Ügyvédek buktak le kábítószer-kereskedelem miatt

bilincs letartóztatásElfogtak három embert, köztük két ügyvédet, akiknél jelentős mennyiségű kokaint és amfetamint találtak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Azt írták, hogy a Pest megyei ügyvéd házaspár amfetamint és kokaint szerzett be nagy tételben, amit továbbértékesítésre adott el egy solymári férfinak. A házaspártól két gépkocsit, értékes karórákat és készpénzt foglaltak le. A jelentős mennyiségű drog a továbbértékesítő lakásán tartott kutatás során került elő: ott bruttó két kilogramm amfetamint és bruttó fél kilogramm kokaint találtak a budapesti rendőrök.

A kábítószerek feketepiaci összértéke elérheti a húszmillió forintot – tették hozzá. Ezen kívül itt is lefoglaltak egy autót, különböző valutanemekben összesen több mint 17 millió forintnyi készpénzt és a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható eszközöket. A 35 éves férfit és feleségét, valamint a 42 éves férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanújával őrizetbe vették, javasolták letartóztatásuk indítványozását. Vallomást egyik gyanúsított sem tett.

Azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint az ügyvéd házaspárnak szállította a kábítószert, még szeptemberben a fővárosban fogták el. A férfi kocsijában akkor mintegy 900 ezer forint értékű amfetamint és 400 ezer forint értékű kokaint találtak – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment