orosz csatarepülőgépet a Donyeck melletti Marjinka településnél. Az ukrán…

Read More

Orosz agresszió: újabb polgári áldozatok

Ukrajna

Legalább két helyi lakos életét vesztette, és négy megsérült, amikor az orosz erők tüzet nyitottak a Donyeck megyei Olekszijevo-Druzskivka településre – közölte Pavlo Kirilenko, a régió kormányzója. A tisztségviselő tájékoztatása szerint a kisvárost helyi idő szerint délelőtt 11 óra körül érte a támadás, az orosz erők lakott területet találtak el. Hozzátette, hogy az első információk szerint a támadók kazettás lövedékeket vetettek be. A helyszínen pirotechnikusok dolgoznak a fel nem robbant lövedékek hatástalanításán. Jurij Huszjev, az Ukroboronprom ukrán állami hadikonszern vezérigazgatója az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy az Oroszország által…

Read More

Újabb külföldieket keresnek a februári budapesti utcai támadások ügyében

körözöttek

Újabb körözéseket adtak ki a fővárosi utcai támadások ügyében – közölte a police.hu oldalon pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amely „antifa támadásnak” nevezte az esetet. A közösség tagja elleni erőszak miatt folytatott eljárásban az eddig kihallgatott négy gyanúsítotton kívül már további hat külföldi ellen van érvényben elfogatóparancs. A fővárosban február 11-e előtti napokban elkövetett támadások felderítésére a BRFK-n létrehozott nyomozócsoport folyamatosan dolgozik a bűncselekmény-sorozat felderítésén – írták. A budapesti nyomozók szorosan együttműködnek a német rendőrséggel. Az eljárásnak négy gyanúsítottja van: egy német és egy olasz állampolgár letartóztatásban van, egy német…

Read More

Orosz agresszió: Rakétacsapást mértek a Donyeck megyei Szlovjanszkra, sok az áldozat

Orosz erők rakétacsapást mértek hétfőn a Donyeck megyei Szlovjanszk városára

Az orosz erők rakétacsapást mértek hétfőn a Donyeck megyei Szlovjanszk városára, az eddigi adatok szerint két helyi lakos vesztette életét és legalább 29-en sérültek meg – közölte Pavlo Kirilenko, a régió kormányzója. „Egy újabb nap, amely az Oroszországi Föderáció terrorjával kezdődött. Az agresszor állam a mi Szlovjanszk városunkat lőtte. Vannak halottak, és különböző súlyosságú sebesültek. Minden szolgálat a helyszínen dolgozik, segítséget nyújtanak és takarítják a romokat” – írta Volodimir Zelenszkij. Az államfő videofelvételt is közzétett a becsapódások helyszínéről, a képeken romokban álló épületek és kigyulladt autók láthatók. Zelenszkij azt hangoztatta,…

Read More

Meglőttek egy rendőrt Németországban

német rendőrök

Meglőttek egy rendőrt szerdán a németországi Reutlingenben egy államcsíny tervezésével gyanúsított szélsőjobboldali csoport ügyében tartott házkutatáson – jelentette a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió a szövetségi legfőbb ügyészség adatai alapján. Az állam elleni bűncselekmények ügyében eljáró ügyészség tájékoztatása szerint a rendőr könnyebben megsérült. A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették, gyilkossági kísérlet gyanújával indítottak eljárást ellene. Kora reggel hét német tartományban és egy svájci helyszínen, 19 embernél tartottak házkutatást. Az ARD országos köztelevízió beszámolója szerint rendőrök és katonák is vannak köztük. A művelet a német biztonsági szervek történetének egyik legnagyobb razziájával függ össze, amelyet…

Read More