Bujkáló terroristát fogtak Nógrád megyében

TEK

Elfogtak egy terrorcselekmények miatt körözött, a rendőrségi Top 50-es listán is szereplő férfit a Nógrád megyei Kutasón – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A bűnöző tagja volt a 2007-ben életre hívott, Hunnia nevű nemzeti radikális mozgalomnak, amelyhez számos, 2007-ben és 2008-ban elkövetett erőszakos bűncselekmény köthető. Felidézték: a 41 éves Sz. E. István magyar-román kettős állampolgárt mint harmadrendű vádlottat a Fővárosi Törvényszék a megismételt elsőfokú tárgyalás során idén márciusban terrorcselekmény elkövetése miatt nem jogerősen 15 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A vádlott a bíróságon már meg sem jelent,…

Read More

Futárszolgálaton keresztül rendelt drogot a fineszes drogdíler

"kréta", "kristály" és "hópihe" fantázianevű drogok

Futárszolgálaton keresztül rendelt drogot egy, a napokban elfogott magyar drogdíler. A rendőrségi akció során húszezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg – közölte a rendőrség. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közleménye szerint új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult büntetőeljárás, miután olyan információ jutott a nyomozók tudomására, hogy egy sárospataki férfi külföldről drogot szerez be, majd azt több megyében értékesíti, köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is dílerek részére. A nyomozás részletei arra is fényt derítettek, hogy a 36 éves B. Arnold az illegális üzletbe egyik rokonát, a 61 éves B. Sándort…

Read More

Budapesten fogták el a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét

Budapesten fogták el a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét. A brazil férfi 45 tonna kokaint csempészett 2017 és 2019 között – jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője. Boross Zoltán ezredes elmondta: az 54 éves férfit – akinek a nevét a sajtótájékoztatón nem hozták nyilvánosságra – az Interpol a brazil bíróság által – harminc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt – kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs alapján körözte. A férfi felkutatását az is nehezítette, hogy pár éve holttá nyilváníttatta magát, több mint tíz álnevet és hamis…

Read More

Gyanúsítottként hallgatták ki a Döcher-gyilkosság egyik gyanúsítottját a dunaszerdahelyi leszámolás helyszínén

A Csontkezű meggyilkolásának helyszíne

Gyanúsítottként hallgatták ki a Döcher-gyilkosság egyik gyanúsítottját a dunaszerdahelyi leszámolás helyszínén a szlovák rendőrök, ehhez a Terrorelhárítási Központ munkatársai csütörtökön adták át a szlovák Lynx különleges egység tagjainak az 56 éves férfit. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) vasárnapi, a rendőrség oldalán megjelent közleménye szerint a magyar igazságügyi szerveket a szlovák igazságügyi szervek kérték fel B. Karol ideiglenes átadására, mert olyan nyomozati cselekmények végrehajtását tervezték, amelyekben elengedhetetlen volt a személyes jelenléte. A férfit Dunaszerdahelyre szállították, ahol Szlovákia történetének legsúlyosabb bűncselekményének helyszínén hallgatták ki – írták, emlékeztetve: a város…

Read More

Százötvenmillió forintos drogfogás Budapesten

drog

Százötvenmillió forint értékű kábítószert foglaltak le hétfőn egy budapesti házaspárnál és a dílerüknél – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A házaspárt a lakásában, a dílert az utcán fogták el az NNI miskolci nyomozói. A 37 éves budapesti férfiról elterjedt, hogy Szerbiából származó drogot raktároz. Az információ igaznak bizonyult, a férfi fővárosi lakásában mintegy ötven kilogramm kábítószert találtak. A toxikológus szakértő szerint ebből 39 kilónyi olyan marihuánát tartalmazott, amely egy úgynevezett prekurzor vegyülettel volt átitatva, így új pszichoaktív anyagnak minősül. Ezen felül kilenc kilogramm hasist, amfetamint, valamint kábítószer fóliázására,…

Read More

Az Interpol és az FBI által is méltatott protokollt dolgoztak ki magyar helyszínelők

helyszinelő

Sugárzó anyagokra kifejlesztett, az Interpol és az FBI által is méltatott protokollt dolgoztak ki magyar helyszínelők radiológus szakértőkkel együttműködve – közölte a rendőrség. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közleménye szerint bűnügyi technikai főosztályuk és az Energiatudományi Központ munkatársai 162 ország szakértői előtt mutatták be az újszerű helyszínelői eljárást. Azt írták: az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által szervezett, e héten Bécsben megrendezett nemzetközi konferencián tartott bemutató “olyan jól sikerült, hogy a magyar nóvum lesz a jövőben az egységes nemzetközi protokoll alapja”. A rendőrségi közlemény szerint a csapat…

Read More

Kényszerkoldultatásból élő nemzetközi bűnszervezeten ütött rajta a rendőrség

koldus

Magyar, német és román rendőrökből álló közös nyomozócsoport ütött rajta egy emberkereskedelemből élő nemzetközi bűnszervezeten, amely koldulásra kényszerített kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). Azt írták, hogy emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a fóti B. Máriával szemben. A KR NNI 2020-ban indított büntetőeljárást, majd 2020 októberétől a német és román nyomozókkal együtt folytatta a felderítést. Megállapították, hogy egy magyar és román állampolgárokból álló, rokoni alapon szerveződő bűnözői csoport kényszerített embereket koldulásra. A hátrányos, kiszolgáltatott helyzetben lévő, főként hajléktalan, alkohol- vagy…

Read More

Félmillió adag drogot foglaltak le három gyanúsítottnál a borsodi rendőrök

drog

Elfogták a drogot áruló apát és fiát, valamint az őket ellátó terjesztőt is a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) miskolci rendőrei. Az akcióban csaknem 463 millió forint feketepiaci értékű, több mint száz kilogramm súlyú, mintegy félmillió adagnyi kábítószert, úgynevezett kristályt foglaltak le. A Miskolci Törvényszék azt közölte, hogy a Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte a gyanúsított férfi és két társa letartóztatását. A végzéssel szemben a harmadrendű gyanúsított és védője fellebbezett, így nem végleges. A police.hu-n megjelent közlemény szerint az NNI miskolci bűnüldözési osztálya három férfi ellen folytat büntetőeljárást új pszichoaktív anyaggal…

Read More

Körözött magyar bűnözőket fogtak el Németországban

Nemzeti Nyomozó Iroda

Három, emberölés kísérlete, csoportos garázdaság és betöréses lopás miatt Magyarországon elítélt bűnözőt fogtak el a német hatóságok a magyar rendőrök együttműködésével, európai elfogató parancs alapján Karlsbrunnban – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A három büntetett előéletű férfit, az ötvenéves apát és két, 29 és 26 éves fiát “összességében mintegy 16 évnyi” szabadságvesztésre ítélték korábban – áll a közleményben. Miután a nyomozás kiderítette, hogy a három férfi Németországban tartózkodik, a nyíregyházi rendőrkapitányság felkérése alapján az NNI felvette a kapcsolatot a német hatóságokkal az elfogásuk érdekében. A saarlandi célkörözési egység munkatársai megállapították,…

Read More