Ukrán belügy: nem megfelelő az ukrajnai óvóhelyek csaknem egyharmada

ukrán óvóhely

Több mint ötvenezer óvóhelyet ellenőriztek a hatóságok hétfőig, és csaknem egyharmadukat találták a helyi lakosság védelmére alkalmatlannak. „Hétfőig 50 195 légoltalmi helyiséget ellenőriztek a rendőrök, a mentők és a helyi hatóságok Ukrajnában, amelyek 32 százalékát alkalmatlannak találták, vagy azok zárva voltak” – írta sajtóközleményében az ukrán belügyminisztérium. Kifejtette, hogy szám szerint 50 195 helyiséget – az összes óvóhely 79 százalékát – vizsgáltak meg eddig. Ebből 4679-et – az ellenőrzöttek kilenc százalékát – zárva találták, 11 644-et, vagyis 23 százalékukat pedig használhatatlannak minősítették. A fővárosban, Kijevben a belügyminisztérium 2156 óvóhelyet vont…

Read More

Orosz agresszió: London hosszú hatótávolságú rakétákat szállít Ukrajnának

Ben Wallace brit védelmi miniszter

Nagy-Britannia hosszú hatótávolságú rakétákkal látja el az ukrán fegyveres erőket – közölte Ben Wallace brit védelmi miniszter. Wallace a londoni alsóház képviselőinek adott tájékoztatásában elmondta: Rishi Sunak miniszterelnökkel egyetértésben a brit védelmi tárca úgy döntött, hogy Storm Shadow típusú rakétákat szállít Ukrajnának. A gyártó által szolgáltatott adatok szerint e fegyvertípus hatótávolsága 250 kilométer. A brit védelmi miniszter ismertetése szerint e rakétatípus kizárólag hagyományos töltetek szállítására alkalmas, hosszú hatótávolságú precíziós eszköz, amely kiegészíti az Ukrajnának már korábban átadott hasonló fegyverek, köztük a Himars és a Harpoon rakéták nyújtotta védelmi képességeket. Ben…

Read More

Izrael felkészült a Pajzs és Nyíl néven indított hadművelet elhúzódására

izraeli légierő

Izraelben felkészültek a kedd hajnalban Pajzs és Nyíl néven elindított hadművelet több napos elhúzódására – jelentette a helyi média. Az izraeli hatóságok kedden reggel lezárták a Gázai övezet környékén az utakat, Askelontól délre leállították a vasúti közlekedést, és arra kérték a civileket, hogy az óvóhelyek közelében tartózkodjanak. Izraelt öt régióra osztották, az övezethez legközelebb eső negyven kilométeres sávban keddre iskolaszünetet rendeltek el. A polgári védelmi parancsnokság engedélyt adott az övezettel határos városoknak, hogy megkezdjék a lakosok evakuálását az ország más részeibe, mert a hadsereg becslése szerint a harcok több napig…

Read More

Horvátország 3,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket

Horvát katonák

A horvát védelmi minisztérium a 2021 és 2026 közötti időszakban 3,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket, lőszereket és felszerelést – közölte a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn, hozzátéve, hogy ebből 223 millió euró értékű támogatást az Egyesült Államok és az Európai Unió nyújt Horvátországnak. Az adatokat a lap kérésére a tárca bocsátotta rendelkezésre. Az újság szerint Horvátország a délszláv háború (1991-1995) óta nem költött ekkora összeget fegyverekre, mint ebben az öt évben. Az említett időszak legnagyobb katonai befektetése a 12 Dassault Rafale F3-R típusú, francia gyártmányú használt vadászgép beszerzése, ezek…

Read More

Brit miniszterelnök: biztonsági garanciákat kell adni Ukrajnának

Rishi Sunak

A brit miniszterelnök szerint NATO-szabványoknak megfelelő védelmi kapacitásokat és biztonsági garanciákat kell nyújtani Ukrajnának a jövőbeni orosz támadások elrettentése végett. Rishi Sunak szerint a tartós ukrajnai béke eléréséhez a nemzetközi jog megerősítésére van szükség, valamint olyan új keretrendszerre, amely hosszú távra megteremti Ukrajna biztonságát. A londoni miniszterelnöki hivatal ismertetése szerint Sunak ennek érdekében olyan új NATO-charta kidolgozására tesz javaslatot, amely védelmet nyújt Ukrajnának a jövőbeni orosz agresszió ellen. A brit kormányfő szerint Ukrajnát magasan fejlett, NATO-normáknak megfelelő védelmi kapacitásokkal is fel kell szerelni, és meg kell mutatni azt is, hogy a…

Read More

Oroszt agresszió: Kanada kétszáz páncélozott járművet ad Ukrajnának

Senator páncélozott jármű

Kanada kétszáz Senator típusú páncélozott járművet ad Ukrajnának – jelentette be januárban Anita Anand kanadai védelmi miniszter. „Ez az új katonai segélycsomag válasz Ukrajna konkrét kérésére ezekre a járművekre vonatkozóan. A segély értéke több mint 90 millió dollár, és az Ukrajnának bejelentett 500 millió dolláros kiegészítő katonai segély részeként érkezik, amelyet Justin Trudeau miniszterelnök 2022 novemberében jelentett be” — idézett a Jevropejszka Pravda hírportál a kanadai kormány által kiadott közleményből. A hírt Anand ukrán kollégájával, Olekszij Reznyikov védelmi miniszterrel együtt jelentette be, akivel kétoldalú megbeszélést folytatott. Megvitatták, hogyan tudja Kanada…

Read More

Orosz agresszió: London nagyobb hatótávú fegyverekkel látja el Ukrajnát

Rishi Sunak

Nagy-Britannia lesz az első ország a szövetségesek közül, amely hosszabb hatótávolságú fegyverekkel látja el Ukrajnát. Olyan új chartára is szükség lesz, amely elősegíti Ukrajna biztonságának védelmét az ukrán NATO-csatlakozásig hátralévő időben –– mondta Rishi Sunak brit miniszterelnök az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián. Sunak, akinek felszólalását a Downing Street ismertette, egyenes utalást tett ugyanakkor arra, hogy London a közeljövőben nem készül nyugati harci repülőgépek ukrajnai szállítására. Részletek nélkül úgy fogalmazott azonban: a brit kormány kész támogatni bármely más országot olyan repülőgépek átadásában, amelyeket Ukrajna „már ma használni tud”. Hozzátette: ki kell képezni ukrán…

Read More

Orosz agresszió: valószínűtlen brit vadászgépek átadása Ukrajnának a belátható jövőben

F-16

A brit védelmi miniszter szerint valószínűtlen brit vadászgépek átadása Ukrajnának a belátható jövőben. Ben Wallace, aki egy brit-olasz miniszteri találkozón vett részt Rómában, a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap pénteki ismertetése szerint a rendezvény utáni sajtótájékoztatón kijelentette: jóllehet Nagy-Britannia a nyugati szövetségesek közül elsőként kezdte meg ukrán pilóták kiképzését NATO-szabványoknak megfelelő katonai repülőgépek működtetésre, „azt azonban nem mondtuk, hogy feltétlenül vadászgépeket is küldünk Ukrajnának”. Wallace a brit lap beszámolója szerint egyenes utalást tett arra, hogy ha Nagy-Britannia valaha is harci repülőgépeket ad Ukrajnának, az csak az ukrajnai háború után…

Read More

Orosz agresszió: Németország hangolja össze az ukrán Leopard harckocsi-zászlóaljak felállítását

Bundestag

A német szövetségi kormány hangolja össze az ukrán hadsereg megerősítését két harckocsi-zászlóaljjal, amelyek német Leopard 2 harckocsikból állnak majd – jelentette be Olaf Scholz kancellár a szövetségi parlamentben. A kancellár elmondta, hogy szerdán telefonon tárgyalt Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel az orosz agresszió elleni védekezés állásáról és a német támogatásról. A segítség újabb részeként Németország nem csupán egy századnyi – 14 darab – Leopard 2 A6 típusú harckocsit küld, hanem összehangolja az Ukrajnát ugyancsak Leopardokkal támogató partnerek tevékenységét. A csomaghoz németországi kiképzés, valamint lőszer, szállítás és karbantartás is tartozik – tette hozzá…

Read More