Posztumusz elismerést adományozott a január 12-én, Újbudán meggyilkolt Baumann Péter rendőr főhadnagynak, a XI. kerületi rendőrkapitányság körzeti megbízottjának a főváros vezetése – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Közleményük szerint Baumann Péternek a főváros lakosságának közbiztonsága érdekében, szolgálati kötelezettsége teljesítése során hozott áldozatáért Dr. Barna Sándor-díjat adományozott Budapest vezetése. A díjakat Bősz Anett főpolgármester-helyettes adta át Szent György napja alkalmából. Dr. Barna Sándor-díj adományozható Budapest közbiztonsága vagy közrendje fenntartásában, annak javítása érdekében tevékenykedő szervezet állományába tartozó személynek, aki a bűnmegelőzés, bűnüldözés, közbiztonság, rendészet, tűzvédelem, tűzoltás, műszaki mentés, valamint a katasztrófavédelem területén olyan…
Read MoreCímke: rendőrkapitányság
Újra őrizetbe vették a visszaeső álrendőrt
Újra őrizetbe vettek egy csalás miatt korábban elítélt férfit, aki rendőrnek adta ki magát, hogy megtévessze áldozatait – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a férfit a Fővárosi Törvényszék január 27-én hozott jogerős ítéletében csalás és közokirat-hamisítás bűntett miatt 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, melynek letöltését még nem kezdte meg. A XIII. kerületi rendőrkapitányság nyomozati adatai szerint a 49 éves férfi a lebukása után tovább folytatta a hasonló bűncselekmények elkövetését: többnyire idős embereket szólított meg, magát rendőrnek kiadva. Volt, hogy pénzt vett át tőlük azzal, hogy az hamis, máskor…
Read MoreFegyvereket és trófeákat foglaltak le a rendőrök Nógrádban
Illegális vadászathoz használt eszközöket, vadhúst és trófeát, valamint egy fegyvergyűjteményt is lefoglaltak a Nógrád megyei rendőrök Jobbágyiban és Szurdokpüspökiben; az ügyben három férfi ellen indítottak eljárást – közölte a főkapitányság sajtóreferense. Király-Kollár Ramóna elmondta: a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, orvvadászat bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 57 és egy 48 éves Szurdokpüspökiben élő, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 31 éves Jobbágyiban élő férfivel szemben. Tájékoztatása szerint a gyanúsítottak április 5-e előtt többfajta éles és hatástalanítottként árusított fegyvert,…
Read MoreÜldözője elől a Dunába ugrott egy lopással gyanúsított férfi
Miután egy budapesti szállodából mobiltelefont lopott egy férfi, lelepleződése után futásnak eredt, majd üldözője elől a Dunába vetette magát – tette közzé a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Azt írták, hogy a férfi egy szálloda recepciós pultjából lopott el egy mobiltelefont péntek hajnalban. Amikor lelepleződött, a hotel biztonsági őre üldözőbe vette, majd, amikor a férfi a rakpartig ért, a Dunába ugrott és úszni kezdett a túlpart felé – közölte a police.hu. A BRFK a szárazföldi egységein kívül riasztotta a vízi rendőröket is, akik perceken belül a helyszínre értek, de…
Read MoreBelekötött a rendőrbe, letartóztattak
A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki – társaival – megfenyegetett egy rendőrt egy pécsi edzőteremben – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat. Azt írták, hogy a néhány napja elfogott helyi férfi társaival minden ok nélkül kötött bele a rendőrbe és mindenképp azt akarta kiprovokálni, hogy verekedés legyen a vége. A gyanúsított társaival másnap és az azt követő napon is visszament az edzőterembe, és kifejezetten a fiatal rendőrt keresték. A közlemény szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat ekkor lépett közbe és – a pécsi rendőrkapitányság nyomozóinak segítségével – elfogták a…
Read MoreHét év börtönre ítélték a férfit, aki ásóval támadt rendőrökre
Hét év börtönbüntetésre ítélte felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és két rendbeli emberölés előkészületének bűntette miatt a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki 2021. szeptember 14-én ásóval támadt intézkedő rendőrökre – tájékoztatott a törvényszék. Az ítélet tényállása szerint egy szabolcsi településre vonult ki bejelentést követően a Nyírbátori Rendőrkapitányság egyik főtörzsőrmestere és törzszászlósa, akik az intézkedés alatt meg akarták bilincselni a vádlott testvérét. Látva ezt, a vádlott arrébb lökte testvérét a rendőröktől, majd magához vett egy ásót, amellyel először a szolgálati autó, majd a járőrök felé indult. A támadó először…
Read MoreÁmokfutó autóst fogtak el a rendőrök Szombathelyen
Közúti közlekedés veszélyeztetése miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki Szombathely belvárosában az őt megállítani akaró rendőrök elől menekülve figyelmen kívül hagyta a közlekedési jelzőlámpák jelzéseit, veszélyeztette a közlekedőket – ismertette a Szombathelyi Rendőrkapitányság. A bemutatott videón – amelyet egy járőrautó kamerája rögzített – az látható, hogy az Audi vezetője nagy sebességgel halad a forgalmas belvárosi utcákon, járművével lassítás nélkül áthajt több kereszteződésen, figyelmen kívül hagyja a tilos jelzéseket, nem ad elsőbbséget, többsávos úton szlalomozva kerülgeti a többi járművet, a záróvonalat átlépve áttér a menetirány szerinti bal oldalra, hirtelen fékezésre…
Read MoreTerrorelhárítók fogtak el Zalaegerszegen egy lövöldözőt
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai vitték ki társasházi lakásából hétfőn azt a férfit, aki előzőleg több lövést is leadott – közölte a police.hu oldalon a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK). A rendőrségre nem sokkal fél 12 előtt érkezett bejelentés, hogy egy zalaegerszegi társasházban egy férfi több lövést is leadott. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy valós a bejelentés, ezért a feltételezhetően fegyverrel rendelkező elkövető biztonságos elfogása érdekében a TEK munkatársainak segítségét kérték. A rendőrök felszólításának eleget téve a férfi önként nyitott ajtót. A lakás átvizsgálásakor két – valószínűsíthetően – gáz-riasztó fegyvert…
Read MoreÁtadták az új sárbogárdi rendőrkapitányság új épületét
A magyar rendőrök munkájának köszönhetően az elmúlt évtizedben sikerült 60-70 százalékkal csökkenteni az elkövetett bűncselekmények számát – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Sárbogárdi Rendőrkapitányság új épületének átadásán. Rétvári Bence elmondta, a bűncselekmények száma Magyarországon a 2010-ben regisztrált 447 ezerről mára 154 ezerre csökkent, ugyanez a csökkenés volt megfigyelhető Sárbogárdon is, ahol 2010-ben 1412 bűncselekményt követtek el, tavaly pedig 377-et. Kijelentette, már ezek a számok is elegendőek lennének arra, hogy a rendőrök kiérdemeljék a több mint 2,5 milliárd forintból épült, korszerű rendőrkapitányságot; ám akadt egy másik terület, amivel hozzájárultak a…
Read More