A héten hét vármegyében, csaknem tízezer hektáron védekeznek a szakemberek a szúnyogok ellen — közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője. Dóka Imre közleménye szerint a vizes élőhelyek közelében lárvagyérítés lesz, míg huszonnyolc településen kifejlett szúnyogok elleni kezeléseket végeznek. Tudatták: a következő napokban a Duna felső és középső szakaszán dolgoznak a szakemberek, Komárom, Budapest és a Csepel-sziget térségében földi úton gyérítik a szúnyogokat, míg a Szigetközben légi és földi eljárást egyaránt alkalmaznak. Több helyen szükség van már a kifejlett szúnyogok elleni védekezésre is, azt azonban csak szélcsendes időben, az…
Read MoreCímke: védekezés
Orosz agresszió: Horvátország helikoptereket küld Ukrajnának
Horvátország tizenkét Mi-8 és két Mi-8T típusú szovjet-orosz gyártmányú közepes szállító helikoptert küld Ukrajnának – ezt Mario Banozic védelmi miniszter erősítette meg. A tárcavezető egy nappal korábban Odesszába utazott, ahol Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszterrel tárgyalt. A horvát kormány titkosított minden információt, amely az Ukrajnának szánt katonai segítségre vonatkozik. Ezért most először erősítették meg hivatalosan a döntést. Andrej Plenkovic horvát kormányfő mindazonáltal már novemberben bejelentette, hogy helikoptereket adományoznak Kijevnek. A most szóban forgó eszközöket nem számítva Horvátország jelenleg tíz Mi-171Sh szovjet tervezésű orosz katonai szállító helikopterrel és négy amerikai Sikorsky UH-60…
Read MoreTömeges mentési és sérültellátási törzsvezetési gyakorlatot tartottak
A helyi, területi és országos szintű határozott, gyors és összehangolt mentést szolgálja az országos tömeges mentési és sérültellátási törzsvezetési gyakorlat – közölte az országos polgári védelmi főfelügyelő. Tóth Ferenc a gyakorlatról tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: céljuk ellenőrizni a tömeges sérülések mentésére való felkészültséget, azt a készséget, hogy az országos szervek miként tudnak reagálni egy ilyen jelentős káreseményre. Hozzátette: a katasztrófák elleni védekezés rendszerében átfogó intézkedési tervekkel rendelkeznek, a tűzoltók éves szinten tízezres nagyságrendben hajtanak végre gyakorlatokat, de ilyen jelentőseket évente csak néhányszor tartanak. A szerdai gyakorlati helyzet szerint a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon két…
Read MoreOrosz agresszió: Ukrajna cáfolja, hogy köze lenne a brjanszki szabotázshoz
Az ukrán határőrszolgálat alaptalannak nevezte azokat az orosz vádakat, amelyek szerint az Oroszországi Föderáció területén „ukrán szabotőrcsoportok” működnének, hangsúlyozva, hogy ellenőrzés alatt tartja az ukrán-orosz határszakaszt. „A helyzet Ukrajna és az agresszor ország határán továbbra is teljes mértékben ellenőrzés alatt áll, bár természetesen a helyzet meglehetősen nehéz, aminek elsősorban az Oroszország területéről érkező napi ágyúzás az oka. Az ellenség a határvonalat, illetve határterületünket, tüzérségi és kézi lőfegyverekkel, valamint repülőgépekkel lövi. Katonáink viszont felügyelik a teljes határvonalat, ellátják feladataikat, hogy megakadályozzák az inváziót és az ellenség provokatív akcióit. Azzal kapcsolatosan, hogy…
Read MoreOrosz agresszió: Több mint háromezer ukrán katonát képeznek az idén Németországban
Az év végére meghaladja a háromezret a végzősök száma a német hadsereg (Bundeswehr) ukrán katonáknak szervezett kiképzőprogramjaiban – mondta a német védelmi miniszter. Boris Pistorius az Alsó-Szászország tartományi Munsterben működő harckocsizó-képző központban tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a programok a terveknek megfelelően haladnak, a hazájukat az orosz támadások ellen védő ukrán katonák pedig nagyon elkötelezettek és elszántak. Március végére le is szállítják a védekezés támogatását szolgáló német Marder páncélozott harcjárműveket és Leopard 2 A6 típusú harckocsikat, és az ukrán katonák készen állnak majd a használatukra – jelentette ki a miniszter. Hozzátette,…
Read MoreMeloni Berlinben: támogatásra méltó a legális bevándorlási kvóták gondolata
Az olasz kormány egyetért a német kormánnyal abban, hogy az illegális bevándorlás elleni küzdelemben együtt kell működni a származási országokkal, és legális bevándorlási kvótákat kell felajánlani az illegális migrációval szembeni fellépésért cserébe – jelentette ki Georgia Meloni olasz miniszterelnök pénteken Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után. A jobboldali Olasz Testvérek politikusa és a szociáldemokrata német kormányfő közös tájékoztatóján Meloni kiemelte: „abszolút támogatja” Scholzot abban, hogy legyen a kibocsátó országokkal folytatandó együttműködés „egyik eleme” a legális bevándorlási kvóta az illegális migráció visszaszorításáért cserébe. Kifejtette: az illegális migráció a biztonsággal…
Read MoreOrosz agresszió: Németország hangolja össze az ukrán Leopard harckocsi-zászlóaljak felállítását
A német szövetségi kormány hangolja össze az ukrán hadsereg megerősítését két harckocsi-zászlóaljjal, amelyek német Leopard 2 harckocsikból állnak majd – jelentette be Olaf Scholz kancellár a szövetségi parlamentben. A kancellár elmondta, hogy szerdán telefonon tárgyalt Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel az orosz agresszió elleni védekezés állásáról és a német támogatásról. A segítség újabb részeként Németország nem csupán egy századnyi – 14 darab – Leopard 2 A6 típusú harckocsit küld, hanem összehangolja az Ukrajnát ugyancsak Leopardokkal támogató partnerek tevékenységét. A csomaghoz németországi kiképzés, valamint lőszer, szállítás és karbantartás is tartozik – tette hozzá…
Read MoreOrosz agresszió: Németország Leopard 2 harckocsikat küld Ukrajnának
Németország Leopard 2 harckocsikkal is segíti Ukrajnát az orosz támadás elleni védekezésben – közölte a szövetségi kormány szóvivője. Steffen Hebestreit közleménye szerint a szerdai berlini kormányülésen hozott döntés alapján első lépésként egy századnyi, vagyis 14 darab Leopard 2 A6 típusú harckocsit adnak át a német hadsereg (Bundeswehr) állományából. A támogatás azt szolgálja, hogy az ukrán hadsereg minél gyorsabban felállíthasson két zászlóaljat a német gyártmányú harckocsikból. Ehhez más országok is átadnak ilyen járműveket Ukrajnának, amihez megkapják a német kormány engedélyét. Olaf Scholz kancellár kiemelte, hogy a döntés megfelel a kormány eddig is…
Read MoreOrosz agresszió: Ukrajna egyelőre nem kap Leopard 2 harckocsit Németországtól
Nem sikerült döntést hozni az Ukrajna önvédelmét támogató országok pénteki németországi miniszteri tanácskozásán arról, hogy kaphat-e az ukrán hadsereg a német kormánytól Leopard 2 típusú harckocsikat. A Ramstein amerikai légi támaszponton 54 ország képviselőinek részvételével tartott tanácskozás levezető elnöke, Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter az ülés utáni tájékoztatóján kiemelte, hogy igen átfogó és ütőképes támogatási csomagról egyeztek meg, amelynek révén Ukrajna első alkalommal kap nyugati gyártmányú modern harckocsit. Ez a brit Challenger 2, amellyel Nagy-Britannia támogatja Ukrajnát. A világ legerősebb harckocsijának számító német Leopard 2 ügyéről azonban még nem egyeztek…
Read More