Orosz agresszió: az EP külön nemzetközi törvényszéket hozna létre az az orosz agresszió kivizsgálására

Európai Parlament

Különleges nemzetközi törvényszéket kell létrehozni, és bírái elé kell állítani Oroszország politikai vezetőit, katonai parancsnokait és szövetségeseiket az Ukrajna elleni agresszió során elkövetett bűntettek miatt – jelentették ki az Európai Parlament (EP) képviselői. Az EP brüsszeli plenáris ülésén elfogadott, az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények büntetlensége elleni küzdelemről szóló állásfoglalásban az EP-képviselők felszólították az uniós intézmények vezetőit, hogy tegyenek meg mindent az orosz és fehérorosz vezetők felelősségre vonásáért a háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények, népirtás és az ukrajnai agresszió során elkövetett bűncselekmények miatt. Véleményük szerint a vonatkozó vizsgálatoknak és az azokat…

Read More

Ganz: Iránt ma könnyebb megállítani, mint egy év múlva

Beni Ganz védelmi miniszter

Beni Ganz izraeli védelmi miniszter kijelentése szerint az iráni atomprogramot, amelynek keretében újabb ezer modern centrifugát helyeznek üzembe, jelenleg kisebb erőfeszítéssel lehetne megállítani, mint egy év múlva – jelentette a Jediót Ahronót című újság. “Irán jelenleg ezer modern, IR6 típusú urándúsító centrifuga legyártásán és felszerelésén dolgozik mások mellett Natanz közelében, egy föld alatti létesítményben”- mondta Ganz a Reichman Egyetem Politikai és Stratégiai Intézetének konferenciáján kedden, egy nappal az Egyesült Államokba tervezett utazása előtt, ahol Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel találkozik. “Irán továbbra is rendületlenül tudást és tapasztalatot halmoz fel a…

Read More

Finnországnak haladéktalanul beadná a csatlakozási kérelmét a NATO-hoz

NATO

A finn államfő és a finn miniszterelnök közös közleményben bejelentette csütörtökön: támogatják, hogy Finnország haladéktalanul adja be felvételi kérelmét a NATO-hoz. Sauli Niinistö elnök és Sanna Marin kormányfő kifejezte abbéli reményét, hogy az ehhez szükséges lépéseket gyorsan, pár napon belül megteszik Helsinkiben. A hagyományosan semleges Finnországnak 1300 kilométer hosszú közös határa van Oroszországgal, és komolyan soha nem vette fontolóra, hogy csatlakozzék az észak-atlanti szövetséghez. A Krím-félsziget Oroszországhoz csatolása, 2014 óta viszont Helsinki fokozatosan erősítette együttműködését a NATO-val, a február végén Ukrajna ellen elindított háború pedig határozott irányváltást hozott ebben a…

Read More

Orosz agresszió: Kölcsönös biztonsági biztosítékokról írt alá egyezményt Svédországgal és Finnországgal a brit kormányfő

Magdalena Andersson és Boris Johnson

Kölcsönös biztonsági biztosítékokról írt alá egyezményt szerdán Magdalena Andersson svéd és Boris Johnson brit miniszterelnök. London hasonló megállapodás aláírását tervezi Finnországgal is. A hivatalos svédországi látogatáson tartózkodó Johnson a Downing Street ismertetése szerint kijelentette: a megállapodás lehetővé teszi a hírszerzési értesülések szélesebb körű megosztását, kiterjedtebb közös hadgyakorlatok megtartását és a közös technológiai fejlesztési programok bővítését. Az aláírás utáni sajtóértekezleten – arra a kérdésre, hogy Svédország milyen jellegű brit segítségre számíthatna szükség esetén – Johnson úgy fogalmazott: ha Svédországot támadás érné és Londonhoz fordulna segítségért, “mondani sem kell”, hogy Nagy-Britannia segítséget…

Read More

Orosz agresszió: Az EU elítéli Oroszország Ukrajna ellen folytatott “rosszindulatú kibertevékenységét”

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője

Az Európai Unió és tagállamai, valamint nemzetközi partnerei határozottan elítélik Oroszország Ukrajna ellen folytatott “rosszindulatú kibertevékenységét”, amelynek célpontja a ViaSat által üzemeltetett KA-SAT műholdas hálózat volt – szögezte le Josep Borrell, az unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője. A főképviselő elmondta: “ennek azért van jelentősége, mert ez az első alkalom, hogy európai uniós szinten, állami szereplőnek – Oroszországnak – tulajdonítjuk a támadásokat”. A kibertámadásra egy órával azelőtt került sor, hogy Oroszország 2022. február 24-én megindította a háborút Ukrajna ellen. “Ez a támadás kommunikációs kieséseket és fennakadásokat okozott több ukrajnai hatóságnál, vállalatnál és…

Read More

Börtönbüntetésre ítélte a fellebbviteli bíróság Francois Fillon volt francia kormányfőt

Penelope és Francois Fillon

Egy év letöltendő és három év felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 375 ezer eurós pénzbírságra ítélte hétfőn a párizsi fellebbviteli bíróság Francois Fillont. A 2017-es francia elnökválasztás konzervatív jelöltjét, volt kormányfőt mellékbüntetésként két évre eltiltották minden választható tisztségtől abban az ügyben, amelyben kiderült, hogy még parlamenti képviselőként fiktív állásban foglalkoztatta a feleségét, Penelope Fillont. A politikus felesége bűnrészesség miatt két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott, valamint 375 ezer eurós pénzbírságot, s ő sem indulhat két évig választáson. Marc Joulaud-t, aki Francois Fillon miniszteri kinevezése után a parlamenti utóda lett, s tovább foglalkoztatta papíron…

Read More

Orosz agresszió: Macron szerint Európa arra törekszik, hogy visszaállítsa a békét a kontinensen

Emmanuel Macron

Nem vagyunk háborúban Oroszországgal, ugyanakkor kiállunk Ukrajna függetlensége, önállósága és területi egysége mellett, miközben arra törekszünk, hogy visszaállítsuk a békét a kontinensen – jelentette ki Emmanuel Macron. Az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő Franciaország elnöke Strasbourgban, az Európa jövője címmel rendezett konferenciasorozat záróeseményén elmondott beszédében kijelentette: a lehető leggyorsabban le kell zárni az Ukrajna elleni indított orosz háborút és az ukrán nép segítségére kell sietni. Hangsúlyozta: egyedül Ukrajna feladata, hogy meghatározza az Oroszországgal folytatott tárgyalások feltételeit, Európa kötelessége az, hogy kiálljon Ukrajna mellett és elősegítse a fegyverszünetet. Meg kell őrizni…

Read More

Orosz agresszió: Zelenszkij felszólította a német kancellárt, hogy látogasson Kijevbe

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította pénteken Olaf Scholz német kancellárt, hogy tegyen egy “erőteljes lépést”, látogasson el Kijevbe május 9-én, a második világháború győzelmének évfordulóján. Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint az elnök ezt a Chatham House brit agytröszt képviselői előtt mondott beszédében jelentette ki. Mint fogalmazott, a német kancellár meghívása érvényben van, és nagyon erőteljes politikai lépésnek tekintené, ha május 9-én látogatna Ukrajnába. A hírportál emlékeztetett arra, hogy Berlin és Kijev viszonyában az utóbbi időben zavart okozott, hogy nem kapott meghívást Ukrajnába Frank-Walter Steinmeier német államfő, mert Kijev szerint évek…

Read More

Az Európa Tanács a virtuális pénzeszközök szabályozásával erősítené a pénzmosás elleni küzdelmet

Európa Tanács

A virtuális pénzeszközök szigorúbb szabályozásával kell erősíteni a pénzmosás elleni küzdelemben; Magyarország tovább javított a politikai közszereplőkre vonatkozó jogszabályain – közölte a 46 tagú Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmus-finanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága (Moneyval). A kérdésben illetékes ET-bizottság a 2021-es éves jelentésében azt írja: a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem jegyében szigorúbban kell szabályozni azokra a szolgáltatókra, mások mellett az ügyvédekre és a könyvelőkre vonatkozó szabályozást és felügyeletet, akik gyakran segítenek az illegális pénzmozgásokban. A bizottság közölte: a 2021-ben kirobbant Pandora-iratok offshore-botrányában kiszivárgó adatok megmutatták, hogy a számos jogtalan módszer…

Read More