Ukrajna NATO-csatlakozása nincs napirenden mindaddig, amíg a háború dúl, a kérdés az, mi történik majd, ha véget ér – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára. A főtitkár egy brüsszeli fórumon ismertette a júliusi vilniusi csúcstalálkozó előkészületeit, ahol a témáról tanácskoznak majd a szövetséges országok. Elismerte, hogy a szövetség tagjai megosztottak Ukrajna esetleges felvételével kapcsolatban. „Ebben a kérdésben a szövetségen belül eltérőek a nézetek” – mondta Stoltenberg, emlékeztetve arra, hogy „a döntéshozatal a NATO-ban konszenzussal történik. Hozzátette, hogy az elkövetkező napokban telefonon fog tárgyalni a szövetségesekkel arról, „miként lehet válaszolni…
Read MoreCímke: orosz-ukrán
Böröndi: emelni kell a Magyar Honvédség harckészültségét
A Honvéd Vezérkar főnöke a harckészültség, a kiképzés és a gyakorlatok szintjének emelését nevezte kötelességének, hogy a Magyar Honvédség képes legyen arra, ha szükséges, Magyarország érdekében háborút vívjon. Böröndi Gábor altábornagy, egy hete kinevezett vezérkari főnök az M1 aktuális csatornán kedd reggel az ukrajnai háborúra utalva azt mondta: Magyarország kormánya a háborús eszkaláció veszélye miatt tartja fontosnak a békekötést. 1939-ben a német-lengyel háború lokális háborúnak indult – mondta -, de nem „fogták meg” időben békefolyamattal, és ez elvezetett a második világháborúig. Hozzátette: „egy átlagember azt mondja, remélem nem lesz háború, de…
Read MoreSzombaton leállítják az utolsó németországi atomerőműveket
Szombaton a három utolsó atomerőmű leállításával véget ér az atomenergia-termelés bő hatvanéves korszaka Németországban, miután végleg lekapcsolják az áramellátó hálózatról a bajorországi Isar 2, az alsó-szászországi Emsland és a baden-württembergi Neckarwestheim 2 erőművet. Az erőművek leállításukig teljes kapacitással termeltek áramot. Az RWE emslandi erőműve például Alsó-Szászországban az év elejétől április 15-ig mintegy kétmilliárd kilowattóra áramot termelt, ami a vállalat szóvivője szerint „nagyjából 500 ezer háztartás éves áramfogyasztásának felel meg”. Az Isar 2 erőmű évente mintegy 11 milliárd kilowattóra áramot termelt, ami Bajorország áramszükségletének 12 százalékát fedezte. A Neckarwestheim 2 atomerőmű…
Read MoreA cseh lakosság számára állítólag nem jelentene fenyegetést az atomfegyverek bevetése Ukrajnában
Nem jelentene veszélyt a cseh lakosság számára a taktikai atomfegyverek bevetése Ukrajnában – vélte Jana Cernochová cseh védelmi miniszter. „Ha ez meg is történne, az Csehország lakossága számára semmiféle veszélyt nem jelentene” – mondta a tárcavezető kérdésre válaszolva. Moszkva azon bejelentésére reagálva, hogy Oroszország taktikai atomfegyvereket telepít a szomszédos Fehéroroszországba, Cernochová leszögezte: Csehország semmi esetre sem számol azzal, hogy területére atomfegyvereket telepíthetnének. „Semmi ilyesmi nincs napirenden” – hangsúlyozta a védelmi miniszter. Cernochová szerint a NATO júliusi vilniusi csúcstalálkozóján várhatóan döntés születik a szervezet keleti szárnyának további megerősítéséről. A miniszter úgy…
Read MoreOrosz agresszió: A NAÜ új koncepciót dolgoz ki a zaporizzsjai atomerőmű védelmére
Új koncepciót dolgoz ki a zaporizzsjai atomerőmű védelmére a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) – jelentette ki Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója újságíróknak, amikor szerdán felkereste az orosz ellenőrzés alatt álló létesítményt. „Mind a kijevi, mind a moszkvai vezetéssel együtt dolgozom az erőmű védelmét szolgáló intézkedések megvalósításán” – mondta Grossi. Leszögezte, hogy a létesítmény nem lehet katonai célpont. Hangsúlyozta, hogy egy nukleáris baleset mindenkit érintene, ezért mindenképpen el kell kerülni. Derűlátásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ez lehetséges. „Egy fontos dologban meg kell állapodnunk: az atomerőművet nem szabad megtámadni, és a másik fél…
Read MoreA szankciók működnek: a szerb gazdasági miniszter is az Oroszország elleni megszorítások bevezetését követeli
Szankciók bevezetését követelte a belgrádi vezetéstől Oroszország ellen Rade Basta szerb gazdasági miniszter. A politikus közleménye szerint Szerbia „már eddig is nagy árat fizetett azért, mert nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen, és ez már elviselhetetlenné kezd válni”. „Hogy én miniszterként azt nézzem, milyen nyomás nehezedik Aleksandar Vucic köztársasági elnökre, mi pedig hallgassunk, ezt nem tudom elfogadni. Ezért támogatom, hogy vezessünk be szankciókat Oroszország ellen. Vucic elnök mellett állok az állami és nemzeti érdekek megvédésében, és teljesen megbízom benne. Ezért Szerbia kormányától és minden minisztertől azt kérem, hogy nyilvánítsanak véleményt a…
Read MoreOrosz agresszió: Zaluzsnij szerint olyan feltételeket kell teremteni, hogy Oroszország soha többé ne tudja megtámadni Ukrajnát
Ukrajna győzelme nemcsak területeinek felszabadítását jelenti, hanem olyan feltételek megteremtését is, az ukrán fegyveres erők olyan szintű megerősítését, hogy Oroszországnak soha többé ne legyen lehetősége megtámadni Ukrajnát – jelentette ki Valerij Zaluzsnij, Az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a hétfői telefonbeszélgetésében, amelyet Christopher Cavoli amerikai tábornokkal, az Egyesült Államok Európában állomásozó egységeinek, illetve a NATO európai egységeinek parancsnokával folytatott megvitatták a nemzetközi katonai szállítmányok Ukrajnába juttatásának kérdéseit, és beszéltek az ukrán katonáknak a partnerországok területén történő kiképzéséről. Az ukrán főparancsnok értékelte amerikai kollégájának az orosz-ukrán háború frontján kialakult hadműveleti helyzetet és…
Read MoreOrosz agresszió: A tengerpartig sodródott aknát semmisítettek meg Romániában
A Duna-delta Szentgyörgy-ágának torkolatánál partig sodródott tengeri aknát semmisített meg a román haditengerészet egy különítménye csütörtökön – közölte az Agerpres hírügynökséggel Corneliu Pavel ezredes, a fegyvernem-parancsnokság szóvivője. A sekély vízben fennakadt, időnként tovább sodródó gyanús tárgyat a parti őrség hajójának legénysége fedezte fel a partszakaszon végzett járőrözéskor. Miután kiderült, hogy tengeri aknáról van szó, a hatóságok a helyszínre küldték a haditengerészet aknabegyűjtésre kiképzett búvárcsapatát, amely előbb partra vontatta, majd felrobbantotta a veszélyes szerkezetet. „Bármely, a part közelébe sodródó tengeri akna veszélyt jelent halászokra, hiszen akár megérintésük is robbanáshoz, emberéleteket követelő…
Read MoreOrosz agresszió: Több mint 636 ezer ukrán állampolgár tartózkodik Csehországban
Csehországban 2022 végén 636 282 ukrán állampolgár tartózkodott hivatalos engedéllyel. Két éve, 2021 végén, a Csehországban legálisan tartózkodó ukránok száma 200 ezer körül volt. A nagyarányú növekedés az orosz-ukrán háborúval áll összefüggésben – jelentette ki Martin Vondrásek, országos rendőrfőkapitány sajtóértekezleten Prágában. 2022 végén összesen 1,714 millió külföldi állampolgárnak volt hivatalos tartózkodási engedélye a 10,6 millió lakosú Csehországban, 2021 végén ez a szám 660 849 volt – mutatott rá Milan Majer, az idegenrendészet parancsnoka. A belügyminisztérium kimutatása szerint az Ukrajna elleni orosz offenzíva kezdete óta 480 804 ukrán állampolgár kapott a…
Read More