Csehország 246 darab CV90 típusú lánctalpas gyalogsági harcjárművet vesz Svédországtól 59,7 milliárd koronáért (985 milliárd forint). Az önálló Csehország eddigi történetének legnagyobb értékű fegyverbeszerzését szerdán hagyta jóvá a cseh kormány. Jana Cernochová védelmi miniszter a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón bejelentette: a harcjárműveket cseh-svéd kormányközi szerződés útján szerzik be. A cseh hadsereg eredetileg 210 harcjárművet szeretett volna venni 51,7 milliárd koronáért, de a fegyverek egyre növekvő ára miatt ilyen üzletet már nem tudott kötni. Viszont a minisztérium elfogadta a svédek azon ajánlatát, hogy további 36 járművet csökkentett áron vehet. A kormány döntése…
Read MoreCímke: svéd
Macron: Oroszország geopolitikailag elvesztette a háborút és Kína vazallusa kezd lenni
Emmanuel Macron szerint Oroszország „geopolitikailag már elvesztette” a háborút Ukrajnában és „egyfajta vazallusi viszonyba” került Kínával szemben. A francia államfő ezt a L’Opinion című francia liberális lap internetes oldalán vasárnap este megjelent interjúban mondta néhány órával azelőtt, hogy hivatalában munkavacsorán fogadja a Párizsba érkező Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. „Beszéljünk világosan: nem egy különleges hadműveletről van szó, hiszen Putyin mozgósításról döntött. Egyébként Oroszország a történelmi szövetségeseiben is kétséget ébresztett, a legfontosabb partnerében. De facto elkezdett egyfajta vazallusi viszonyt Kínával szemben, és elvesztette hozzáférését a Balti-tengerhez, ami kritikusnak bizonyult számára, miután felgyorsította…
Read MoreSzlovákia már az összes MiG-29-es vadászgépét átadta Ukrajnának
Szlovákia már az összes – szám szerint 13 – MiG 29-es vadászgépét átszállította Ukrajnába – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák védelmi minisztérium közlésére hivatkozva. Eduard Heger kormányfőnek egy tavaly decemberi bizalmi szavazáson megbukott kabinetje, amely azóta ügyvezetőként kormányoz, egy hónapja, online ülésén döntött arról, hogy Szlovákia – teljes készletét – 13 darab MiG 29-es vadászgépet, illetve egy Kub légvédelmi rendszert ad át Ukrajnának. A szlovák fegyverzet átadásának előzménye, hogy Eduard Heger a február eleji brüsszeli EU-csúcson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott találkozója során ígéretet tett arra, hogy…
Read MoreStoltenberg: a NATO továbbra is elkötelezett „a nyitott ajtók politikája” mellett
A NATO-szövetségesek továbbra is elkötelezettek „a nyitott ajtók politikája mellett”, Ukrajnát pedig arra bátorítják, hogy a nehéz időkben is folytassa a megkezdett reformokat – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának első napját lezáró brüsszeli sajtónyilatkozatában. A főtitkár hangsúlyozta: „egy erős, független Ukrajna létfontosságú az atlanti térség stabilitása szempontjából, a NATO Ukrajna mellett áll, amíg csak szükséges, mert az ország jövője az atlanti családban van”. Stoltenberg emlékeztetett: a NATO már közel 150 milliárd euró támogatást, ebből 65 milliárd euró katonai segélyt nyújtott Kijevnek. Felhívta azonban a figyelmet, hogy…
Read MoreNATO-bővítés: Finnország a NATO 31. tagja lett
Finnország hivatalosan a NATO tagjává vált kedden, miután képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli székházában – közölte a NATO. Finnország ezzel az észak-atlanti szövetség 31. tagállama lett. A NATO tájékoztatása szerint Pekka Haavisto külügyminiszter Finnország csatlakozásának ratifikációs okmányait Antony Blinken, a katonai-politikai szövetséget létrehozó Észak-atlanti Szerződés letéteményes állama, az Egyesült Államok külügyminiszterének jelenlétében helyezte letétbe. A NATO legutóbb 2020. március 27-én, Észak-Macedónia csatlakozásával bővült. Finnország csatlakozása a katonai tömbhöz egybeesik a NATO létrehozásának 74. évfordulójával: a szövetséget alapító Washingtoni Szerződést 1949. április 4-én írták alá. Jens…
Read MoreNATO-bővítés: Washington üdvözli a török előrelépést és sürgeti Magyarországot
Az Egyesült Államok üdvözli Törökország előrelépését a finn NATO-csatlakozás ratifikációjában, és sürgeti Magyarországot a finn és a svéd NATO-csatlakozás folyamatának haladéktalan lezárására – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója. Jake Sullivan közleménye szerint az Egyesült Államok üdvözli, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök az ankarai törvényhozás elé terjeszti a finn csatlakozási jegyzőkönyvet, és egyúttal „bátorítja” Ankarát, hogy Svédország csatlakozási jegyzőkönyvét is gyorsan hagyja jóvá. A Fehér Ház által kiadott dokumentum emellett sürgeti Magyarországot, hogy Finnország és Svédország esetében is „késlekedés nélkül” zárja le a ratifikációs folyamatot. A közlemény megfogalmazása szerint Svédország…
Read MoreNATO-bővítés: Ankara hozzájárul Finnország felvételéhez
Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, hogy Törökország hozzájárul Finnország NATO-csatlakozásához. Erdogan azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet Sauli Niinistö finn elnökkel közösen tartott négyszemközti megbeszélésüket követően. A török államfő reményét fejezte ki, hogy a török parlament még a május 14-én tartandó választások előtt ratifikálja Finnország NATO-csatlakozását. Finnország „őszinte és konkrét” lépéseket tett a tavaly június 28-án Madridban aláírt török-svéd-finn háromoldalú memorandumban foglalt vállalások teljesítése érdekében. Finnország tagságával a NATO még inkább megerősödve játszik aktív szerepet a globális biztonság és stabilitás megőrzésében. Törökország a NATO nyitott ajtók politikájának határozott támogatója…
Read MoreCsehországban az orosz agresszió nyilvános támogatásáért ítéltek el kilenc embert
Csehországban eddig kilenc embert ítéltek el az ukrajnai orosz invázió nyílt támogatásáért, 58 ügyben folyik büntetőeljárás, további kilencven eset a vádemelés szakaszában van – közölte a cseh legfelsőbb ügyészség. Igor Stríz legfőbb ügyész már tavaly februárban felhívta a figyelmet arra, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió, valamint Oroszország vezetésének támogatása a tüntetéseken vagy az interneten bizonyos esetekben bűncselekménynek minősülhet. Csehországban tavaly és legutóbb a múlt héten több olyan több tízezres tüntetés zajlott le, amelyen a felszólalók élesen bírálták a Petr Fiala vezette jobbközép kormány hozzáállását a konfliktushoz, valamint Ukrajna Oroszország…
Read MoreNATO-főtitkár: itt az ideje, hogy minden szövetséges befejezze a ratifikációs folyamatot
Finnország és Svédország példátlan lépéseket tett Törökország jogos biztonsági aggályainak kezelésére, ezért itt az ideje, hogy minden szövetséges befejezze a két ország NATO-tagságához vezető ratifikációs folyamatot – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben. Stoltenberg meghívására Finnország, Svédország és Törökország képviselői megbeszélést tartottak a NATO székházában Ankara biztonsági aggályainak kezelésére a két észak-európai ország csatlakozásáról szóló dokumentum ratifikációja érdekében. A NATO-főtitkár a tárgyalások után újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: mindhárom ország üdvözölte a megbeszélések során elért jelentős előrelépést, és egyetértett abban, hogy Finnország és Svédország csatlakozásának gyors ratifikálása mindenkinek az érdeke. Tagságuk megerősíti…
Read More