Átfogó akció indul az Elf Bar-árusok felkutatására

Elf Bar

Átfogó akciót indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) az új típusú eldobható elektromos cigaretta, az Elf Bar kereskedelme ellen – jelentették be a szervezetek képviselői. Biró Marcell, az SZTFH elnöke közölte, hogy nyári táborokban, szeptembertől pedig valamennyi iskolában, valamennyi osztályban osztályfőnöki órán hívják fel a figyelmet az Elf Bar káros hatásaira. Ahhoz, hogy egy dohányipari termék Magyarországon forgalomba kerülhessen, át kell esnie az országos gyógyszerészeti hatóság vizsgálatán. Az Elf Barról nem tudni pontosan, milyen összetevőket tartalmaz – mondta. Az Elf Bar veszélyeiről a…

Read More

Honvédelmi miniszter: egyre több fiatal vesz részt honvédelmi oktatásban

Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Egyre több középiskolás vesz részt honvédelmi oktatásban, és remélhetőleg egyre többen választják a katonai hivatást – mondta a honvédelmi miniszter a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium évzáró rendezvényén. Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, tanulmányi és sportsikerekben, intézményi fejlesztésben bővelkedő tanévet zár az intézmény. A debreceni oktatási intézményhez tavaly szeptembertől tagintézményként csatlakozott a nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium. Szeptembertől újabb két tagintézménnyel bővül: a hódmezővásárhelyi honvéd középiskola és kollégiummal, valamint a szolnoki honvéd kollégiummal – mondta. A miniszter szerint mindez azt mutatja, hogy “jó úton járunk”, egyre többen vesznek részt honvédelmi oktatásban. “Én…

Read More

Globális békeindex: békétlenebbé vált tavaly a világ

Global Peace Index

Békétlenebbé vált tavaly a világ azzal együtt is, hogy az orosz-ukrán konfliktus hatásai még csak részlegesen jelentek meg a mérőszámokban – áll az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet szerdán Londonban ismertetett éves jelentésében. A tanulmány szerint Magyarország a vizsgált 163 ország és térség legbékésebb felső tizenötös mezőnyében van. Az IEP a 104 oldalas felmérésben kimutatta, hogy a szélesebb értelemben vett erőszakos cselekmények világgazdasági kihatása – e kategóriába sorolja a cég a katonai kiadásokat is – 2021-ben 16 500 milliárd dollár volt. Ez a globális hazai össztermék…

Read More

Magyar rendőrök ahol tudnak segítenek: most a turistáknak, Horvátországban

Magyar rendőrök Horvátországban (Fotó: Vezda László)

Közös járőrszolgálatot látnak el magyar rendőrök horvát kollégáikkal júliusban és augusztusban Horvátországban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata. A magyar rendőrök Zadarban és Pulában, valamint a környékbeli településeken, főként a strandoknál, a turisztikai szempontból frekventált helyeken járőröznek majd. Elsődleges feladatuk, hogy tájékoztatással és útbaigazítással segítsék a magyar nyaralókat, így támogatva horvát kollégáik munkáját – írták. A közlemény szerint a magyar-horvát közös rendőri szolgálat mára hagyománnyá vált, a magyar rendőrök 2007 óta támogatják a horvát rendőrök munkáját. Az eredményes szolgálat érdekében a kiutazó rendőrök számára felkészítést tartottak a Rendőrségi Igazgatási…

Read More

Orosz agresszió: Kína kész hozzájárulni az ukrajnai válság rendezéséhez

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping

Kína kész a továbbiakban is hozzájárulni az ukrajnai helyzet megfelelő rendezéséhez – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök, amikor telefonon egyeztetett Putyinnal. A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Hszi Ukrajnát illetően elmondta: Kína a kezdetektől fogva önállóan alkotott véleményt a kérdésben, figyelembe véve annak történelmi hátterét, és mérlegelve érdekeit. Leszögezte: Kína mindig is a világbéke és globális gazdasági rend stabilitásának előmozdítására törekedett. A kínai elnök szerint minden félnek felelős módon kell lépéseket tennie az ukrajnai válság megfelelő megoldásáért. Peking tartózkodik Oroszország Ukrajna elleni támadásának elítélésétől, és több alkalommal tiltakozott a szankciók…

Read More

Orosz agresszió: Kijev konkrét időpontokat remél a NATO-tól a tüzérségi fegyverek szállításáról

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója

Ukrajna reméli, hogy a NATO védelmi minisztereinek szerdai brüsszeli tanácskozásán konkrét időpontok hangzanak el arra vonatkozóan, mikor szállítják a beígért tüzérségi fegyvereket – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója. A tisztségviselő közölte: vannak az országban olyan hadszínterek, ahol tüzérségi eszközök tekintetében tízszeres túlerőben vannak az oroszok. “A frontvonal hossza több, mint ezer kilométer. Naponta kapok üzenetet a védőinktől, hogy tartják magukat, helytállunk, de mikor jönnek már a fegyverek?” – írta Podoljak, hozzáfűzve, hogy ezt a kérdést most Brüsszelnek kívánja továbbítani, és várja a döntést. Szerhij Hajdaj,…

Read More