Vádat emeltek egy romániai férfival szemben, aki rágyújtotta alvó ismerőseire a házat

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője

Vádat emeltek egy román állampolgárságú férfival szemben, aki tavaly októberben Makón felgyújtott egy épületet, amelyben ketten aludtak – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc elmondta, hogy a letartóztatásban lévő férfit minősített emberölés kísérletével, valamint magánlaksértéssel és rongálással vádolják. A férfi idénymunkásként dolgozott Makón az élettárásával. Több ismerősükkel együtt egy helybeli ház melléképületében béreltek szobát. A vádirat szerint a férfi féltékeny volt az élettárására, 2021. október 27-én italozni kezdett, dolgozni sem ment. Viselkedése miatt a férfit a főbérlő elzavarta, élettársa pedig félelmében elbújt előle. A vádlott éjszaka a kerítésen…

Read More

Kisállatkereskedéseket ellenőrzött a Nébih

akvárium

Az állatkereskedésekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték 11 fővárosi és vidéki üzletben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Azonnali intézkedésre sehol sem volt szükség, azonban hiányosságok miatt egy kivétellel minden üzlettel szemben eljárást indított a hatóság – közölte a hivatal. Forgalmas budapesti helyszíneken működő, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyei kisállatkereskedésekben tartottak októbertől célellenőrzést a Nébih szakemberei. Az üzletekben azt vizsgálták, teljesülnek-e a vonatkozó jogszabály által kötelezően előírt feltételek, és annak megfelelő-e az eladásra felkínált állatok elhelyezése. Jellemző hiányosság volt például, hogy az üzletekben nem függesztették ki az állatokkal kapcsolatban…

Read More

Allianz: több millió forintot fizethet az, aki biztosítás nélkül szenved síbalesetet külföldön

síbaleset mentőhelikopter

Hatmillió forintot is kifizethet az a síelő, aki nem köt utasbiztosítást és külföldi pályán szenved balesetet – hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária Zrt. Tény, hogya legtöbb síbalesetet esés okozza, de a pályán való ütközés sem ritka. A biztosító adatai szerint a jellemző sérülések közé tartozik a lábszártörés, a keresztszalag-szakadás, valamint a vállat, hátat és kezet érő ficamok, rándulások. Egy konkrét esetet nézve, ha például Ausztriában kijelölt pályán síelés közben elesik valaki és lábszártörést szenved, csak a helikopteres mentés kerül 2,2 millió forintba. Az orvoshoz szállítás további 66,5 ezer…

Read More

Az EU szigorúbb szabályokat javasol az emberkereskedelem felszámolására

Ylva Johansson

Az Európai Bizottság szigorúbb szabályok bevezetésére tett javaslatot az emberkereskedelem megelőzésére és leküzdésére, az aktualizált jogszabályok erősebb eszközöket biztosítanak a bűnüldöző és igazságügyi hatóságok számára a kizsákmányolás minden formájának kivizsgálásához és elszámoltatásához – közölte a brüsszeli testület. Ylva Johansson belügyekért felelős biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján az uniós bizottsági javaslat részleteit ismertetve közöle, a testület azt szeretné elérni, hogy az emberkereskedelem áldozatai által nyújtott szolgáltatások tudatos igénybevétele bűncselekménynek minősüljön. Az Európai Bizottság javaslata kötelező szankciókat javasol a vállalatokkal szemben is az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt, és nem csak az egyénekkel szemben.…

Read More

A szerb miniszterelnök attól tart, hogy fegyveres összecsapásra kerülhet sor a szerbek és az albánok között

Ana Brnabic szerb miniszterelnök

Mélyen csalódott a nemzetközi közösségben Ana Brnabic szerb miniszterelnök, aki a szerbiai közszolgálati televízió hétfő reggeli műsorában arról beszélt: fél attól, hogy a helyzet még inkább elmérgesedik Koszovóban. Szavai szerint Brüsszel és Washington csak akkor hallja meg a koszovói szerbeket, ha azok úttorlaszokat építenek, de akkor sem azt hallják, amit kellene. Ana Brnabic közölte, hogy azért építettek a koszovói szerbek barikádokat a Koszovó és Szerbia közötti átkelőkön, mert azt akarják elérni, hogy a koszovói kormány tiszteletben tartsa alapvető emberi jogaikat. Magyarázata szerint az állami intézményekből is azért léptek ki a…

Read More

Karácsonyi ünnep a Belügyminisztériumban

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára

A Belügyminisztériumhoz tartozó szervek munkatársai azért dolgoznak, hogy mások karácsonya biztonságos legyen – mondta a tárca parlamenti államtitkára a minisztérium karácsonyi ünnepségén. Rétvári Bence köszöntötte a minisztérium irányítása alá tartozó szervek nagycsaládosai közül azokat, akik 8 vagy több gyermeket nevelnek, illetve a szolgálatteljesítés során elhunytak gyermekeit és özvegyeit. A családoknak a minisztérium vezetői személyesen nyújtottak át ajándékokat. Az államtitkár hangsúlyozta: a nap folyamán több olyan család is a minisztérium épületében tartózkodik, amelynek tagjai számára a Belügyminisztérium a második otthon. Karácsonykor, amikor mindenki igyekszik békességben együtt tölteni az időt a családdal,…

Read More