Idén már több mint kétszázszor támadtak a határvédőkre a déli határszakaszon

határ kerítés

Ebben az évben már több mint kétszázszor támadtak a határvédőkre a déli határszakaszon, eddig 28 rendőrnek okozva sérülést – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Mint írták: január 1-től a Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyei határszakaszon 238 alkalommal támadtak rá határsértők rendőrökre, honvédekre és fegyveres biztonsági őrökre. A karók, a botok és különböző méretű kövek, tégladarabok dobálása, sőt az egyenruhások irányába történbő homokszórás is mindennapossá vált, ezidáig 28 rendőrnek okozva sérülést. Az ORFK közlése szerint hivatalos személy elleni erőszak miatt 61, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt pedig 78 alkalommal indult idén eljárás.…

Read More

Egy 2010-es bűnügyben sikerült ítéletet hozni

börtön

Jogerősen 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla azt a két vádlottat, aki még 2010-ben megölte társát a Szódás-barlangnál – jelentette be a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Csiha Gábor sajtószóvivő azt írta: a Pest Megyei Főügyészség 2014-ben emelt vádat a bűnügyben, a Budapest Környéki Törvényszék 2021. június 15-én hirdetett elsőfokú ítéletet. A két vádlottat bűnösnek mondta ki előre kitervelten elkövetett emberölésben, és mindkettőjüket 15 év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet szerint a szabadidejében rendszeresen szerepjátékot játszó két vádlottnak a sértett kölcsönt folyósított, amelyet ugyan törlesztettek, de társuk további követelésekkel állt elő. A…

Read More

Orosz agresszió: az európai vezetők támogatják Ukrajna mielőbbi EU-tagjelöltségét

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Franciaország, Németország, Olaszország és Románia vezetői támogatják, hogy Ukrajna mielőbb tagjelölti státust kapjon az Európai Unióban – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő Kijevben. A francia elnök, Olaf Scholz német kancellár, Mario Draghi olasz kormányfő és Klaus Iohannis román elnök csütörtökön közösen folytattak megbeszélést Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Macron hozzáfűzte: mind a négyen remélik, hogy Ukrajna tagjelöltségét az Európai Tanács egyhangúlag támogatni fogja. “Németország kiáll egy Ukrajna melletti pozitív döntés mellett. Ez vonatkozik a Moldovai Köztársaságra is. Ukrajna az európai család része” – hangoztatta Scholz is. Az Ukrajinszka…

Read More

Orosz agresszió: London szankciókat léptetett érvénybe Kirill pátriárka ellen

Liz Truss, brit külügyminiszter

Szankciókat jelentett be csütörtökön a brit kormány több orosz katonai vezető, kormánytisztviselő és közéleti személyiség, köztük Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház vezetője ellen. A londoni külügyminisztérium által ismertetett intézkedéscsomag az eddigi hasonló szankciókhoz hasonlóan mindenekelőtt vagyonzárlatot és beutazási tilalmat tartalmaz az érintettekkel szemben. Kirill pátriárka a tárca indoklása szerint azért szerepel az újabb brit szankciólistán, mert több nyilatkozatában is támogatta az Ukrajna ellen indított orosz inváziót, előmozdítva ezzel az Ukrajna destabilizálását, területi integritásának, szuverenitásának vagy függetlenségének kikezdését célzó akciókat. A brit kormány szankciókat léptetett érvénybe Marija Lvova-Bjelova orosz gyermekjogi kormánybiztos…

Read More