Lengyelország fegyvert szállított Moldovának, és szankciókkal sújtja Ilan Sort, az ellenzéki, oroszbarát párt vezetőjét – közölte csütörtökön Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter. A tárcavezető a Twitteren tudatta: döntése nyomán a moldovai rendőrségnek két Hercules és négy Casa katonai szállító repülőgéppel fegyvert, lőszert és a moldovai belügyi tárca szolgálatainak szánt felszerelést szállítottak. „A független és szuverén Moldova belső destabilizáció kísérleteivel szembesül, ezért szüksége van támogatásunkra” – írta Kaminski. Egy másik bejegyzésben azt is közölte, hogy az Európai Politikai Közösségnek a moldovai fővárosban csütörtökön megkezdődött csúcstalálkozója előestjén feltette a lengyel belügyminisztérium szankciós névjegyzékére Ilan…
Read MoreCímke: Varsó
Orosz agresszió: az Európai Politikai Közösség eltökélt a béke elősegítésében
Az Európai Politikai Közösséget (EPK) alkotó országok vezetői csütörtöki moldovai találkozójukon megerősítették eltökéltségüket annak segítésében, hogy az európai kontinens egészére visszatérjen a béke – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök a csúcsértekezletet lezáró sajtótájékoztatóján. Megállapította, hogy a résztvevők egységesnek mutatkoztak Ukrajna támogatásában, és ezzel is bebizonyították, hogy az európai nemzetek egy családot alkotnak. Mint mondta, a Bulboaca településen tartott találkozón személyesen jelen lévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is megerősítették, hogy mindaddig támogatják Ukrajnát az ellene Oroszország által indított háborúban, ameddig csak szükséges. Az EPK találkozóján 45 európai ország állam-, illetve kormányfője…
Read MoreLengyelország 365 fehérorosz ellen hirdet szankciókat
Lengyelország további 365 fehérorosz ember ellen hirdet szankciókat Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságíró és kisebbségi jogi aktivista bebörtönzése után – közölte a lengyel belügyi tárca. A minisztérium közleményében arra utalnak, hogy a fehérorosz legfelsőbb bíróság elutasította Andrzej Poczobut fellebbezését, fenntartva a korábban kiszabott nyolcéves börtönbüntetését. Rámutatnak Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjének más bírálóit ért üldöztetésekre is. Ezzel összefüggésben 365 fehérorosz állampolgárt, köztük 159 parlamenti képviselőt írtak fel a lengyel belügyminisztérium szankciós listájára – közölték. Mint hozzátették, a listára a minszki parlament többi tagja már korábban felkerült. A varsói belügyminisztérium által közzétett…
Read MoreMorawiecki: Lengyelország az Abrams harckocsik karbantartóközpontja lenne
Lengyelország az amerikai Abrams harckocsik európai karbantartó- és szolgáltatóközpontja szeretne lenni, amire jó esély mutatkozik – jelentette ki egyesült államokbeli hivatalos látogatásán a lengyel miniszterelnök. Mateusz Morawiecki az Alabama állambeli Annistonban tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: azon dolgoznak, hogy „Lengyelországban kapjon helyet az Abrams harckocsik európai kiszolgálóközpontja, amely képes fenntartani az eszközök harcképességét”. A lengyel miniszterelnök látogatása során tárgyalt Kamala Harris alelnökkel, valamint különböző amerikai hadiipari vállalkozások képviselőivel is találkozott. Az alelnökkel folytatott megbeszélése előtt Morawiecki emlékeztetett, hogy Lengyelország új, korszerű Abrams harckocsikat és F-35-ös vadászrepülőgépeket, valamint HIMARS önjáró rakétatüzérségi eszközöket vásárol…
Read MoreVarsó támogatja a NATO-Oroszország Alapokmány felmondását
Lengyelország támogatni fogja a NATO és Oroszország közötti kapcsolatokat szabályozó 1997-es alapokmány felmondását – jelentette ki Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter. A mintegy két órás beszédében Rau, utalva az ukrajnai háborúra, kiemelte: a júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozó előtt jóvá kell hagyni a szövetséges erők új modelljét, amely a NATO területének védelmét biztosítaná az agresszió első napjától. „Sem az észak-atlanti szövetség, sem egyes tagállamai nem érezhetik úgy, hogy a NATO-Oroszország Alapokmány korlátozza őket a fegyveres erők telepítéséről hozott döntésekben”, Oroszország ugyanis felrúgta a dokumentumban foglalt legfontosabb vállalásait – hangsúlyozta Rau. Bejelentette: Lengyelország támogatni…
Read MoreLengyelországban újratemettek három második világháborús magyar katonát
Három, a második világháború során a Vörös Hadsereggel folytatott harcokban elesett, ismeretlen magyar katonát temettek újra csütörtökön a Varsó melletti Kobylka község katolikus temetőjében. A Kovács Orsolya Zsuzsanna varsói magyar nagykövet, valamint Töll László ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka jelenlétében a kobylkai Szentháromság-bazilikában tartott gyászmisét követően az elesettek földi maradványait hadisírban helyezték örök nyugalomra. „Névtelenül nyugszik itt három magyar honvéd, 1944-ben estek el. Isten előtt nem ismeretlenek. Állíttatta Magyarország kormánya, 2023” – olvasható a lengyel és magyar nyelvű sírfeliraton. A sírtábla költségeit a magyar fél, az elesett katonák exhumálását…
Read MoreOrosz agresszió: Lengyelország japán fejlesztési támogatásban részesül
A folytatódó ukrajnai háború Lengyelországra egyre nagyobb terhet ró, ezért Varsó japán fejlesztési támogatásban részesül – jelentette be szerdán az előző napi kijevi látogatása után a lengyel fővárosban tartózkodó Kisida Fumio japán miniszterelnök. Kisida Fumio a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten megköszönte Lengyelországnak, hogy az Ukrajnába irányuló katonai és humanitárius támogatás logisztikai központja lett. Közölte: Japán ezért hivatalos fejlesztési támogatást nyújt Lengyelországnak annak gazdasági fejlettsége ellenére. Bejelentette, hogy Tokió elmélyíti a visegrádi csoporttal folytatott együttműködését is a V4 plusz Japán formátumban, és a térségbeli országokkal a…
Read MoreVarsó a Minszkkel szembeni szankciók bővítését követeli Szvjatlana Cihanouszkaja elítélése miatt
Az újabb fehéroroszországi bírósági döntések is azt mutatják, hogy Minszkkel szemben újabb, messzemenő lépéseket kell tenni a nemzetközi szankciók terén – reagált Piotr Müller lengyel kormányszóvivő hétfőn Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető és társai elítélésére. Müller annak kapcsán válaszolt újságírók kérdéseire varsói sajtóértekezletén, hogy Cihanouszkaját és társait hétfőn távollétükben többéves börtönbüntetésre ítélték Minszkben. „A minszki rezsim, sajnos, következetesen bekeményít belpolitikájában” – jelentette ki Müller. Az utóbbi időben rendezett kirakatperek mutatják, hogy „sajnos, a nemzetközi szankciók terén messzemenő lépéseket kell tenni Fehéroroszországgal szemben”. Lengyelország nemrég azt kezdeményezte az Európai Unió Tanácsánál,…
Read MoreBiden: sérthetetlen a NATO alapszerződésének 5. cikke
Szent és sérthetetlen a NATO alapszerződésének 5. cikke – hangsúlyozta Joe Biden amerikai elnök Varsóban, a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóján. Az egyébként zárt ajtók mögött folytatott megbeszélések elején, a média jelenlétében elhangzott felszólalások keretében Biden felidézte: a B9 egy évvel a Krím félsziget orosz megszállása után, 2015-ben alakult meg. „Most az orosz agresszió újabb évfordulójához közeledünk” – utalt az elnök az Ukrajna ellen tavaly február 24-én megindított orosz támadásra, majd aláhúzta: a NATO egyre szolidárisabb és egységesebb. „Az itt összegyűlt országok idén erősebbé tették a szövetséget,…
Read More