Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy az Európai Unió csatlakozzon a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményhez – tájékoztatott az uniós tanács. A közlemény szerint az egyezményhez való csatlakozás jogi keretet teremt a nők erőszakkal szembeni védelmére. Intézkedések széles körét öleli fel, az adatgyűjtéstől és a figyelemfelkeltéstől kezdve a nők elleni erőszak különböző formáinak bűncselekménnyé nyilvánítására irányuló jogszabályok meghozataláig. Intézkedéseket tartalmaz az áldozatok védelmére és támogató szolgáltatások nyújtására, valamint foglalkozik a nemi alapú erőszak dimenziójával a menekültügy és a migráció területén. Az Európai…
Read MoreCímke: Törökország
Az orosz alsóház jóváhagyta az európai hagyományos haderőkről szóló szerződés felmondását
Egyhangúlag megszavazta az orosz parlament alsóháza az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló (CFE) szerződés felmondásáról rendelkező törvényt. A vonatkozó törvénytervezetet Putyin május 10-én terjesztette be. A felmondást a felsőháznak is jóvá kell hagynia. Oroszország 2007 júliusában függesztette fel részvételét a CFE-szerződésben, miután a NATO megtagadta az aktualizált változat ratifikálását. Andrej Kartapolov, a ház védelmi bizottságának elnöke szerint a CFE-szerződés felmondása „jelzés a Nyugatnak, hogy sem az Egyesült Államok, sem a NATO-országok nem olyan szerződéses partnerek többé, akiknek az álláspontját figyelembe vesszük”. Hozzátette, hogy a NATO infrastruktúrája az orosz határok közvetlen…
Read MoreBayraktar drónrendszereket vásárol Románia
Románia aláírta a Bayraktar drónrendszerek beszerzéséról szóló szerződést – jelentette be Ozgur Kivanc Altan, Törökország bukaresti nagykövete. ‘A barátunk, fekete-tengeri szomszédunk és NATO-szövetségesünk, Románia Bayraktar TB2-es drónokkal bővíti hadseregének eszközállományát. Ez a stratégiai képesség, amelynek révén számos csatát nyertünk, újabb jele a Romániával való stratégiai partnerségünknek’ – fogalmazott a diplomata. A védelmi minisztérium tavaly szeptember elsején a parlament előzetes jóváhagyását kérte három darab Bayraktar TB2-es típusú pilóta nélküli repülőgép-rendszer beszerzésére, amire a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága rábólintott. A rendszerek egyenként hat harci drón (összesen 18 drón) távirányítását…
Read MoreTörökország: újabb tömeges letartóztatások
A török rendőrség őrizetbe vett 126 embert azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A beszámoló szerint a terrorellenes razzia központja a főként kurdok lakta, délkeleti Diyarbakir tartomány volt, de a rajtaütések további húsz tartományra is kiterjedtek. A PKK 1984 óta fegyveres felkelést folytat a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért. Az évtizedes konfliktusban emberek tízezrei vesztették életüket. A mostani rendőrségi művelet csak néhány héttel előzi meg a közelgő török elnök- és parlamenti választást, amelyet május 14-re írtak ki. A…
Read MoreElkészült Törökország első többcélú támadóhajója
Recep Tayyip Erdogan török elnök átadta Törökország első többcélú támadóhajóját, a TCG Anadolut, amely az ország legnagyobb hadihajója is egyben. Az Anadolu török állami hírügynökség közleménye szerint Erdogan a török metropolisz Tuzla nevű körzetének hajógyárában hangsúlyozta: „ez a hajónk rendelkezik azokkal a jellemzőkkel, amelyek lehetővé teszik, hogy katonai és humanitárius műveleteket hajtsunk végre a világ minden sarkában, amikor szükséges”. A hadihajó, amelyet 2016 áprilisában kezdtek építeni, 231 méter hosszú, 32 méter széles és 58 méter magas, fedélzetén pedig mintegy 1200 katona teljesít majd szolgálatot. A TCG Anadolu főként drónok, valamint helikopterek…
Read MoreStoltenberg: Finnország mától a NATO tagjává válik
Finnország ma a NATO 31. tagjává válik – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn, a tagállamok külügyminisztereinek másnap kezdődő, kétnapos tanácskozását megelőzően tartott sajtótájékoztatóján. Jens Stoltenberg tudatta: a finn lobogót ma délután vonják fel a szövetség brüsszeli központjánál. A norvég politikus leszögezte: Finnország csatlakozásával a NATO erősebbé válik, és ahogy a csatlakozás révén biztonságosabb hellyé válik Finnország, növekszik a csatlakozásra váró Svédország biztonsági környezete is és közelebb hozza az országot a teljes integrációhoz. „Jó nap lesz ez Finnország biztonsága, az északi országok biztonsága és a NATO egésze számára” – fogalmazott. Kiemelte:…
Read MoreA NATO-főtitkár a norvég miniszterelnökkel együtt reménykedik
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az észak-atlanti szövetség brüsszeli székházában tartott sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy minden olyan tagország, amely még nem tette meg, mihamarabb ratifikálja Finnország mellett Svédország csatlakozását is. A NATO-főtitkár Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnökkel tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta: Finnország és Svédország csatlakozása erősebbé teszi a NATO-t, és megmutatja, hogy a szövetség ajtaja továbbra is nyitva áll. „Üdvözlöm, hogy Törökország és Magyarország kész ratifikálni Finnország NATO-tagságát, és remélem, hogy ezt mindketten gyorsan meg is teszik, ahogy a lehető leghamarabb ratifikálják Svédország csatlakozását is” – fogalmazott. Azon 2014-es kötelezettségvállalással összefüggésben, mely…
Read MoreNagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött a román haditengerészet szervezésében
Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött hétfőn a Duna torkolatvidékén és a Fekete-tengeren Románia szervezésében tíz NATO-tagállam, valamint Moldova és Georgia részvételével. A román haditengerészet közleménye szerint a Sea Shield 23 fedőnevű, április 2-ig tartó közös műveletben 3400 katona, Románia 30, Bulgária 2 hadihajója, Franciaország, Románia, az Egyesült Államok és Törökország 14 repülőgépe és helikoptere, a román nemzetvédelmi intézmények 15 gyorsnaszádja, továbbá 57 szárazföldi katonai jármű, és tüzérségi eszköz vesz részt. A gyakorlatra katonai búvárokat, valamint nukleáris, biológiai és vegyvédelmi erőket is mozgósítottak. A román, lengyel és moldovai tengerészgyalogosok és a román…
Read MoreAz EU két évvel meghosszabbította a líbiai fegyverembargót ellenőrző földközi-tengeri misszióját
Az Európai Unió Tanácsa 2025. március 31-ig meghosszabbította az ENSZ líbiai fegyverembargójának ellenőrzésére létrehozott, Euronavfor Med Irini nevű földközi-tengeri misszióját – közölte a tanács. A döntést a tanács politikai és biztonsági bizottsága hozta meg, amely az EU közös kül- és biztonságpolitikájának alakításáért felelős. A bizottság egyúttal frissítette szabályozását a művelet során lefoglalt muníció ártalmatlanítására és azt írta: még inkább meg kell könnyíteni a művelet során lefoglalt fegyverek és a hadi felszerelések megsemmisítését. A küldetés 2020. március 31-én indult 23 EU-tagállam együttműködésével. A művelet a főként az embercsempész hálózatok felszámolása érdekében…
Read More