Honvédség: Kétnapos gyereknapi rendezvény a Városligetben

Városliget, gyermeknap

Kétnapos gyereknapi rendezvényt tart a Városligetben a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár hétvégén, ahol vasárnap a gyermeknap mellett a hősök napját is ünneplik. A dandár a honlapján azt írta: szombaton és vasárnap várják a családokat a Városligetbe, a Vajdahunyad sétány és Kós Károly sétány közötti területre, ahol mindkét napon délelőtt 10 órakor kezdődnek a programok. Szombaton előbb a MH Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltjei tartanak katonaitestnevelés-bemutatót, majd a különleges díszelgő csoport mutatja be műsorát. Ezt a MH Katonai Rendészeti Ezred kutyás bemutatója követi. Vasárnap a központi zenekar műsora után a…

Read More

Oroszország is szankciózik

orosz külügyminisztérium

Oroszország félezer amerikaitól vonta meg a beutazás jogát, nemkívánatosnak nyilvánította a Greenpeace tevékenységét és körözést adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze ellen. Ötszáz amerikai állampolgártól, köztük Barack Obama volt amerikai elnöktől tagadta meg a beutazás jogát Oroszország pénteken, válaszul az ellene rendszeresen bevezetett amerikai szankciókra – közölte az orosz külügyminisztérium. „Válaszul a Joe Biden kormánya által rendszeresen bevezetett oroszellenes szankciókra, amelyek Washington szándéka szerint arra irányulnak, hogy Oroszországnak a lehető legnagyobb kárt okozzák, személyesen érintve országunk tisztviselőit és egyszerű állampolgárait, ellenintézkedésként 500 amerikai számára záratik le a belépés az Oroszországi…

Read More

A polgárőrség történetének legsikeresebb évét zárta tavaly

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke

A polgárőrség 31 éves történetének legjobb, legsikeresebb évét zárta tavaly – közölte az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ). A polgárőrök 2022-ben tízmillió szolgálati órát áldoztak szabadidejükből más emberek biztonságára – jelentette ki a szövetség közleménye szerint Túrós András, az OPSZ elnöke a szervezet szombaton, Budapesten tartott küldöttgyűlésén. A rendezvényen, amelyen megjelent az országos rendőrfőkapitány és a katasztrófavédelem műveleti főigazgató-helyettese is, a küldöttek elfogadták az OPSZ idei költségvetését, a 2022-es évről szóló beszámolókat, valamint módosították az alapszabály egyes részeit. A tavalyi sikeres programok közül az OPSZ elnöke kiemelte a megerősített határvédelmi szolgálatot; ezt…

Read More

A BRFK Bűnmegelőzési Expóján találkoztak a terület szakemberei

BRFK Bűnmegelőzési Expó

 A bűnmegelőzés napja alkalmából tartott szakmai programot csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a Bűnmegelőzési Expó lehetőséget ad a szakemberek találkozására és a területen tevékenykedő szervezetek bemutatkozására is. Dócs András rendőr ezredes a megnyitón kiemelte: a bűnmegelőzést kiemelten fontos feladattá nyilvánította a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról szóló kormányhatározat. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot a kormány 2011. április 12-én hozta létre, ez lett a bűnmegelőzés napja. Az ezredes elmondta, hogy az expó célja bemutatni a bűnmegelőzés valamennyi területét az online biztonságtól a drogprevención át az állatvédelemig – előadások, pódiumbeszélgetések, kiállítás, színdarabok és játékok…

Read More

Gondok a német hadsereg működésében

Eva Högl, Bundestag

Továbbra is súlyos hiányosságok hátráltatják a német hadsereg  működését – állapította meg a szövetségi parlament katonai ombudsmanja. Eva Högl a Bundestag honlapján közölt jelentésben kiemelte, hogy a Bundeswehr körüli gondok közül sok már évek óta ismert, de megoldásukra túl kevés történt, „egyes esetekben megdöbbentően kevés”. Így például a laktanyák közül továbbra is sok „siralmas állapotban” van, és egyedül a lőszerkészletek feltöltésére és új lőszerraktárak építésére tízmilliárd eurós nagyságrendű összeget kellene fordítani. Azonban az ország védelmi képességének fejlesztésére 2022-ben, az Ukrajna elleni orosz támadás hatására felállított százmilliárd eurós alap felhasználása nem halad…

Read More

Európai Bizottság: négymillió ukrajnai menekült kapott átmeneti védelemet

Margarítisz Szkínász

Az ukrajnai háború kezdete óta ez idáig mintegy 4 millió ukrajnai menekült kért és kapott átmeneti védelmi jogállást az Európai Unió tagállamaiban – közölte az Európai Bizottság. Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos az átmeneti védelemről szóló irányelv bevezetésének egyéves évfordulója kapcsán tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy minden nyilvántartásba vett ukrajnai menekült jogosulttá vált a munkaerőpiachoz, az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a szálláshoz való hozzáféréshez. „Az átmeneti védelemről szóló irányelv alapvető eszköznek bizonyult az EU-n belüli azonnali védelem biztosításához, és a jövőben sem hiányozhat az Európai Unió…

Read More

Orosz agresszió: Több mint háromezer ukrán katonát képeznek az idén Németországban

Marder német páncélozott harcjármű

Az év végére meghaladja a háromezret a végzősök száma a német hadsereg (Bundeswehr) ukrán katonáknak szervezett kiképzőprogramjaiban – mondta a német védelmi miniszter. Boris Pistorius az Alsó-Szászország tartományi Munsterben működő harckocsizó-képző központban tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a programok a terveknek megfelelően haladnak, a hazájukat az orosz támadások ellen védő ukrán katonák pedig nagyon elkötelezettek és elszántak. Március végére le is szállítják a védekezés támogatását szolgáló német Marder páncélozott harcjárműveket és Leopard 2 A6 típusú harckocsikat, és az ukrán katonák készen állnak majd a használatukra – jelentette ki a miniszter. Hozzátette,…

Read More

Orosz agresszió: Megérkeztek a nagy-britanniai kiképzésre az AS90-es önjáró lövegek üzemeltetésére kijelölt ukrán katonák

AS90 típusú nagyméretű önjáró löveg

Megérkeztek Nagy-Britanniába azok az ukrán katonák, akiket az ukrán fegyveres erőknek felajánlott brit gyártmányú AS90-es önjáró lövegek üzemeltetésére képeznek ki a brit hadsereg szakértői – közölte a londoni védelmi minisztérium. A tárca a közzétett rövid tájékoztatásban nem részletezte a kiképzésre érkezett ukrán katonák számát. Az ismertetéshez mellékelt három fotó közül kettőn az látszik, hogy az ukrán kontingens civil ruhás tagjai a brit királyi légierő (RAF) egyik Airbus A330 Voyager repülőgépéből szállnak ki egy meg nem nevezett brit katonai repülőtéren, a harmadik fotó az AS90-es lövegtípus egyik példányát ábrázolja. A brit…

Read More

HM: megtisztítják az egykori taszári repülőtér területét

Taszár, repülőtér

Megtisztítják az egykori taszári repülőtér területét – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). A közleményben hangsúlyozták: a környezet védelme és a környezettudatosság elválaszthatatlan a mai modern haderő képétől, így a HM irányításával – a haderő fejlesztésével párhuzamosan – környezetvédelmi programok gondoskodnak az egykori honvédségi területek kármentesítéséről. Ezekben a napokban a Somogy vármegyei Taszáron folyó munka került előtérbe – tették hozzá. „A katonai repülőtér területén két üzemanyagtelep szolgálta ki a közúti és vasúti üzemanyag beszállítását, lefejtését, szétosztását, ugyanitt föld alatti tartályokban tároltak benzint, gázolajat és kerozint. A tárolótartályok műszaki állapota az idők…

Read More