Részben elismerte bűnösségét két, idős emberek sérelmére elkövetett korrupcióval és vagyon elleni bűncselekményekkel vádolt gyámügyi dolgozó. Az ügynek tizenhárom vádlottja van. A Fővárosi Törvényszék a közleményében azt írta, hogy a büntetőügyben szerdán és pénteken tartottak előkészítő ülést. A vádlottakat az ügyészség – többi között – bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, valamint jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja. A vádirat szerint a gyámügyi osztályvezetőként dolgozó elsőrendű és a gyámügyi szakügyintézőként tevékenykedő másodrendű terhelt a munkája…
Read MoreCímke: vesztegetés
Vizoviczki-ügy: Jogerősen elítélték a korrupcióval vádolt volt rendőrtisztet
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helyben hagyva 1 év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Vizoviczki-ügyben korrupciós bűncselekménnyel vádolt, magas beosztású volt rendőrtisztet; a másodfokú döntés jogerős – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Felidézték: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Vizoviczki László nevével fémjelzett, fővárosi rendőri vezetőket érintő katonai büntetőeljárás során, korrupciós bűncselekmény miatt 2021 májusában emelt vádat a korábban leszerelt volt rendőrtiszt ellen, aki az alapügy egyik vádlottja. A tényállás szerint a jogász végzettségű vádlott a felelősségre vonás elkerülése érdekében 2020. február 4-én arra akarta rávenni vádlott-társát, hogy mint egykori…
Read MoreKorrupt hajóvizsgáztatókat ítéltek több év börtönbüntetésre
Bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás miatt a Fővárosi Törvényszék letöltendő börtönbüntetésre ítélt két embert, akik hajók vizsgáztatásának ügyintézéséből éltek, de úgy állítottak ki üzemképességi vizsgairatokat, hogy a hajókat meg se vizsgálták – közölte a Fővárosi Törvényszék. Az ítélet szerint az elsőrendű terhelt hajó-üzembiztonsági és -regiszteri referensként dolgozott az illetékes szerv közlekedési főosztályán. A másodrendű vádlott abból élt, hogy fizetségért felajánlotta a hajótulajdonosoknak, azaz a többi vádlottnak, a szemlén való megjelenés nélküli vizsgáztatás lehetőségét. Vagyis, ha a tulajdonosok pénzt adtak az elsőrendű vádlottnak – mint hivatalos személynek -, akkor…
Read MoreA korrupcióval gyanúsított ártándi határrendészek letartóztatást kezdeményezte az ügyészség
Tizenhat határrendész letartóztatását, továbbá egy határrendész és egy civil személy bűnügyi felügyeletének elrendelését kezdeményezte a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akiket minősített vesztegetés gyanújával vettek őrizetbe az ártándi határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) korábbi közleménye szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el. Az Ártánd, illetve Nagykereki közúti határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt megállapodott abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően…
Read MoreElítélték a Vizoviczki-ügyben korrupcióval vádolt volt rendőröket
Hat és tizenegy év közötti, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa, első fokon azokat az egykori magas beosztású rendőrtiszteket, akik a vád szerint különféle korrupciós bűncselekményeket követtek el a Vizoviczki-ügyben. A bíróság tizennégy vádlott esetében hozott ítéletet, közülük nyolcan volt rendőrök, hatan polgári személyek. Az ügyben tizenegy éve kezdődött vizsgálat a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján. Az ítélet rendelkező részét nyilvánosan hirdették ki, míg az indokolás – a minősített adatok védelme érdekében – zárt ajtók mögött hangzott el. A vádirat szerint a vendéglátásban nagy befolyásra szert…
Read MoreMűszakivizsga-állomáson dolgozó kormánytisztviselőket gyanúsítanak korrupcióval
Őrizetbe vettek nyolc kormánytisztviselőt, akik a gyanú szerint vesztegetési pénzt fogadtak el egy műszakivizsga-állomáson az ügyfelektől – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A területi közigazgatásért felelős államtitkárság jelzése alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítést végzett, majd kedden a nyomozó ügyészség „összehangolt eljárási cselekményeket” hajtott végre. A Központi Nyomozó Főügyészség nem nevezte meg, melyik településen, vármegyében hajtották végre az akciót. A főügyészség azt közölte hogy a megalapozott gyanú szerint „egy közép-magyarországi kormányhivatal dolgozói a gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben – rendszeres haszonszerzésre törekedve – vesztegetési pénzt fogadtak el az…
Read MoreVizoviczki: február 9-én ítéletet hirdetnek az egyik ügyben
Február 9-én ítéletet hirdetnek a Vizoviczki Lászlóhoz kapcsolódó egyik rendőri korrupciós ügyben. A Fővárosi Törvényszék a közleményében nem nevesítette Vizoviczkit, csupán felidézte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én vádat emelt V. L. és 21 társa ellen. A törvényszéki tájékoztatás szerint „február 9-én hirdetnek ítéletet az egyik rendőri korrupciós ügyben”. Közölték: 66 ezer oldalnyi peranyag keletkezett, 300 tanút hallgattak ki, valamint 210 órányi hang- és képfelvételt játszottak le. A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én emelt vádat V. L. és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, ahol az I.,…
Read MoreEgészség-ügy: A Nemzeti Védelmi Szolgálat 75 ügyben tett feljelentést
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tavaly 75 esetben tett feljelentést az egészségüggyel kapcsolatban felderített bűncselekmények gyanúja miatt és 11 esetben – tíz- és nyolcszázezer forint közötti – hálapénz átadása ügyében – írta a szervezet az éves statisztikájában. Az NVSZ alapfeladata a bűnfelderítés, a bűnmegelőzés és a védelem. Az egészségügyi területen a védett állományba mintegy 119 ezer ember tartozik, ők az Országos Kórházi Főigazgatóság és az irányítása alatt működő egészségügyi intézmények foglalkoztatottjai, valamint az önkormányzatok által fenntartott egészségügyi intézményekben egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyek. Az NVSZ munkatársai közel 2000 egészségügyi dolgozónak…
Read MoreMűszaki vizsga: ötvennyolc ember ellen emeltek vádat
A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 58 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken egy műszaki vizsgaállomáson történt korrupciós ügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte, hogy még 2016 elején a közúti közlekedésben részt vevő járművek hatósági műszaki vizsgáztatását végző vizsgabiztosok abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el a velük rendszeres kapcsolatban álló egyes ügyintézőktől. A gépjárművek műszaki vizsgáztatásában meghatalmazottként eljáró, adminisztratív feladatokat végző ügyintézők a gördülékeny vizsgáztatásért rendszeresen fizettek a vizsgabiztosoknak alapdíjnak tekinthető vesztegetési pénzt;…
Read More