Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat május 9-én, az Európa-napon Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy megbeszélést folytasson Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel – közölte Eric Mamer, a brüsszeli testület szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy a látogatás az Ukrajnával fenntartott kapcsolatok összes területére összpontosít, és célja, hogy megerősítse az EU „megingathatatlan” támogatását. Üdvözölte továbbá az ukrán elnök hétfői bejelentését, amelynek értelmében Ukrajnában, a nyugati országokhoz hasonlóan, május 9-én ezentúl az Európa-napot fogják ünnepelni. Von der Leyen az orosz invázió óta ötödik alkalommal látogat Ukrajnába. Az ukrán kormány tavaly nyújtotta be…
Read MoreCímke: Mikolajiv
Orosz agresszió: Herszon megyébe látogatott Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a dél-ukrajnai Herszon megyébe látogatott, ahol beszélgetett a helyi lakosokkal, és megígérte, hogy fokozatosan újjáépítenek mindent, amit az orosz hadsereg lerombolt a régióban – közölte az ukrán elnöki iroda. Zelenszkij nyilvánosságra hozta, hogy Poszad Pokrovszke faluban járt, ahol szavai szerint sok lakóház és szociális infrastrukturális létesítmény rongálódott meg az orosz támadások következtében. A településen jelenleg zajlik az áram- és vízellátás helyreállítása, és egy orvosi rendelő újjáépítése. Az emberek már elkezdtek visszatérni a faluba – derült ki az elnöki iroda közleményéből. Zelenszkij ígéretet tett arra, hogy a…
Read MoreOrosz agresszió: Az ukrán határőrség Wagner-zsoldosok bahmuti megöléséről számolt be
A Donyeck megyei Bahmut ipari övezetében ukrán határőrök egy szárazföldi felderítő csoportja támadásba lendült, és megölte a Wagner orosz zsoldoscsoport hat tagját – közölte a határőrszolgálat. Olekszij Diloanyv, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára egy tévéműsorban azt állította, hogy Bahmut környékén számos orosz katona holtteste fekszik temetetlenül. Emlékeztetett arra, hogy Bahmutot immár tíz hónapja védik sikeresen az ukrán erők. Kifejezte abbéli meggyőződését, hogy „miként a fasiszták Sztálingrádnál, úgy az oroszok Bahmutnál veszíteni fognak”. Az orosz megszállókkal együttműködők tömegesen menekülnek a donyecki és a luhanszki régiókból Oroszországba – tette hozzá. Dmitro…
Read MoreOrosz agresszió: folytatódnak a harcok Szoledar ellenőrzéséért
Az orosz erők a Donyeck megyei Bahmut irányában megpróbálják átvenni az ellenőrzést az ukrán hadsereg utánpótlási útvonalain és elfoglalni Szoledar városát, a harcok folytatódnak – írta helyzetjelentésében az ukrán vezérkar. „Az ellenség fő erőfeszítései Donyeck megye teljes elfoglalására tett kísérletekre összpontosulnak, támadó hadműveleteket hajtanak végre Bahmut irányában. Az orosz erők igyekeznek átvenni az ellenőrzést Szoledar városa és egységeink utánpótlási útvonalai felett, súlyos veszteségeket szenvednek, a harcok folytatódnak” – áll a jelentésben. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta szerdán azt az orosz állítást, amely szerint az orosz katonák már benyomultak volna a…
Read MoreOrosz agresszió: Putyin csapatai ismét lőtték Herszont
Az orosz erők kedden ismét tüzet nyitottak a dél-ukrajnai Herszon városára, az eddigi információk alapján egy helyi lakos sérült meg – közölte a megye kormányzója. Jaroszlav Janusevics hozzátette, hogy találat ért egy helyi oktatási intézményt is. A mostanit megelőzően hétfő este nyitottak tüzet az orosz erők a megyeszékhelyre – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Találat ért egy családi házat, amelyben tűz ütött ki, egy ember életét vesztette. Janusevics egy korábbi Telegram-üzenetében közölte, hogy hétfőn az orosz erők 46 alkalommal lőtték a megye területét harckocsikkal, rakéta-sorozatvetőkkel és aknavetőkkel, illetve egyéb tüzérségi fegyverekkel,…
Read MoreOrosz agresszió: több száz katonát veszítettek az oroszok Ukrajna déli részén
Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy orosz élőerő- és haditechnikai összpontosulásra az ország déli részén, aminek következtében mintegy ötszáz orosz katona meghalt, illetve megsebesült – közölte az ukrán vezérkar. A Facebookon közzétett jelentés szerint a támadást az ukrán erők a Herszon megyei Csulakivka településen hajtották végre még december 31-én. A vezérkar arról is beszámolt, hogy január 1-jén az ukrán erők a Herszon megyei Fedorivka település környékén nyitottak tüzet egy orosz egységre. „Az ellenség veszteségeit még pontosítják” – tette hozzá a vezérkar. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy…
Read MoreOrosz agresszió: ismét rakétacsapás érte Kijevet
Ismét orosz rakétacsapás érte szerdán az ukrán fővárost, Kijevet, az első információk szerint legalább három civil életét vesztette, hatan megsérültek – közölte a kijevi katonai adminisztráció. A közlés szerint egy kétemeletes lakóépületet ért találat. Vitalij Klicsko kijevi polgármester hozzátette, hogy egy létfontosságú infrastrukturális létesítményt is eltaláltak az orosz rakéták. Később közölte, hogy az egész fővárosban leállították a vezetékes ivóvízellátást. Kora délután Ukrajna egész területén légiriadót rendeltek el. Az ukrán légierő előzetes adatai szerint az orosz erők legalább 15 rakétát lőttek ki az ország területére. Olekszij Kuleba, Kijev megyei kormányzó közölte, hogy…
Read MoreOrosz agresszió: a herszoni kormányzó menekülésre szólította fel a megye lakóit
Jaroszlav Janusevics, Herszon megye kormányzója arra szólította fel vasárnap a régió orosz megszállás alól felszabadított településeinek lakóit, hogy evakuáljanak, mert nagy a veszélye az orosz erők támadásainak. A kormányzó arra mutatott rá, hogy a Dnyeper (Dnyipro) folyó jobb partját – ahonnan az orosz csapatokat kivonták – komoly veszély fenyegeti. „Tapasztaltuk már felszabadított települések esetében, hogy ahonnan az orosz erők elmenekülnek, a civil lakosokat kezdik támadni” – jelentette ki. Janusevics hozzátette, azért is javasolja a civileknek, hogy átmenetileg költözzenek más régióba, mert az orosz erők menekülés közben komoly károkat okoztak az…
Read MoreOrosz agresszió: Ukrajna falat épít a Fehérorosz határon
Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője arról adott hírt, hogy falat húznak fel Ukrajna északi, fehéroroszországi határán és az Oroszországgal határos régiókat is megerősítik erődítményekkel. Szavai szerint Voliny megyében már elkezdtek árkokat, töltéseket, szögesdróttal felszerelt vasbeton kerítéseket építeni, amiből már három kilométer elkészült. Hasonló építkezések zajlanak Rivne és Zsitomir megyékben is. Hozzátette, hogy részleteket erről nem kíván nyilvánosságra hozni. Elmondása szerint az Oroszországgal határos vidékeken is épülnek erődítmények. Timosenko hozzátette, hogy az ukrán határőrök „minden szükséges felszereléssel rendelkeznek ahhoz, hogy messzire belássanak az ellenséges erők hátába”. Az ukrán…
Read More