Elrendelte a bíróság a várandós feleségét meggyilkoló szegedi férfi letartóztatását

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője

Ügyészi indítványra elrendelte a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája szombaton harminc napra annak a helybéli férfinak a letartóztatását, aki pénteken meggyilkolta várandós feleségét, a férfi fellebbezett a döntés ellen – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte, a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. A gyanú szerint a 36 éves férfi péntekre virradóra szeged-kiskundorozsmai családi házukban több késszúrással megölte várandós feleségét kiskorú gyermekük jelenlétében. A férfi a késelés után elhagyta a helyszínt, majd az édesanyjához ment, ahol elmondta a történteket. Az asszony bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrök…

Read More

Ratifikálták a lengyel-amerikai védelmi együttműködésről szóló szerződést

Andrzej Duda lengyel elnök

Andrzej Duda lengyel elnök ratifikálta hétfőn a megerősített lengyel-amerikai védelmi együttműködésről szóló szerződést, amelynek értelmében tartóssá válik az amerikai katonai jelenlét Lengyelországban. A lengyel államfő jóváhagyása révén hatályossá vált dokumentumot augusztusban írta alá Varsóban Mike Pompeo amerikai külügyiminiszter és Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter. A varsói államfői palotában rendezett ünnepségen részt vett Andrzej Duda mellett Mateusz Morawiecki kormányfő, Mariusz Blaszczak, valamint Zbigniew Rau külügyminiszter és Rajmund Andrzejczak, a lengyel hadsereg főparancsnoka. Az Egyesült Államokat Georgette Mosbacher varsói nagykövet képviselte. A ratifikációs dokumentum aláírását követő beszédében Duda reményét fejezte ki, hogy…

Read More

Varga: a magyar igazságszolgáltatási rendszer hatékonysága megfelel az európai elitének

Varga Judit

A magyar igazságszolgáltatási rendszer hatékonysága megfelel az európai elitének – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter. Ha kedvenc sporteseményüket valós időben követhetik az állampolgárok, elvárhatják, hogy valós idejű információk is legyenek a bírósági ügyeik státuszáról, illetve hogy keresetet is be tudjanak online nyújtani. Ha videóhívással kapcsolatba léphetnek szeretteikkel, akkor elvárhatják azt is, hogy ne kelljen átutazniuk az ország másik felébe egy tanúvallomásért – írta a miniszter. Magyarország komoly lépéseket tett az igazságszolgáltatás digitalizációjában. Ma már a polgári és kereskedelmi ügyek, valamint a fizetésképtelenségi eljárások több mint felét online kezdeményezik – közölte…

Read More

Lengyelországban felavatták az 1920-as varsói csatában segítséget nyújtó nemzetek emlékművét

A varsói csata emlékműve

A lódzi vajdaságbeli Skierniewicében felavatták hétfőn az 1920-as varsói csata során a lengyeleknek segítséget nyújtó nemzetek emlékművét. A Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes jelenlétében leleplezett szoboregyüttesben Teleki Pál egykori magyar miniszterelnök alakja is szerepel. Az 1919-1920-es lengyel-bolsevik háború során a lengyelek győzelmét eldöntő varsói csata 100. évfordulós ünnepségén Magyarországot Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet képviselte, s részt vett Antoni Macierewicz, a szejm korelnöke is. Beszédében Glinski kiemelte: száz évvel ezelőtt a lengyelek “megvédték Európát a bolsevizmus gonoszsága elől”, de nem voltak magukra utalva. Ezért a szoboregyüttes “az emberek, a nemzetek közötti szolidaritás…

Read More

A rendőrség 256 esetben intézkedett a kijárási korlátozás miatt pénteken és szombaton

Gál Kristóf

A rendőrség 256 esetben intézkedett az éjszakai kijárási korlátozással kapcsolatban pénteken és szombaton, a rendőrök 28 esetben figyelmeztettek, 168 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 60 esetben pedig feljelentést tettek – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője. Gál Kristóf közölte, a helyszíni bírságok fejenkénti átlaga húszezer forint volt. A szóvivő szólt arról is, hogy szintén az elmúlt két napon 262 esetben intézkedtek a helytelen maszkhasználat miatt, a rendőrök 53 esetben figyelmeztettek, 143 helyszíni bírságot szabtak ki és 66 feljelentést tettek. Tájékoztatása alapján a rendőrök pénteken és szombaton tíz boltnál találtak olyan…

Read More

Ismét magyar rendőrök segítik Észak-Macedónia határőrizetét

Rendőrök indulnak külföldre

Ismét magyar rendőrök indultak Észak-Macedóniába, hogy segítséget nyújtsanak a határőrizeti feladatok ellátásában – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A közleményben kiemelték: a magyar rendőrség elkötelezett abban, hogy megakadályozza az illegális bevándorlók bejutását Magyarországra, az Európai Unió területére, ezért felajánlotta támogatását a nyugat-balkáni országoknak. Az Észak-Macedóniába induló ötvenötödik magyar rendőri kontingens tagjait Balázs László, az ORFK határrendészeti főosztályának vezetője búcsúztatta Budapesten, a Készenléti Rendőrség központi objektumában. A magyar rendőrök fő feladatként járőrszolgálatot látnak el a jogellenes határátlépések megelőzésére és felderítésére, továbbá közreműködnek az embercsempészek és az illegális migránsok előállításában. Nemcsak a…

Read More

Harminc éves a Zuglói Polgárőrség

Terdik Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya

Terdik Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya emléklapot adott át, megköszönte a polgárőrség kiemelkedő munkáját. A Zuglói Polgárőrségnél 2020. november 5-én tartott ünnepségen Budapest rendőrfőkapitánya megköszönte a zuglói polgárőrök áldozatos és kiváló munkáját, kiemelve a rendőrség és polgárőrség szoros együttműködésének jelentőségét.

Read More