Orosz agresszió: Meghalt a Donyec-medencében megsebesült cseh orvos

Taylor a hős cseh doktor

Meghalt a prágai Katonai Kórházban az a cseh orvos, aki márciusban súlyos sérülést szenvedett Ukrajnában – közölte a Phoenix Projekt képviselője. „Taylor, hős barátunk, aki számos sebesültet mentett meg személyesen a keleti fronton, és több ezer katonát és civilt avatott be a katonai orvostudomány titkaiba, május 15-én, több hetes küzdelem után, belehalt súlyos sérüléseibe” – olvasható a Phoenix közleményében. A Phoenix Projekt létrehozását szóvivője szerint Taylor kezdeményezte, s fő célja az ukrán katonákat bevezetni a katonai orvostudomány rejtelmeibe. A többségében cseh orvosokból és mentőkből álló csapat eddig mintegy ötezer ukrán…

Read More

Az OMSZ elismerte, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító

Győrfi Pál

Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében. Az OMSZ pénteki közleményében azt írta: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak egy a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is. A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött,…

Read More

Orosz agresszió: Az EB elnöke nem zárta ki harmadik országok elleni szankciók bevezetését

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke

A tizenegyedik uniós szankciócsomag a büntetőintézkedések megkerülésének megakadályozására fog összpontosítani, így nem kizárt, hogy harmadik országok ellen is szankciókat vezet be – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján. „További termékekkel bővítjük a tranzitszállítási tilalmat, beleértve a repülőgép-alkatrészeket, amelyek Oroszországon keresztül harmadik országba szállításuk közben a Kreml kezébe kerülhetnek” – fogalmazott a bizottság elnöke. Elmondása szerint „a közelmúltban megnövekedett a kereskedelmi forgalom az Európai Unió (EU) és néhány ország között, és bizonyos áruk Oroszországban jelentek meg. Ha azt látjuk,…

Read More

EP: bocsássak szabadon Kara-Murzát!

Vlagyimir Kara-Murza

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki politikus szabadon bocsátására szólított fel, akit hétfőn 25 éves szabadságvesztésre ítéltek Moszkvában hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások terjesztése címén. Az 508 szavazattal, 14 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők elítélték és politikai indíttatásúnak nevezték az ítéletet, és Vlagyimir Kara-Murza, valamint szintén bebörtönzött Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására szólítottak fel és megjegyezték, hogy Kara-Murza és Navalnij egészségi állapota gyorsan romlik a rossz bánásmód és a megfelelő…

Read More

Az ET aggodalmát fejezte ki Navalnij egészsége miatt

Alekszej Navalnij

Az Európa Tanács (ET) mélységesen aggódik amiatt, hogy az Oroszországban már több mint két éve fogságban tartott, ellenzéki Alekszej Navalnij egészsége a hírek szerint rohamosan romlik. „Súlyosan aggaszt bennünket az orosz ellenzéki politikussal szembeni rossz bánásmód és fogva tartásának kegyetlen körülményei. Felszólítjuk az orosz hatóságokat, hogy haladéktalanul biztosítsák a megfelelő orvosi ellátást Navalnijnak” – hangsúlyozták közös nyilatkozatukban Marija Pejcinovic-Buric, az ET főtitkára, Thórdís Kolbrún Reykfjörd Gylfadóttir izlandi külügyminiszter, az ET miniszteri bizottságának elnöke, valamint Tiny Kox, a strasbourgi szervezet parlamenti közgyűlésének elnöke. Nyomatékosították továbbá, hogy Oroszországnak – az Emberi Jogok…

Read More

Nőgyógyásznak és ügyvédnek adta ki magát egy férfi, vádat emeltek ellene

orvos bilincs

Kuruzslás és csalás emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát, és csaknem 12 millió forintot csalt ki egy internetes társkereső oldalon megismert férfitől. A Baranya Vármegyei Főügyészség a közleményében azt írta: a férfi 2021 őszétől kezdve kozmetikai kezelésekre járt egy nőhöz, akit már a kezdetektől tévedésbe ejtett, magáról azt állítva, hogy nőgyógyász. Amikor néhány hónappal később a kozmetikus munka közben rosszul lett, a csaló felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, kezelni fogja, mert lehet, hogy nőgyógyászati problémája van. A vádlott – hol saját…

Read More

Orosz agresszió: Herszon megyébe látogatott Zelenszkij

Zelenszkij Herszonban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a dél-ukrajnai Herszon megyébe látogatott, ahol beszélgetett a helyi lakosokkal, és megígérte, hogy fokozatosan újjáépítenek mindent, amit az orosz hadsereg lerombolt a régióban – közölte az ukrán elnöki iroda. Zelenszkij nyilvánosságra hozta, hogy Poszad Pokrovszke faluban járt, ahol szavai szerint sok lakóház és szociális infrastrukturális létesítmény rongálódott meg az orosz támadások következtében. A településen jelenleg zajlik az áram- és vízellátás helyreállítása, és egy orvosi rendelő újjáépítése. Az emberek már elkezdtek visszatérni a faluba – derült ki az elnöki iroda közleményéből. Zelenszkij ígéretet tett arra, hogy a…

Read More

Életfogytiglanra ítélték a 2019-ben megkéselt gdanski főpolgármester gyilkosát

Elfogják Adamowicz gyilkosát, Stefan Wilmontot

Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte csütörtökön az észak-lengyelországi Gdansk városában működő kerületi bíróság a 2019-ben megkéselt helyi főpolgármester, Pawel Adamowicz gyilkosát – közölte a lengyel média. A közel hároméves nyomozást követő, 25 tárgyalásból álló perben döntést hozó bíróság szerint az elítélt, Stefan Wilmont „a lengyel történelemben előzmény nélküli bűntettet követte el”. Az 53 éves Pawel Adamowiczot 2019 januárjában egy országos jótékonysági gyűjtés zárókoncertjén szúrta le Wilmont. A közismert, Gdanskot 1998 óta irányító politikus meggyilkolása megrendítette Lengyelországot. Wilmontot a tett helyszínén letartóztatták, a büntetőjogi eljárás során háromszor pszichiátriai vizsgálatra irányították. Az egyik orvosi jelentés…

Read More

Stoltenberg: Kiemelten fontos a NATO-bővítési folyamat befejezése

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Bajram Begaj albán államfő

A NATO-bővítés folyamatának befejezése kiemelten fontos a katonai szövetség számára; Finnország és Svédország meghívása a szövetség tagjai közé azt üzeni, hogy a NATO szerint minden nemzetnek joga van megválasztania, milyen úton kíván haladni – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Bajram Begaj albán államfővel tartott sajtótájékoztatóján. Stoltenberg emlékeztetett: a tagállamok mindegyike, köztük Törökország és Magyarország is hozzájárult Finnország és a Svédország meghívásához a NATO tagjai közé, továbbá aláírták a csatlakozásról szóló jegyzőkönyvet. A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a többi 28 tagországhoz hasonlóan Törökország és a Magyarország is mihamarabb ratifikálja a…

Read More