Az ukrán légvédelem csütörtökre virradóra drón- és rakétatámadásokat hárított el, a hivatalos tájékoztatás szerint a hajnali támadás 24 drónjából 18-at sikerült megsemmisíteni. A kijevi városvezetés közleményében arról számolt be, hogy megsemmisítették az összes rakétát és drónt, amelyek négy nap alatt harmadszor vették célba az ukrán fővárost. Közölték, az orosz erők lőszerrel és rakétákkal felszerelt Sahed típusú drónokkal támadták az ukrán fővárost, Kijevet. Az ukrán déli katonai parancsnokság közölte, hogy a Fekete-tenger partján fekvő Odessza városát célba vevő 15 Sahed drónból 12-t megsemmisített a légvédelem, három pedig egy egyetemi épületegyüttesbe csapódott. Áldozatok…
Read MoreCímke: mobil
A Magyar Honvédség fejlesztette katasztrófavédelmi képességét
A Magyar Honvédség 1,65 milliárd forintból fejlesztette katasztrófavédelmi képességét; a részben európai uniós forrásból megvalósult projektben olyan eszközöket vásároltak, amelyek segítik, hogy a honvédség hatékonyan tudjon részt venni a katasztrófák megelőzésében, a kár elhárításában. Solymosi Ferenc ezredes, a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka, a projekt menedzsere az eszközök csütörtöki átadásán a honvédség budapesti anyagellátó raktárbázisán felhívta a figyelmet arra: egyre gyakoribb és hevesebb természeti katasztrófákkal kell számolni világszerte és Magyarországon is. Magyarország minden évszakban kitett a természeti katasztrófáknak, amelyek közül a legjellemzőbb az árvíz, a belvíz, a szélvihar,…
Read MoreEgységes katonaköteles nyilvántartást és e-behívót vezetnek be Oroszországban
Törvényt fogadott el az orosz parlament alsóháza kedden a katonakötelesek egységes nyilvántartásának létrehozásáról és az elektronikus behívó bevezetéséről. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy a törvény a katonai nyilvántartás javításáról és korszerűsítéséről szól, és nincs „második mozgósítási hullám” az országban. A nyilvántartást a katonai biztosságok fogják vezetni. A behívót elektronikus és levélformában is ki fogják állítani. Az elektronikus behívó kézbesítettnek tekintendő hét nappal azt követően, hogy feltöltik a címzett személyes fiókjába az állami szolgáltatások portálján (Goszuszlugi). Az elektronikus behívót kapott állampolgároknak húsz napon belül jelentkezniük kell a sorozási hivatalban. Ezen…
Read MoreOrosz agresszió: hadrendbe állították az amerikai Avenger légvédelmi rendszereket
Az északi hadműveleti zónában már hadrendbe állították az Egyesült Államok által Ukrajnának adott Avenger típusú légvédelmi rakétarendszereket – számolt be szerdán Szerhij Najev, a Donyec-medencei fronton harcoló ukrán Egyesített Erők parancsnoka. Kifejtette, hogy a rakétarendszerek képesek rövid hatótávolságú mobil légvédelmet biztosítani a polgári infrastruktúra és az ukrán erők számára robotrepülőgépek, drónok, valamint alacsonyan haladó repülők és helikopterek ellen. Megjegyezte, hogy az Avenger alkalmas az iráni gyártású Sahid kamikaze drónok hatékony felderítésére és megsemmisítésére is. Elmondta, hogy a rendszer működtetéséhez ukrán katonák speciális kiképzést kaptak Németországban. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója…
Read MoreBelgium is vizsgálatot indított az Északi-tengeren tartózkodó orosz „kémhajó” ügyében
Belgium is vizsgálatot indít az Északi-tenger belga partjainál feltűnt állítólagos orosz kémhajó ügyében, miután hétfőn a holland titkosszolgálat bejelentette, hogy feltevésük szerint Oroszország az elmúlt hónapokban megpróbálta feltérképezni az energiaellátáshoz szükséges tengeri infrastruktúrát – közölte a belga sajtó. Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi, illetve az Északi-tengert érintő ügyekért felelős miniszter keddi sajtóközleményében felhívta a figyelmet, hogy „a korábban holland vizeken feltűnt orosz kémhajóval azonosnak tűnő vízijármű jelenlétét november közepén észlelték belga felségvizeken”. A Le Soir napilap közlése szerint a szóban forgó hajó automatikus azonosítórendszer (AIS) nélkül közlekedett. A belga tengerészeti információs…
Read MoreOrosz agresszió: Harci repülőgépeket kért londoni beszédében Zelenszkij
Harci repülőgépeket kért Nagy-Britanniától és a nyugati szövetségesektől szerdai londoni beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint London vizsgálja a kérés teljesíthetőségét, de csakis hosszú távú lehetőségként, mert Ukrajnának most rövid távon hozzáférhető kapacitásokra van a legnagyobb szüksége. Zelenszkij, aki előre be nem jelentett látogatásra érkezett a brit fővárosba, először Rishi Sunak miniszterelnökkel tárgyalt a Downing Streeten. Az ukrán elnököt délután fogadta a brit uralkodó is. Sunak hivatalának tájékoztatása szerint a brit kormányfő az ukrán katonáknak nyújtott, hónapok óta zajló brit kiképzési program jelentős bővítését ajánlotta fel Zelenszkijnek,…
Read MoreA menekültek igazságos EU-n belüli szétosztását sürgeti a bajor kormányfő
Igazságosan szét kell osztani a tagállamok között az EU területére érkező menekülteket – jelentette ki Markus Söder bajor kormányfő. Söder a tartományi kormány ülése után tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Bajorország „igent mond” a menekültek, „különösen az Ukrajnából érkezők” megsegítésére, ami „fontos erkölcsi kötelezettség is”, és „igent mond a munkavállalási migrációra is”, ha ez a fajta bevándorlás „célravezető” módon valósul meg. Ugyanakkor Bajorország „nemet mond a túlterhelésre”, különösen a menekültek elhelyezéséért felelős helyi önkormányzatok esetében – tette hozzá a politikus. A legutóbbi nagy menekülthullám idejére, a 2015-2016-os időszakra utalva aláhúzva, hogy nem szabad…
Read MoreAz EU mobil és telepített eszközök támogatásával segíti a tagállamok határvédelmét
Az Európai Unió a tagállamok határvédelmét mobil és telepített eszközök, köztük megfigyelésre alkalmas készülékek, és egyéb technikai felszerelések beszerzésének finanszírozásával támogatja – jelentette ki Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja. Sefcovic az EU-tagországok általános uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón közölte, hogy az EU migrációkezelésre szánt finanszírozása kiterjed újabb ellenőrzőpontok létesítésére, azok informatikai rendszerének kiépítésére, berendezésére, a szükséges személyzet ellátására, és minden egyéb beszerzésre, ami a határigazgatáshoz szükséges. Jessika Roswall, az Európai Unió Tanácsának féléves elnökségét betöltő Svédország uniós ügyekért felelős minisztere a hét második felében…
Read MoreIllegális bevándorlás: a Frontex tavaly 25 ezer migránst telepített vissza hazájába
Az Európai Unió határ-és partvédelmi ügynöksége, a Frontex tavaly mintegy 25 ezer, nemzetközi védelemre nem jogosult személyt telepített vissza a származási országokba – jelentette ki Ylva Johansson, a belügyekért felelős uniós biztos az ügynökség új igazgatójával, Hans Leijtenssel tartott közös sajtótájékoztatóján. Egyre több illegális bevándorló érkezik az EU-ba olyan országokból, amelyeknek az állampolgárai valószínűleg nem szorulnak nemzetközi védelemre. Azoknak, akiknek a menekültstátuszát elutasították, vissza kell térniük hazájukba – szögezte le Johansson. Véleménye szerint, a migráció rendezett, uniós szintű kezelése végett az EU-tagállamoknak el kell fogadniuk a brüsszeli bizottság javasolta migrációs és…
Read More