Viccből öltek: tizenkettőtől tizenöt és fél évig terjedő fegyházbüntetést kaptak

A nagylóki gyilkosság tetthelyeTizenkét év, tizennégy év, 14 év 6 hónap, valamint 15 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte nem jogerős döntésével a Székesfehérvári Törvényszék a 2019-es nagylóki emberölés négy vádlottját – közölte a törvényszék.

A vádirat szerint a vádlottak közül négyen 2019. november 28-án egy nagylóki vendéglátóhelyen leitatták az áldozatot. Ezután egyikük a pultostól szigetelőszalagot vásárolt és két társával a terasz egyik székén elalvó férfira egy másik széket borított, majd mindkettőhöz hozzákötözte. Negyedik társuk a történtekről felvételt készített.

A később érkező ötöd-, hatod-, heted-, és nyolcadrendű vádlott közül hárman szintén fényképet készítettek a sértettről, majd a zárás után valamennyien távoztak, magára hagyva a megkötözött férfit. Az áldozat éjszaka megpróbált kiszabadulni, de a székekkel együtt felborult, és hajnalban a terasz padlóján kihűlés miatt meghalt.

A később érkező négy vádlott még a 2020 novemberében tartott előkészítő ülésen beismerő vallomást tett. Őket segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt jogerősen nyolc-nyolc hónap, valamint egy-egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Pénteki ítéletében a bíróság az első-, másod-, és harmadrendű vádlottat társtettesként, míg a negyedrendű vádlottat bűnsegédként mondta ki aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében.

Az elsőrendű vádlottat 14 év 6 hónap fegyházra, a másodrendű vádlottat 15 év 6 hónap fegyházra, a harmadrendű vádlottat 14 év fegyházra, a negyedrendű vádlottat 12 év fegyházra ítélték, elrendelve mindegyikük letartóztatását. A törvényszék közleménye szerint sem az ítélet, sem a letartóztatásról szóló végzés nem jogerős, mert bár azokat az ügyész tudomásul vette, a vádlottak és védőik fellebbeztek.

Kapcsolódó cikkeink

One Thought to “Viccből öltek: tizenkettőtől tizenöt és fél évig terjedő fegyházbüntetést kaptak”

  1. Subi

    Igazi vidéki tahók! Nem gondolkodnak csak ittasan “jópofáskodnak”. Többet érdemelnének!

Leave a Comment