Ukrajna folyamatosan készül az orosz offenzívával szembeni ellentámadásra, amely azonban csak akkor kezdődik, ha megérett rá az idő – mondta a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kedden az ukrán kormányfő. Denisz Smihal, aki III. Károly király koronázása alkalmából látogatott Londonba, és nagy-britanniai kiképzésben részesülő ukrán katonai alakulatokat is meglátogatott egy angliai támaszponton, az interjúban úgy fogalmazott: Ukrajna nagy gondot fordít az ellentámadás előkészítésére, mivel nagyon fontos, hogy „sikert tudjon felmutatni”. Arra utalva, hogy kedden Moszkvában a náci Németország feletti győzelem évfordulóját ünnepelték, Smihal kijelentette: Ukrajna számára a legfontosabb győzelem…
Read MoreCímke: művelet
Hazaküldik az orosz vadászgép által provokált lengyel repülőgépet
Felfüggeszti a Frontex annak a lengyel repülőgépnek a részvételét a fekete-tengeri missziójában, amelyet a minap veszélyesen megközelített egy SU-35 orosz vadászgép – közölte az Európai Unió part- és határvédelmi ügynöksége. A varsói székhelyű Frontex a Polskie Radio 24 lengyel közszolgálati hírcsatornának továbbított közleményében nyugtalanságát fejezte ki a pénteken történt incidens miatt. Vasárnap a lengyel határőrség közölte: az uniós misszió keretében őrködő, Turbolet L-410 személy- és teherszállító, civil státuszú repülőgépét háromszor „agresszív és veszélyes” módon, mintegy öt méterre megközelítette az orosz vadászgép. Az incidens során a lengyel gép turbulenciába került, és kényszerleszállást…
Read MoreLetartóztattak több mint harminc feltételezett maffiózót Németországban
Letartóztatták a ‘Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport több mint harminc feltételezett tagját szerdán Németországban egy nemzetközi művelet keretében. A dél-olaszországi Calabria régióból irányított maffia elleni legnagyobb szabású eljárások közé tartozó művelet németországi akciójához ezernél is több rendőrt mozgósítottak. A központ Észak-Rajna-Vesztfália tartomány, ahol egyszerre 51 helyszínen tartottak házkutatást és 15 embert fogtak el. Bajoroszágban nyolc embert tartóztattak le, köztük négyet európai elfogatóparancs alapján. Türingiában, Rajna-vidék-Pfalzban és Saar-vidéken összesen tizenegy elfogatóparancsot hajtottak végre, és több mint 50 lakást és üzlethelyiséget kutattak át. Németország mellett Belgiumban, Braziliában, Franciaországban, Olaszországban, Panamában, Portugáliában,…
Read MoreFelmentették Ruszin-Szendi Romuluszt, a Honvéd Vezérkar főnökét
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön felmentette beosztásából Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A Honvédelmi Minisztérium tudatta, hogy a poszt betöltésére a honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és az Európai Unió Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja. Mint írták, a lövész végzettségű Böröndi harminc éves pályafutása során különböző szintű parancsnoki beosztásokban szolgált a Magyar Honvédségben és részt vett európai, valamint Európán kívüli NATO-műveletben is. Böröndi altábornagy a legszélesebb körű parancsnoki és katonai vezetői háttérrel, a NATO-ban szerzett hadszíntéri tapasztalatokkal rendelkező magyar…
Read MoreTörökország: újabb tömeges letartóztatások
A török rendőrség őrizetbe vett 126 embert azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A beszámoló szerint a terrorellenes razzia központja a főként kurdok lakta, délkeleti Diyarbakir tartomány volt, de a rajtaütések további húsz tartományra is kiterjedtek. A PKK 1984 óta fegyveres felkelést folytat a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért. Az évtizedes konfliktusban emberek tízezrei vesztették életüket. A mostani rendőrségi művelet csak néhány héttel előzi meg a közelgő török elnök- és parlamenti választást, amelyet május 14-re írtak ki. A…
Read MoreOrosz agresszió: a Bukaresti Kilencek folytatják Ukrajna támogatását
A Bukaresti Kilencek országai folytatni fogják Ukrajna támogatását katonai és egyéb területeken – jelentette ki Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter pénteken a közép-lengyelországi Lódzban a Bukaresti Kilencek (B9) kétnapos külügyminiszteri találkozóját záró sajtótájékoztatón. A közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő B9 csoport csütörtök este kezdődött tanácskozásán történteket a lengyel diplomácia vezetője román hivatali partnerével, Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel együtt foglalta össze. Rau kiemelte: megvitatták „az európai biztonsági helyzet romlását”, a NATO keleti szárnyának megerősítésére irányuló erőfeszítéseket, valamint Ukrajna „politikai és gyakorlati támogatását”. A résztvevők beszéltek a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés…
Read MoreEmelte a brit elhárítás az észak-írországi terrorkészültség szintjét
Az eddigi jelentősről súlyosra emelte kedden a brit elhárítás (MI5) az észak-írországi terrorveszély elleni készültség szintjét. Az intézkedést Chris Heaton-Harris, az észak-írországi ügyek minisztere jelentette be Londonban. A terrorkészültségi szint módosításairól az MI5 saját hatáskörében, a kormánytól függetlenül dönt. A súlyos fenyegetettségi szint a hivatalos meghatározás alapján azt jelzi, hogy a brit elhárítás megítélése szerint nagy a valószínűsége terrortámadás elkövetésének vagy megkísérlésének Észak-Írországban. Ennél egy magasabb készültségi szint van, a kritikus, amelyet akkor léptetnek érvénybe, ha a szakszolgálatoknak küszöbönálló terrortámadás veszélyéről van konkrét értesülése. Heaton-Harris tájékoztatása szerint a készültségi szint…
Read MoreMeglőttek egy rendőrt Németországban
Meglőttek egy rendőrt szerdán a németországi Reutlingenben egy államcsíny tervezésével gyanúsított szélsőjobboldali csoport ügyében tartott házkutatáson – jelentette a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió a szövetségi legfőbb ügyészség adatai alapján. Az állam elleni bűncselekmények ügyében eljáró ügyészség tájékoztatása szerint a rendőr könnyebben megsérült. A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették, gyilkossági kísérlet gyanújával indítottak eljárást ellene. Kora reggel hét német tartományban és egy svájci helyszínen, 19 embernél tartottak házkutatást. Az ARD országos köztelevízió beszámolója szerint rendőrök és katonák is vannak köztük. A művelet a német biztonsági szervek történetének egyik legnagyobb razziájával függ össze, amelyet…
Read MoreAz EU két évvel meghosszabbította a líbiai fegyverembargót ellenőrző földközi-tengeri misszióját
Az Európai Unió Tanácsa 2025. március 31-ig meghosszabbította az ENSZ líbiai fegyverembargójának ellenőrzésére létrehozott, Euronavfor Med Irini nevű földközi-tengeri misszióját – közölte a tanács. A döntést a tanács politikai és biztonsági bizottsága hozta meg, amely az EU közös kül- és biztonságpolitikájának alakításáért felelős. A bizottság egyúttal frissítette szabályozását a művelet során lefoglalt muníció ártalmatlanítására és azt írta: még inkább meg kell könnyíteni a művelet során lefoglalt fegyverek és a hadi felszerelések megsemmisítését. A küldetés 2020. március 31-én indult 23 EU-tagállam együttműködésével. A művelet a főként az embercsempész hálózatok felszámolása érdekében…
Read More