Vádat emeltek egy férfi ellen, aki meg akarta ölni a szomszédját

nőverés

A Pest Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a kertszomszédját próbálta megölni. A Pest Megyei Főügyészség azt közölte, hogy a férfi és szomszédja között birtokvita miatt haragos volt a viszony. 2019 májusában a sértett megjelent a telkén egy ismerősével, hogy ott kerti munkát végezzenek. A sértett nő az ingatlanon lévő faházba ment, míg ismerőse a telek távolabbi részén kezdett füvet nyírni. Az elkövető átmászott a kerítésen, és a nőt kétszer, ököllel arcon ütötte, majd egy szerszámnyéllel is kétszer nagy erővel fejbe verte, és fojtogatni kezdte.…

Read More

A kiberbűnözők által okozott károk összege meghaladta az ezermilliárd dollárt egy kutatás szerint

hacker

Tavaly ezermilliárd dollár fölé, a globális GDP több mint 1 százalékára emelkedett a kiberbűnözők által okozott károk összege – írta a Generali Biztosító és az informatikai biztonsággal foglalkozó Black Cell Kft. Ismertetették: mintegy 667 százalékkal nőtt az adathalász emaileken keresztül indított támadások száma 2020-ban, melyek sok esetben a járványhoz kapcsolódó témákkal igyekeztek csőbe húzni a gyanútlan felhasználókat. A hiányos informatikai védelemmel rendelkező cégek és az egyéni felhasználók mellett ráadásul kereszttűzbe kerültek a pandémiában jelentősen érintett egészségügyi intézmények, logisztikai szolgáltatók, állami szervek, és fokozódik a nyomás a pénzintézetek it-rendszerein is. Mivel…

Read More

Kreml: Putyin párbeszédet, nem vitát javasol Bidennek

Vlagyimir Putyin

Nyílt párbeszédet, nem pedig vitát javasol amerikai hivatali partnerének, Joe Bidennek Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. “Természetesen a két elnök között nem lehet vitát rendezni. Ő (Putyin) egyszerűen a két állam közötti párbeszéd folytatására tett javaslatot” – nyilatkozott a szóvivő. Mint mondta, Putyin azért vetette fel, hogy a megbeszélés “nyíltan és gyakorlatilag élőben” folyjon, mert nem szabad hagyni, hogy a Biden részéről elhangzott, “meglehetősen példátlan” kijelentések “végleges kárt okozzanak az amúgy is siralmas állapotban lévő orosz-amerikai kétoldalú kapcsolatoknak”. “Mivel Biden kijelentései meglehetősen precedens nélküliek…

Read More

A rendőrség továbbra is fellép a korlátozások megszegőivel szemben

rendőr, maszkviselés

A rendőrség továbbra is érvényt szerez a hatályos jogszabályoknak, vagyis fellép a korlátozások megszegőivel, a gyűlések szervezőivel és résztvevőivel szemben – jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője. Gál Kristóf emlékeztetett, március 22-től a kormány a járványügyi helyzet miatt újabb egy hétre meghosszabbítja a hatályban lévő intézkedéseket, Ennek értelmében – tette hozzá – rendezvényt, gyűlést szervezni és tartani, illetve annak helyszínén tartózkodni továbbra is tilos. A rendőrség információi szerint a közelgő hétvégén magánszemélyek ismét gyűlésre hívják az embereket, nemcsak a főváros területén, hanem országszerte – mondta a szóvivő. Ezzel kapcsolatban felhívta…

Read More

Ukrán radikális csoportot számolt fel Oroszországban az orosz belbiztonság

Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB)

Az MKU ukrán radikális ifjúsági szervezet egy 14 tagú, a Fekete-tenger partján fekvő Gelendzsikben aktív sejtjének felszámolásáról tett bejelentést pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). A csoport 13 tagját Gelendzsikben, egyiküket pedig Jaroszlavlban vették őrizetbe. Az FSZB szerint a gyanúsítottaktól hidegfegyvereket, kommunikációs eszközöket, náci irodalmat, valamint robbanószerkezetek és lőfegyverek házilagos összeszerelését segítő instrukciókat foglaltak le. A szolgálat közölte, hogy a csoport Kijevből és Harkivból kapott terrorcselekmények, tömeggyilkosságok és más erőszakos cselekmények elkövetésére szóló utasításokat. Az FSZB szerint a tagok a merényletekre különleges kiképzéssel, valamint hajléktalanok és egyes ifjúsági szubkultúrák…

Read More

Autókatalizátorokra szakosodott tolvajok ellen emeltek vádat Budapesten

Ibolya Tibor fővárosi főügyész

Két férfi ellen emeltek vádat, aki Budapesten és Velencén parkoló gépkocsik katalizátorait vágta ki és lopta el – közölte a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor közölte: a vádlottak – egy 22 éves és egy 23 éves férfi – tavaly nyár óta tíz parkoló autóból vágták ki a katalizátort egy orrfűrésszel. Főként a főváros XI. kerületében követték el a bűncselekményeket, de emellett Velencén, a IX. kerületben, és XXII. kerületi bevásárlóközpont parkolójában álló autókból is tulajdonítottak el katalizátorokat. A vádlottak ezzel a módszerrel 12 sértettnek összesen csaknem félmillió forint kárt okoztak. A 23 éves férfi…

Read More

Borrell: Törökország kilépése az Isztambuli egyezményből veszélyes üzenetet küld a világnak

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője

Törökország kilépése az Isztambuli egyezményből veszélyes üzenetet küld a világnak – írta Josep Borrell, az Európai Bizottság alelnöke vasárnapi közleményében, miután az ankarai vezetés szombaton úgy döntött, hogy kilép a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott nemzetközi megállapodásból. A Recep Tayyip Erdogan vezette kormánypárt korábban többször bírálta az egyezményt, amiért az kinyilvánítja a nemek közötti egyenlőséget, és elítéli a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést. Borrell felhívta Törökország figyelmét, hogy az isztambuli egyezmény célja, a nők és a lányok alapvető jogi védelmének biztosítása az…

Read More