Robbanás történt egy magasházban Németországban

Robbanás Ratingenben

Robbanás történt a németországi Ratingenben egy magasház egyik lakásában, több tűzoltó és rendőr megsebesült, a feltételezett robbantót elfogták, a lakásban egy holttestet találtak. Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi városban történt esetről Herbert Reul tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a társasház lakóközössége délelőtt értesítette a rendőrséget, hogy az egyik lakó postaládája megtelt, ami arra utalhat, hogy magatehetetlen ember van a lakásban. A rendőrség a tűzoltóság segítségét kérte, hogy bejussanak a lakásba, ahol a társasházi adatok szerint egy nő él a fiával. Ő nyitotta ki az ajtót, és egy egyelőre ismeretlen szerkezettel robbanást idézett elő. Tíz…

Read More

Megemlékeztek a Bostoni maratonon végrehajtott bombatámadásról

Boston maraton bombamerénylet

Az áldozatok családtagjai, túlélők, városi vezetők és sportolók, köztük idei indulók emlékeztek Bostonban, az amerikai város híres maratonján 2013-ban végrehajtott merénylet áldozataira szombaton, két nappal az idei esemény előtt. A résztvevők a merénylet helyén kialakított emlékműnél néma főhajtással tisztelegtek az áldozatok emléke előtt. Az emlékmű három kőoszlop, amely a robbantás három halálos áldozatára emlékeztet a világ legrégibb utcai futóversenyének célvonala közelében. 2013. április 15-én, a verseny idején, a szurkolók tömegében robbant két házilag készített robbanószer, amelyben három ember, köztük egy nyolc éves gyerek halt meg és 260-an megsebesültek. A merénylőket, egy…

Read More

Manchesteri robbantás: Elnézést kért a brit elhárítás vezetője

Manchesteri robbantás

Elnézést kért a brit elhárítás (MI5) vezetője azokért a hibákért, amelyeket a szolgálat egy friss jelentés szerint a hat évvel ezelőtti manchesteri robbantásos merénylet előtt elkövetett. Az öngyilkos merényletet 2017. május 22-én, Ariana Grande amerikai énekesnő koncertje után követte el az észak-angliai nagyváros 21 ezer fős rendezvénycsarnokában, a Manchester Arenában a 22 éves Salman Abedi, aki nagy erejű pokolgépet robbantott fel az előadásról távozó tömeg közepén. A merényletben 22-en meghaltak, köztük hét gyermek. A legfiatalabb áldozat egy nyolcéves kislány volt. A sérültek számáról azóta sincs pontos adat, de a Scotland Yard…

Read More

Az amerikai hatóságok őrizetébe került a Lockerbie-merénylet feltételezett pokolgép-készítője

Lockerbie

Az amerikai hatóságok őrizetében van a skóciai Lockerbie felett 1988-ban felrobbantott Pan Am-repülőgép elleni merénylet egyik gyanúsítottja, a feltételezett pokolgépkészítő, aki a Kadhafi-féle egykori líbiai hírszerzés egyik ezredese volt – erősített meg egy skót rendőrségi bejelentést az amerikai igazságügyi minisztérium vasárnap. Az amerikai hatóságok közölték, hogy Abu Agila Mohammad Maszúd Heir al-Marimi első bírósági meghallgatása Washingtonban lesz. Jelenleg az Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI őrizetében van és várhatóan hétfőn tartják első bírósági meghallgatását. A Fox News hírtelevízió fehér házi tudósítása szerint a gyanúsított már évek óta a líbiai hatóságok őrizetében volt…

Read More

Erdogan újabb észak-szíriai szárazföldi hadműveletre tett utalást

Recep Tayyip Erdogan török elnök

Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette szerdán Ankarában, hogy a most folyó észak-szíriai török légihadjárat „csak a kezdet”, és országa „a legmegfelelőbb időben” szárazföldön is újból be fog avatkozni a térségben. Erdogan, aki a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is egyben, az AKP parlamenti frakcióülésén felszólalva úgy fogalmazott: „a műveletek, amelyeket repülőgépekkel, ágyúkkal, felfegyverzett drónokkal folytatunk most, csak a kezdet”. „A számunkra legmegfelelőbb időben szárazföldön is odacsapunk a terroristáknak” – jelezte. Leszögezte egyúttal: Ankara minden eddiginél eltökéltebb abban, hogy kialakítson egy olyan biztonsági sávot, amely garancia lesz…

Read More

Aknagránátok hullottak Szíria felől a törökországi Karkamis településre, halottak

török katona

Aknagránátok hullottak Szíria felől a délkelet-törökországi Karkamis településre. Az incidensben három ember életét vesztette, hatan pedig megsebesültek, köztük ketten súlyosan – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A lövedékek egy középiskolát, két házat és egy kamiont találtak el. A kamion a becsapódás következtében kigyulladt. Süleyman Soylu török belügyminiszter azt mondta, hogy a halottak között egy tanár és egy diák is van. Hasonló incidens már vasárnap is történt Karkamisban, de akkor az aknagránátok egy kopár területen csapódtak be. Az Anadolu beszámolója szerint a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát teszik…

Read More

Orosz agresszió: Zelenszkij azt állítja, hogy a Krími hidat nem az ukrán titkosszolgálatok megrendelésére robbantották fel

Krími híd

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy tévéinterjúban kijelentette, hogy a Kercsi-szoros fölött átívelő, Oroszországot a Krím félszigettel összekötő hidat nem az ukrán titkosszolgálatok megrendelésére robbantották fel. „Ezt határozottan nem mi rendeltük meg, amennyire én tudom” – jelentette ki Zelenszkij az CTV NEWS kanadai televíziónak adott interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett. A hídon október 8-án történt robbanás, amiért Moszkva az ukrán szakszolgálatokat tette felelőssé – emlékeztetett a hírportál. Az elnök felvetette, hogy a hídon történt robbanás mögött az orosz hadsereg és a biztonsági szolgálatok közötti belső rivalizálás állhat. „Sok hatalmi vertikum…

Read More

Orosz agresszió: Mariupolból menekülők konvoját vették tűz alá az orosz inváziós haderők

Mariupol

Az orosz erők tüzet nyitottak az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol városából menekülő lakosok egyik autókonvojára, legalább öten, köztük egy kisgyermek súlyosan megsérült – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál a kelet-ukrajnai Zaporizzsja megye katonai adminisztrációjára és az ukrán vezérkarra hivatkozva. A jelentés szerint a Zaporizzsja megyében lévő Sztepnohorszk településnél az autópályán érte „ellenséges tüzérségi támadás” a konvojt, szerda délután négy óra körül. A megyei vezetés egyelőre öt sérültről tud. Az ukrán vezérkar szerint halálos áldozatai is vannak a támadásnak, de számokat egyelőre nem közöltek. Alig egy órával később a mariupoli városi…

Read More

Terrorcselekménynek minősítette a rendőrség a liverpooli robbanást

liverpool

Terrorcselekménynek minősítette a rendőrség hétfőn a Liverpoolban előző nap történt robbantásos incidenst. Priti Patel belügyminiszter bejelentette, hogy az elhárító szolgálatok a második legmagasabb fokozatra emelték a nagy-britanniai terrorkészültség szintjét. A robbanás vasárnap délelőtt a liverpooli nőgyógyászati klinika parkolójában, egy taxiban történt, amelynek utasa – a rendőrség feltételezése szerint az elkövető – a helyszínen meghalt. A taxisofőrnek sikerül idejében kimenekülni az autóból, és bár megsérült, de már hazatérhetett a kórházból. Jackson elmondta: az eddig vizsgálat alapján rögtönzött kivitelezésű, házilag készített robbanószerkezet lépett működésbe, és valószínűsíthető, hogy a szerkezetet a taxi utasa…

Read More