Három embert elfogtak, egyet köröznek a meggyilkolt szlovákiai magyar vállalkozó ügyében – jelentették be a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). Az elfogott három férfi szlovák állampolgár, közülük kettőt Szlovákiában, egyet Magyarországon vettek őrizetbe. A körözött személy – Sárközi Gergely – magyar, szerepel a rendőrség honlapján, a police.hu-n a körözési toplistán. A negyvennégy éves Sárközi veszélyes, fegyvere van — mondta a sajtótájékoztatón Jeney Áron ezredes, a KR NNI igazgatója. Ezért azt tanácsolta, senki ne próbálja meg feltartóztatni, valamint azt üzente a menekülő…
Read MoreCímke: szemle
Korrupt hajóvizsgáztatókat ítéltek több év börtönbüntetésre
Bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás miatt a Fővárosi Törvényszék letöltendő börtönbüntetésre ítélt két embert, akik hajók vizsgáztatásának ügyintézéséből éltek, de úgy állítottak ki üzemképességi vizsgairatokat, hogy a hajókat meg se vizsgálták – közölte a Fővárosi Törvényszék. Az ítélet szerint az elsőrendű terhelt hajó-üzembiztonsági és -regiszteri referensként dolgozott az illetékes szerv közlekedési főosztályán. A másodrendű vádlott abból élt, hogy fizetségért felajánlotta a hajótulajdonosoknak, azaz a többi vádlottnak, a szemlén való megjelenés nélküli vizsgáztatás lehetőségét. Vagyis, ha a tulajdonosok pénzt adtak az elsőrendű vádlottnak – mint hivatalos személynek -, akkor…
Read MoreNem könnyű a jegyzők élete sem: ütik, verik, rúgják, harapják őket
Hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emelt a Kiskőrösi Járási Ügyészség egy akasztói nő ellen, aki a vele szemben indult birtokvédelmi eljárásban a hatósági helyszíni szemlén előbb a szomszédjára támadt, majd az idős nő védelmére siető jegyzőt és főelőadót egy fakaróval bántalmazta. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a közleményében azt írta: állattartásból eredő vita miatt az ügy vádlottjával szemben a szomszédja birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, ezért az akasztói jegyző és a hivatal főelőadója 2022. október 12-én helyszíni szemlét tartott. A hatósági eljárás kezdetén a vádlott csak azt követően volt hajlandó beengedni udvarába…
Read MoreA Dunántúlon és a fővárosban ad sok munkát az erős szél a tűzoltóknak
Sok munkát ad a viharos erejű szél a tűzoltóknak, a Dunántúlon és a fővárosban jellemzően kidőlt fákhoz és leszakadt vezetékekhez riasztják az egységeket – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A közleményben azt írták: Mosonmagyaróváron egy házra dőlt fa miatt kértek segítséget a Gyári úton, míg a Rákóczi Ferenc utcában elektromos kábelre, a Gulyás Lajos utcában az úttestre dőlt egy-egy nagyobb méretű fa. Enese közelében, az M85-ös autóút 85-ös főúti csomópontjánál egy fa lombkoronája a sztráda felhajtójánál okozott fennakadást. A fővárosban is számos helyen van szükség tűzoltók beavatkozására. Pesthidegkúton a közösségi közlekedést…
Read MoreKét embert fogtak el az eszteregnyei rablógyilkosság ügyében
Az áldozat barátnőjének két családi ismerősét fogták el a rendőrök az Eszteregnyén szerdán felfedezett emberöléssel összefüggésben – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának kiemelt főnyomozója. Jandó Zoltán felidézte, hogy az áldozatra szerda este találtak rá, de mint kiderült, hétfőn ölték meg a 65 éves férfit. A rendőrök csütörtökön Nagykanizsán fogták el a különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsított 18 éves nőt és 36 éves élettársát. Mint elmondta: szerda este a férfi barátnője és a fia közösen talált rá a holttestre. A 12 órás helyszíni szemle során megállapították, hogy az idős…
Read MoreA biztosítók aszálykifizetései negyvenmilliárd forintnál tartanak
A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán október végéig – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A közleményében felidézték, hogy tavaly ugyanezen időszak alatt az összes növénybiztosítási kárbejelentés száma hétezer körül volt, a kárösszeg pedig tízmilliárd forintot tett ki; ebből hozzávetőleg nyolcmilliárd forint volt a jégkár. Az aszálykároknál a továbbiakban még újabb 1,2 milliárd forintnyi kifizetésre lehet számítani – jelezték. Arra is kitértek, hogy a nyári káresemények hatására a biztosítók felgyorsították a kárrendezési folyamataikat. Kifejtették: a társaságok megnövelték kárszakértői és irodai…
Read MoreRobbanóanyag és kábítószer került elő egy dömsödi házkutatáskor
Kábítószert, robbanóanyagokat és robbanószereket találtak egy dömsödi portán tartott helyszíni szemlén a rendőrök; a tulajdonost letartóztatták – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Az udvaron és a pincében kannabisznövények sorakoztak az érés és feldolgozás különböző fázisaiban: 17 tő ültetve, 4 tő virágzó állapotban, 13 tő levéltelenítve. A hűtőben 32 gramm speedet találtak a rendőrök. A rendőrök a házkutatást egy időre felfüggesztették, mert az udvar különböző pontjain robbanóanyagokat, robbanószereket találtak – írták. Már órák óta tartott a szemle, amikor a lőszereket és a gránátokat felfedezték, ezért a Készenléti Rendőrség tűzszerészeit riasztották; 98, többségében…
Read MoreRendőrség: százan estek egymásnak Kerepesen
Két család tagjai összeverekedtek Kerepesen: legalább százan „feszültek egymásnak”, és lövések is dördültek – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK). Hárman megsérültek, három embert pedig őrizetbe vettek a rendőrök, miután a két család tagjai összeverekedtek a kerepesi Gyár utcában szombat este – írta a PMRFK. Miután sikerült szétválasztani az embereket, a rendőrök golyóálló mellényt vettek fel, mivel a lövéseket leadó emberek az egyik ingatlanban rejtőztek el, és többszöri felszólításra sem működtek együtt. Mivel nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét kérték a helyszínre, amely elfogta az addig a…
Read MoreGyújtogatót fogtak el a rendőrök Vasban
Elfogtak és gyújtogatással gyanúsítanak a rendőrök egy férfit aki miatt hatszáz szalmabála égett le október 15-én a 8-as főút mellett Duka község közelében – közölte a rendőrség honlapján a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. Már a helyszíni szemle során megállapították, hogy szándékos gyújtogatás okozta a tüzet, a celldömölki rendőrök pedig rövid időn belül elfogták a 22 éves román állampolgárságú férfit, aki kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett – írták a közleményben. Hozzáfűzték: a férfi letartóztatását október 17 rendelte el a bíróság, a gyanúsítottal szemben rongálás megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Celldömölki…
Read More