Újabb bevételi rekordot ér el a Rheinmetall 2023-ban a német védelmi ipari és technológiai vállalat vezérigazgatójának várakozása szerint. Armin Papperger, a Magyarországon is tevékenykedő cég vezetője egy pénteken ismertetett interjúban elmondta, hogy 20 és 30 százalék közötti árbevétel-növekedésre számítanak, ami azt jelenti, hogy „2023 újabb rekordév lesz” a több mint 130 éves vállalat történetében. Egyedül a német szövetségi kormány védelmi beruházási programja révén nagyjából 10 milliárd euró bevételre tehetnek szert. A német hadsereg (Bundeswehr) fejlesztését szolgáló projektek nemcsak Puma páncélozott gyalogsági harcjárművek gyártásáról szólnak, egy sor egyéb megállapodást is aláírtak…
Read MoreCímke: világgazdaság
„Nemzetközi háborús szponzornak” minősítették az OTP-t
Az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot „a nemzetközi háborús szponzorok” listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal – közölte az ügynökség sajtószolgálata. A minősítés tényét az OTP Csoport is megerősítette. A NAZK a döntését sajtóközleményében azzal indokolta, hogy a magyar bank továbbra is tevékenységet fejt ki Oroszországban és egy olyan hitelezési jogszabály rendelkezései szerint jár el, amelynek alanyai a Donyeck és Luhanszk megyei orosz hatóságok. A NAZK szerint az OTP „kedvező feltételek mellett nyújt hiteleket az orosz hadsereg” tagjainak, ideértve a fizetési halasztás…
Read MoreBelga katonai hírszerzés: Oroszország jelenti a legfőbb és legközvetlenebb fenyegetést
Oroszország jelenti a legfőbb és legközvetlenebb fenyegetést az euroatlanti térség békéjére – olvasható a belga katonai hírszerzés (SGRS) éves elemzésében. A jelentés kiemeli, hogy az oroszbarát aktivista hackerek egyre több kibertámadást hajtanak végre szinte valamennyi NATO-szövetséges ellen, válaszul az Oroszország által fenyegetőnek ítélt intézkedésekre. A belga hírszerzés szerint a támadások idén is folytatódtak. Az SGRS rámutatott, hogy az orosz kémtevékenységek átmeneti csökkenéséhez vezetett számos orosz diplomata kiutasítása Belgiumból, azonban felhívta a figyelmet, hogy az orosz hírszerző szolgálatok képesek lesznek alkalmazkodni a változó helyzethez. A hírszerzési szakértők szerint orosz állami szereplők…
Read MoreOrosz agresszió: A NAÜ új koncepciót dolgoz ki a zaporizzsjai atomerőmű védelmére
Új koncepciót dolgoz ki a zaporizzsjai atomerőmű védelmére a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) – jelentette ki Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója újságíróknak, amikor szerdán felkereste az orosz ellenőrzés alatt álló létesítményt. „Mind a kijevi, mind a moszkvai vezetéssel együtt dolgozom az erőmű védelmét szolgáló intézkedések megvalósításán” – mondta Grossi. Leszögezte, hogy a létesítmény nem lehet katonai célpont. Hangsúlyozta, hogy egy nukleáris baleset mindenkit érintene, ezért mindenképpen el kell kerülni. Derűlátásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ez lehetséges. „Egy fontos dologban meg kell állapodnunk: az atomerőművet nem szabad megtámadni, és a másik fél…
Read MoreA Rheinmetall bekerült a frankfurti tőzsde vezető indexébe
A frankfurti tőzsde vezető mutatójában, a német gazdaság negyven meghatározó szereplőjének piaci teljesítményét jelző DAX-40 indexben szerepel hétfőtől a Rheinmetall. A Magyarországon is tevékenykedő védelmi ipari és technológiai vállalat részvénye ugrásszerű árfolyamemelkedéssel startolt a DAX-40 indexben, az élénk befektetői kereslet révén délután már mintegy öt százalékos pluszban, csaknem 250 eurón állt. A felvétel a legnagyobb piaci tőkeértékű német részvénytársaságok mutatójába a Rheinmetall több mint 130 éves fejlődésének és eredményeinek megerősítését jelenti – emelte ki a Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója. Mint mondta, a Rheinmetall a védelmi iparban végzett munkájával hozzájárul…
Read MoreNémetország függetlenné vált az orosz földgáztól
Németország alig egy év alatt megteremtette a függetlenséget az orosz földgáztól – jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter. A Zöldek politikusa a Berlin melletti Meseberg kastélyban – a szövetségi kormány vendégházában – tartott kétnapos kihelyezett kormányülést záró tájékoztatón felidézte, hogy 2022 elején Németország még 55 százalékban orosz forrásból fedezte a földgázszükségletét. Alig egy év elteltével ez a függőség teljesen megszűnt, legfeljebb a cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó külföldi terminálokról Németországba továbbított földgázban lehet némi „orosz molekula”, és német vállalatok már egyáltalán nem vásárolnak orosz gázt – mondta. A váltást…
Read MoreHa tovább csökken a fogyasztás, Európában a jövő télen sem lesz gázellátási fennakadás
Londoni iparági elemzők szerint Európában a következő télen sem lesz súlyos földgázellátási fennakadás, ha sikerül tartani az eddig elért fogyasztáscsökkentést. Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics felidézi friss tanulmányában, hogy Németországban – amelynek energiaellátási folyamatai jól kivetíthetők Európára – az ipar és a háztartási szektor az áremelkedések hatására egyaránt 20 százalékkal csökkentette földgázfogyasztását a 2018-2021 közötti időszak átlagához képest. A ház szerint ez a fogyasztáscsökkentés – ha tartósnak bizonyul – várhatóan lehetővé teszi, hogy Európa komoly ellátási zavarok nélkül tölthesse a következő telet is. Az Oxford Economics…
Read MoreOrosz agresszió: Kupjanszk térségét lőtték a putyini hadak, emberek rekedtek a romok alatt
Az orosz erők tüzet nyitottak csütörtökön a Harkiv megyei Kupjanszk térségére, eltaláltak egy adminisztrációs épületet, emberek rekedtek a romok alatt – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója. Az előzetes adatok szerint az orosz csapatok Sz-300-as légvédelmi rakétákat lőttek ki. A kormányzó közölte, hogy az eltalált hivatali épület mellett egy ember megsérült, és legalább két ember rekedt a romok alatt. A mentést végzők a helyszínen dolgoznak. Szinyehubov hozzátette, hogy a reggeli órákban Kupjanszk városát is lőtték az oroszok, aminek következtében két nő sérüléseket szenvedett. Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője arról…
Read MoreA védelmi ipar fejlesztésének újabb lépése a Satys PSP Hungary megalakítása
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a védelmiipar-fejlesztés egyik újabb lépésének nevezte a Satys PSP Hungary Zrt. francia-magyar vegyesvállalat megalakítását Gyulán. A cég az Airbus Helicopters Hungary felületkezeléssel foglalkozó partnere, a Békés vármegyei városban új gyáregységet is létrehoztak az Airbus-gyár mellett. Szalay-Bobrovniczky emlékeztetett, a magyar kormány 2016-2017-ben célként fogalmazta meg, hogy kifejezetten európai beszállítókra támaszkodva tervezi a magyar haderő újrafelfegyverezését. De nem pusztán hadfelszerelési eszközök vásárlásával, hanem ahol lehet, gyártási kapacitást szeretne az országba hozni – tette hozzá. „Ennek egyik legtökéletesebb megvalósulása az Airbus Gyulára települése”, amely elkezdte Magyarországra vonzani a beszállítói körét…
Read More