Megrendítő levelek kerültek elő a második világháborús hajóroncsból

SS Gairsoppa, levél

Megrendítő levelek kerültek elő egy 1941-ben az ír partok közelében elsüllyedt SS Gairsoppe nevű második világháborús brit hajóroncsból. Többek között egy Iris nevű nőnek szóló szerelmes levél töredékeire bukkantak a tenger fenekén, a szakértők aprólékos munkával illesztették össze a darabokat. “Nagyon vigyázz magadra, drágám, nemcsak magad miatt, értem is. Képzeld el, ahogy ajkam ajkadra szorítom, karommal szorosan átölellek… reméljük, hogy ez az átkozott háború hamarosan véget ér” – írta a mai Pakisztánhoz tartozó Vazirisztán területén állomásozó ismeretlen katona. Levele egyike annak a 717 küldeménynek, mely sohasem érkezett meg céljához az…

Read More

Hét hónapra ítéltek egy férfit, aki buszon verekedett

Ibolya Tibor

Hét hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt jogerősen a Budapesti XX., XXI., XXIII. Kerületi Bíróság egy férfit, aki egy fővárosi buszon verekedett – tájékoztatta a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a kerületi ügyészség a 31 éves férfival szemben 2020 novemberében testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, mert 2018 decemberében rátámadt egy busz utasára. A vádlott azzal szólította meg a sértetett, hogy miért nézi őt a visszapillantó tükörben. Ezután egyre agresszívebb hangnemben, trágár kifejezésekkel illette a sértettet, valamint az őt nyugtatni próbáló buszsofőrt is. A sofőr többször felszólította, hogy…

Read More

Csütörtökön 367 emberrel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megsértése miatt

Rendőr, maszk, igazoltatás

367 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási és a közterületi magatartási szabályok megsértése miatt csütörtökön – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese. Kiss Róbert közölte, a november 10-én éjféltől érvényben lévő kijárási tilalom óta 39 708 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek. A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 143 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök az elmúlt 24 órában. 110 ember ellen azért volt szükség a fellépésre, mert megszegték a tízezer lakosúnál nagyobb településeken a közterületi maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet. Közülük 15-öt figyelmeztettek, 26-an kaptak helyszíni…

Read More

Tizenkét évre ítélték az unokája fejének levágásával fenyegetőző törökszentmiklósi férfit

Munka a börtönben. (Kép: MTI/Rosta Tibor)

Jogerősen 12 év börtönbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a törökszentmiklósi férfit, aki 2019-ben azzal fenyegetőzött, hogy levágja unokája fejét, egy ismerősét pedig megszúrta, életveszélyes sérüléseket okozva neki. A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés, személyi szabadság megsértésének és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 54 éves vádlottat mint különös visszaesőt, és döntött arról, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. A korábbi büntetéséből feltételes szabadságra bocsátott vádlott 2019. március 16-án rokonaival és két ismerősével meglátogatta börtönben lévő fiát. Kocsival mentek, az úton a férfi lerészegedett és veszekedni kezdett…

Read More

Kína négy katonát veszített el az indiai határnál tavaly

Kínai Indiai határ

A kínai hadsereg pénteken első alkalommal tette közzé, hogy négy katonát veszített el az indiai határnál tavaly, miután a két ország csapatai között összetűzések alakultak ki. A Hszinhua kínai állami hírügynökség pénteki jelentése szerint a kínai katonai hatóságok két tisztet és három katonát tüntettek ki az ország nyugati határának megvédéséért, közülük négyen poszthumusz elismerésben részesültek. A Hszinhua a kínai hadsereget idézve úgy méltatta a kitüntetetteket, hogy “bátran felvették a harcot az idegen erők provokálta ellenségeskedéssel szemben a Galván-völgyben”. A négy katona acélcsövekkel, botokkal és kövekkel felfegyverkezett, “határsértő külföldi katonákkal” szemben…

Read More