A nemzetközi partnerek nem próbálják rávenni Ukrajnát arra, hogy kezdjen béketárgyalásokat Oroszországgal – jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára egy lapinterjúban. „Az állítólagos nyomásgyakorlásról szóló jelentéseket semmi nem erősíti meg. Csak az interneten léteznek. Nem tudom, lehet, hogy ez az orosz trollhadsereg munkája, de a partnerek nem támasztottak semmilyen követelményt a tárgyaláshoz. Ukrajna maga oldja meg ezt a problémát” – mondta Danyilov a La Repubblica című olasz napnak adott interjújában. Leszögezte, hogy Putyinnal „nem lehet tárgyalni”. Szerinte Oroszországot „úgy kell elpusztítani, mint Karthágót”. (Kimondottan buta…
Read MoreCímke: repülő
Lenyűgöző katonai díszszemle a francia nemzeti ünnepen
Narendra Modi indiai miniszterelnök volt a díszvendége pénteken a francia nemzeti ünnep alkalmából a párizsi Champs-Élysées sugárúton rendezett nagyszabású katonai díszszemlének, Modi Emmanuel Macron államfő mellett foglalt helyet a dísztribünön. A francia forradalom kitörésének 234. évfordulója alkalmából tartott július 14-i díszmenetet a köztársasági elnök vezette fel, aki egy nyitott tetejű katonai járműben hajtott végig a világhírű sugárúton. A parádét hagyományosan a francia légierő műrepülőegysége nyitotta meg – a francia trikolór színeit festve Párizs egére , míg a szárazföldi erők élén az indiai hadsereg 240 katonája vonult fel, őket több mint…
Read MoreOroszország eddig mintegy száznegyven H-22-es rakétát vetett be Ukrajna ellen
Oroszország az Ukrajna elleni inváziójának kezdete óta mintegy 140 darab pontatlan H-22 rakétát használt fel az ország támadására – közölte Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője. A tisztségviselő kiemelte, hogy ezt a típusú rakétát már nem gyártják Oroszországban, mert elavultak, de még mindig van belőlük raktáron. „Ez a fegyver elavult, nem nagy pontosságú, sűrűn lakott városokat támadnak velük, amit mi másnak is lehet nevezni, ha nem terrorizmusnak nemzetünk ellen. Oroszország a feszültség fenntartásával és terrorral próbál nyomást gyakorolni Ukrajnára, meg akarja törni a szellemünket, és engedményekre kényszeríteni minket” — fogalmazott…
Read MoreJapánban és Dél-Koreában egyeztetett pekingi útja előtt Blinken
Kínai látogatása előtt telefonon egyeztetett az amerikai külügyminiszter a japán és a dél-koreai külügyek irányítójával – közölte a külügyi tárca Washingtonban. Az amerikai tájékoztatás szerint Antony Blinken amerikai és Hajasi Josimasza japán külügyminiszter beszélt a térség biztonságának fenntartásáról, az amerikai-japán-dél-koreai háromoldalú együttműködésről, valamint az indiai- és csendes-óceáni térség gazdasági fejlesztésére vonatkozó tervekről. Antony Blinken elítélte Észak-Korea ballisztikus-rakétagyakorlatait a Japán-tengeren, és megerősítette az Egyesült Államok szilárd elkötelezettségét Japán védelme iránt. Az amerikai külügyminiszter Pekingbe utazása előtt Dél-Korea külügyminiszterével, Pak Dzsinnel is telefonon beszélt, akit arról biztosított, hogy az Egyesült Államok elkötelezett…
Read MoreMagas rangú amerikai kormánydelegáció tárgyalt Pekingben
Az amerikai külügyminisztérium őszintének és produktívnak értékelte magas rangú delegációja hétfői pekingi tárgyalását, miután az elmúlt napokban két katonai incidens nyomán fokozódott a feszültség a két ország között. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának államtitkára, Daniel Kritenbrink és az elnöki hivatal részeként működő Nemzetbiztonsági Tanács kínai és tajvani ügyekért felelős igazgatója, Sarah Beran a kínai külügyminisztérium ügyvezető miniszterhelyettesével, valamint észak-amerikai ügyekért felelős osztályának vezetőjével tárgyalt. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint az „őszinte és produktív” megbeszéléseken szó volt a két ország közötti kommunikációs csatornák fenntartásáról, illetve a Tajvani-szorost érintő kérdésekről. Az amerikai…
Read MoreBBN: orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be Bygdoszcznál
Orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be decemberben a nyugat-lengyelországi Bygdoszczhoz közeli erdőben, a lengyel államfőt a katonai eszköz maradványainak megtalálása után azonnal tájékoztatták – közölte a varsói elnöki hivatal kötelékében működő nemzetbiztonsági iroda (BBN). A BBN honlapján elérhető közleményt annak kapcsán adták ki, hogy korábbi közlések szerint április 26-án egy katonai eszköz darabjait fedezték fel Bydgoszcz városánál. Jacek Siewierát, a BBN főnökét április 26-án este tájékoztatták egy „azonosítatlan katonai eszközről, amely hosszabb ideig ható környezeti tényezők befolyásának jeleit viselő, orosz gyártmányú cirkálórakéta lehet” – áll a közleményben. Mint közölték, a BBN haladéktalanul…
Read MoreOroszország nem akar konfliktust az Egyesült Államokkal
Oroszország nem akar konfrontációt az Egyesült Államokkal – jelentette ki az Egyesült Államokban akkreditált orosz nagykövet kedden, miután a Fekete-tenger fölött történt incidens után bekérették a washingtoni külügyminisztériumba. Anatolij Antonov az amerikai külügyi tárca európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárával, Karen Donfrieddel folytatott mintegy félórás megbeszélést, ami után úgy fogalmazott, hogy számára konstruktívnak tűnt az egyeztetés, amelynek során az amerikai fél is elmondta aggályait. „Jobban szeretnénk nem teremteni olyan helyzetet, amely nem szándékolt összeütközéseket és nem szándékolt incidenseket eredményez” – mondta az orosz diplomata. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy…
Read MoreAz ukrán légierő: ezeket az orosz rakétákat nem tudjuk megsemmisíteni
Az ukrán légvédelem hatékonyan lő le orosz robotrepülőgépeket, de nincs eszköze a ballisztikus pályán repülő ellenséges rakéták és számos más rakéta ellen – jelentette ki Jurij Ihnat, a légierő szóvivője. A tisztségviselő felsorolása szerint az ukrán légvédelem képes megsemmisíteni a Kalibr típusú, a H-101-es, H-555-ös, H-55-ös légi indítású, valamint a H-59-es levegő-föld és a H-35-ös, hajók elleni rakétákat. „Nem tudunk azonban lelőni olyan ballisztikus rakétákat, mint az Iszkander-M 9M723, amelyeket az ellenség sokat használt a háború elején. Valójában az oroszok az egész Iszkander-M stratégiai készletüket kilőtték Ukrajnára a háború elején,…
Read MoreUkrán elnöki iroda: Kijevnek nincs köze az oroszországi dróntámadásokhoz
Ukrajna nem mér csapásokat Oroszország területére – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, reagálva azokra az orosz vádakra, amelyek szerint Ukrajna drónokkal támadta meg az Oroszországi Föderáció régióit. Hozzátette, hogy Oroszországban nő a pánik és folyamatban a szétesés, és „ezek megnyilvánulása az azonosítatlan repülő tárgyak által az infrastrukturális létesítmények ellen elkövetett belső támadások számának növekedése”. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy kedden robbanások történtek Oroszország krasznodari területén, majd tűz ütött ki egy olajfinomítóban, Moszkva szerint dróntámadások következtében. Ezen felül kétszáz négyzetkilométernyi légteret zártak le Szentpétervár…
Read More