Életfogytiglani börtönbüntetés a brüsszeli terrortámadások több elkövetőjének

Zaventem repülőtér terrorista támadás

A belga bíróság tíztől harminc évig terjedő börtönbüntetést szabott ki a 32 halálos áldozatot követelő 2016-os brüsszeli terrortámadások nyolc elkövetőjére pénteken – közölte a belga hírügynökség. Hat férfit gyilkosságban és gyilkossági kísérletben találtak bűnösnek a 2016-ban a zaventemi repülőtéren és egy belvárosi metrómegállóban elkövetett robbantásos merényletben. A vádlottak között volt Salah Abdeslam is, a 2015-ös, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja, akinek franciaországi elítélése után Belgiumban is bíróság elé kellett állnia a Brüsszelben elkövetett támadások miatt. A bíróság az ő ügyében úgy határozott, hogy korábban…

Read More

Borrell: Iránban több mint 500 napja bebörtönözve tartanak egy uniós alkalmazottat

Johan Floderus

Iránban több mint ötszáz napja börtönben tartanak egy svéd férfit, aki az Európai Unió (EU) alkalmazásában áll – erősítette meg a sajtóban már megjelent információt Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. A 33 éves Johan Floderus személyazonosságát a The New York Times című amerikai napilap hozta nyilvánosságra hétfőn, beszámolva arról, hogy az EU külügyi szolgálatának (EEAS) munkatársát turistaként egy magánlátogatás során fogták el még 2022 áprilisában, majd az iráni hatóságok kémkedéssel vádolták meg. „Fáradhatatlanul dolgozunk Floderus szabadon engedéséért” – nyilatkozott az ügyről Borrell, hangsúlyozva, hogy a svéd férfit…

Read More

Az izraeli hadsereg tűzharcban megölt két palesztin fegyverest Nábluszban

Izraeli katonák

Az izraeli hadsereg tűzharcban megölt két palesztin fegyverest a ciszjordániai Nábluszban tartott reggeli razzia során – jelentette a Jediót Ahronót című újság. Az izraeli kommandósok azokat a merénylőket keresték, akik ezen a héten tüzet nyitottak a Náblusz melletti szamaritánus faluban egy rendőrautóra és egy üzletre. A palesztinok célba vették a letartóztatásukra érkező izraeli biztonságiakat, tűzharc tört ki, melyben életüket vesztették. A helyszínen két lőfegyvert találtak. A Wafa palesztin hírügynökség szerint az egyik agyonlőtt palesztin a 32 éves Hamza Makbúl, a másik a 34 éves Hejri Sahín volt, mindketten náblusziak. A…

Read More

Ügetői merénylet: Húsz év fegyházat kapott Portik

Portik Tamás (k) vádlott az ő és két vádlott-társának büntetőperén a Fővárosi Törvényszéken 2023. június 16-án. A bíróság húsz év fegyházbüntetésre ítélte Portik Tamást az 1996-os ügetői merénylet és gyermekkori barátjának 1999-es meggyilkolása ügyében első fokon. A másodrendű vádlott, K. Gábor 14 év fegyházbüntetést kapott. MTI/Illyés Tibor

Húsz év fegyházbüntetésre ítélte Portik Tamást az 1996-os ügetői merénylet és gyermekkori barátjának 1999-es meggyilkolása ügyében pénteken első fokon a Fővárosi Törvényszék. A másodrendű vádlott, K. Gábor 14 év fegyházbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős. A bíróság csaknem hat órán keresztül indokolta döntését. A tárgyalást fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották. A bíróság az ügyészi vádirattal egyezően állapította meg a tényállást az ügetői merénylet ügyében. Eszerint Portik az 1990-es évek közepétől egy olyan, 15-20 emberből álló csoportot szervezett maga köré, amelyet ő irányított, a tagoknak végre kellett hajtaniuk az utasításait. A…

Read More

Orosz agresszió: Az EU és az Európa Tanács is elítélte a Nova Kahovka-i víztározó gátja elleni robbantásos támadást

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője

Az Európai Unió és strasbourgi székhelyű Európa Tanács is elítélte a Nova Kahovka-i víztározó gátja ellen kedd reggel elkövetett robbantásos támadást, ami miatt – mint írták – civileket kell evakuálni a térségből, és súlyos ökológiai kár fenyeget. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos közös nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy az ukrán polgári infrastruktúra elleni orosz támadások „példátlan szintet értek el” a vízerőmű gátjának megsemmisítésével. A robbantásos merénylet az orosz atrocitások új dimenzióját képviseli, és a nemzetközi jog, különösen…

Read More

Huszonkét év kóma után halt meg egy jeruzsálemi terrormerénylet áldozata

Chana Tova Nachenberg

Huszonkét év után halt meg a jeruzsálemi Sbarro pizzériában 2001-ben elkövetett terrormerénylet egyik sérültje, aki azóta kómában volt – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál. 2001. augusztus 9-én a New York-i születésű Chana Tova Nachenberg akkor 31 éves volt, és hároméves kislányával uzsonnázott a Jeruzsálem központjában található Sbarro pizzériában, amikor az éttermet felrobbantotta egy palesztin öngyilkos merénylő. Kislánya nem sérült meg, az anya viszont azóta vegetatív állapotban volt a tel-avivi Reuth rehabilitációs kórházban, ahonnan mintegy három hete vitték át az Ichilov kórházba, ahol 53 évesen…

Read More

Orosz ellenzékiek mérgezéses tünetei miatt nyomoz a berlini rendőrség

berlini rendőrök

Nyomozást indított a berlini rendőrség emigráns orosz ellenzékieknél jelentkezett mérgezéses tünetek miatt – írta a Welt am Sonntag. A tartományi bűnügyi hivatal államvédelmi osztálya két emigráns ügyét vizsgálja, akik részt vettek Mihail Hordorkovszkij rendszerkritikus orosz üzletember egy április végén Berlinben tartott konferenciáján – írta a Welt am Sonntag, hozzátéve, hogy a német főváros rendőrségének sajtóosztálya megerősítette értesülésüket. Mint írták, az esetről a napokban beszámolt az agents.media címen működő orosz nyelvű portál, amelynek beszámolója szerint az egyik érintettnél már az április 29-én kezdődött kétnapos konferencia előtt kiütközhettek mérgezésre utaló tüntetek. Az…

Read More

Merénylet címén kezdeményez eljárást a szmolenszki légikatasztrófa ügyében a lengyel vizsgálóbizottság

Szmolemszki katasztrófa

Lech Kaczynski lengyel elnök, valamint a fedélzeten lévő többi 95 ember elleni merénylet címén kezdeményez eljárást a 2010-es szmolenszki légikatasztrófa ügyében az illetékes minisztériumi vizsgálóbizottság – közölte vasárnap a testület elnöke, Antoni Macierewicz. A politikus a légikatasztrófa 13. évfordulója alkalmából nyilatkozott a PAP hírügynökségnek. A 2010. április 10-én történt tragédia évfordulója idén húsvét hétfőjére esett, ezért a hivatalos évfordulós megemlékezéseket hat nappal elhalasztották. Macierewicz bejelentése szerint a bűncselekmény gyanúját megfogalmazó, az ügyészséghez benyújtandó bizottsági jelentés a Lech Kaczynski lengyel elnök ellen elkövetett merényletről, valamint a fedélzeten lévő többi 95 ember…

Read More

Megemlékeztek a Bostoni maratonon végrehajtott bombatámadásról

Boston maraton bombamerénylet

Az áldozatok családtagjai, túlélők, városi vezetők és sportolók, köztük idei indulók emlékeztek Bostonban, az amerikai város híres maratonján 2013-ban végrehajtott merénylet áldozataira szombaton, két nappal az idei esemény előtt. A résztvevők a merénylet helyén kialakított emlékműnél néma főhajtással tisztelegtek az áldozatok emléke előtt. Az emlékmű három kőoszlop, amely a robbantás három halálos áldozatára emlékeztet a világ legrégibb utcai futóversenyének célvonala közelében. 2013. április 15-én, a verseny idején, a szurkolók tömegében robbant két házilag készített robbanószer, amelyben három ember, köztük egy nyolc éves gyerek halt meg és 260-an megsebesültek. A merénylőket, egy…

Read More