Nagyon súlyos kockázatot jelent az amerikai nemzetbiztonságra a fokozottan minősített katonai dokumentumok kiszivárogtatása – közölte a védelmi minisztérium vezető szóvivője hétfőn az üggyel kapcsolatban, amelyről múlt héten az amerikai sajtó számolt be elsőként. Chris Meagher elmondta, hogy a kormányzat magas rangú vezetői minden elkövetnek annak érdekében, hogy csökkentsék az eset okozta károkat. Arról is beszámolt, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter is csak múlt csütörtökön értesült arról, hogy több közösségi médiaoldalon számos titkos dokumentum jelent meg, amelyek amerikai katonai terveket és cselekményeket részleteztek többi között Ukrajnát illetően, de más országokkal kapcsolatban…
Read MoreCímke: Telegram
Az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított a kiszivárgott katonai iratok ügyében
A védelmi tárca (Pentagon) után az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított, hogy miként kerültek nyilvánosságra a védelmi minisztérium minősített, többek között az ukrajnai műveletekkel kapcsolatos dokumentumai. Az igazságügyi minisztérium helyi idő szerint pénteken adott ki közleményt, amely szerint egyeztetnek a védelmi minisztériummal, és saját vizsgálatot indítottak. Ezt megelőzően a védelmi tárca helyettes szóvivője közleményében azt írta, hogy a Pentagonnak tudomása van a közösségi médiában megjelentekről, és vizsgálja az ügyet. Sabrina Singh ugyanakkor a dokumentumok hitelességét illetően nem bocsátkozott részletekbe. A több közösségi médium felületein, köztük a Twitteren és Telegram oldalain…
Read MoreOrosz agresszió: lerövidítik a kijárási tilalmat Kijevben és környékén
A tervek szerint egy órával csökkentik a napi kijárási tilalom időszakát március 26-tól Kijevben és Kijev megyében – jelenttette be Vitalij Klicsko kijevi polgármester. Jelenleg a kijárási tilalom az ukrán fővárosban 23 órától hajnali öt óráig tart. Március 26-tól viszont csak éjféltől fog kezdődni, és változatlanul hajnali ötig tart majd. A kijárási tilalom időtartamának módosítására vonatkozó eljárás még folyamatban van. Klicsko a tervezett csökkentést a fővárosban élők ez irányú igényével indokolta. Az Ukrajinszka Pravdának megerősítette, hogy a kijárási tilalom időszakának lerövidítésével a közösségi közlekedési eszközök is egy órával tovább fognak…
Read MoreOrosz agresszió: több mint negyven összecsapás volt Bahmutnál
A Donyeck megyei Bahmut városánál az elmúlt nap során 42 összecsapás volt az ukrán és az orosz erők között – közölte kedden Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A szóvivő kifejtette, hogy Bahmut továbbra is az orosz erők támadásainak egyik fő célpontja. A városnál levő ukrán állásokat hétfőn 197-szer ágyúzták, és 42 fegyveres összeütközés volt a térségben. Szavai szerint 277 orosz katona vesztette életét, 258 sebesült meg a harcokban. Cserevatij kiemelte, hogy Bahmutba rendszeresen szállítanak felszerelést és lőszert az ukrán katonáknak. Elmondta még, hogy…
Read MoreOrosz agresszió: Ukrajna visszavette a február óta megszállt területeinek negyven százalékát
Ukrajna a tavaly február óta Oroszország által megszállt területeinek a negyven százalékát vette vissza – foglalta össze a 2022-ben elért harctéri eredményeket Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka hétfőn a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A főparancsnok közölte, hogy 2022 folyamán az ukrán fegyveres erők több mint százezer orosz katonát öltek meg, továbbá megsemmisítettek csaknem 42 ezer orosz robbanóeszközt, több tízezer orosz katonai felszerelést és csaknem 1900 ellenséges légi célpontot. „A 2022-es év örökre megváltoztatott minket, jelenünket és jövőnket” – írta, kiemelve, hogy az elmúlt évben Ukrajna és az ukrán hadsereg…
Read MoreOrosz agresszió: egy nap alatt csaknem hatmillió embernél kapcsolták vissza az áramot
Egy nap leforgása alatt csaknem hatmillió ukrajnai lakos otthonába kapcsolták vissza az áramot, a vezetékes vízellátással azonban továbbra is nagy gondok vannak – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legutóbbi videoüzenetében. „A javítási munkálatok a pénteki terrorcsapás után is megszakítás nélkül folytatódnak. Természetesen még sok munka van a rendszer stabilizálásán” – mondta az elnök. Kifejtette, hogy problémák vannak a távfűtéssel, és nagy gondok a vízellátással. A legnehezebb a helyzet a fővárosban, Kijevben és környékén, valamint főként Vinnicja és Lviv megyében. Ismételten azzal a felhívással fordult a nemzetközi partnerekhez, hogy biztosítsanak…
Read MoreOrosz agresszió: Oroszországnak több napi felkészülés kell egy újabb nagyszabású támadáshoz
Több napba is beletelik, mire Oroszország felkészül egy új masszív rakétacsapásra – jelentette ki Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője. Kifejtette, hogy az előkészítés magában foglalja a rakéták útvonalának programozását és különféle hírszerzési információkat. Az oroszok figyelembe veszik az ukrán légvédelmi rakétarendszerek telepítését, kiszámítva a légvédelem gyenge pontjait – tette hozzá. Ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy kedden újabb, a hétfőinél kisebb volumenű rakétatámadást hajtanak végre az orosz erők. Ezt azzal indokolta, hogy Ukrajnában a fegyveres erők napját ünneplik, másrészt a korábbi támadások esetében, október 10-e és október 17-e után…
Read MoreOrosz agresszió: megint az infrastruktúrát támadták Odessza megyében
Az orosz erők újabb nagyszabású rakétatámadása során hétfőn két infrastrukturális létesítményt ért találat a dél-ukrajnai Odessza megyében – közölte Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A tisztségviselő hozzátette, hogy egy embert szállítottak sérülésekkel kórházba. Arra nem tért ki, konkrétan mit találtak el az orosz rakéták. Az odesszai városi tanács arról adott hírt, hogy a megyeközpont egy részében megszakadt az áramellátás, emiatt leállították az elektromos árammal működő közösségi közlekedési eszközöket a városban. Úgyszintén leállították a távhőt biztosító összes városi kazánházat is, valamint a helyi vízművek…
Read MoreOrosz agresszió: légiriadó van egyész Ukrajnában
Az orosz erők hétfőn ismét rakétatámadásokat indítottak, Ukrajna teljes területén légiriadó van érvényben – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál helyi kormányzókra hivatkozva. A légiriadót előbb az ország középső, déli és keleti részeiben rendelték el, majd délután egy óra tájban kiterjesztették az ország nyugati régióira is, így az Oroszország által 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím félsziget kivételével Ukrajna teljes területére kiterjedt. Makszim Marcsenko, Odessza megye kormányzója a Telegram üzenetküldő csatornán azt írta, hogy az ellenséges orosz erők rakétákat lőttek ki. Arra kérte ezért a lakosságot, hogy sürgősen menjenek óvóhelyre. Vitalij Kim,…
Read More