Szerhij Cserevatij, az ukrán keleti fegyveres erők szóvivője egy tévéműsorban elismerte, hogy a Wagner orosz zsoldoscsoport valóban kitűzött egy orosz zászlót a Donyeck megyei Bahmutban a városházára, a hivatali épület azonban szavai szerint már régóta megsemmisült. A szóvivő elismerte, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport alapítója valószínűleg járt Bahmutban. „Zászlókat tűz ki olyan épületekre, amelyek fizikailag régóta nem léteznek, mint például közlése szerint a városházára, amely egyszerűen megsemmisült” – fogalmazott Cserevatij. Hangsúlyozta, hogy továbbra is Bahmut áll az orosz hadsereg – elsősorban a Wagner-csoport – támadásainak középpontjában. „Csak az elmúlt 24…
Read MoreNap: 2023. április 5.
Antony Blinken: Finnország NATO-csatlakozása „az egyetlen dolog, amit Vlagyimir Putyinnak köszönhetünk”
Azt, hogy a NATO keddtől Finnországot is tagországai között üdvözölheti, „talán az egyetlen dolog, amit Putyinnak köszönhetünk” – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter Brüsszelben a szervezet főtitkárával, Jens Stoltenberggel közösen tett nyilatkozatában. Mint mondta, Oroszország Ukrajna elleni háborúja számos országot késztetett arra, hogy többet tegyen a védelméért, illetve annak érdekében, hogy ne érhesse katonai agresszió. Blinken elmondta, hogy a júniusban Vilniusban megrendezendő NATO-csúcstalálkozón a vezetők meg fogják erősíteni „mind politikai, mind gyakorlati szempontból” az Ukrajnának nyújtott támogatásukat, és kötelezettséget vállalnak a szövetség védelmi képességeinek továbbfejlesztése mellett. Hangsúlyozta: folytatni kell…
Read MoreNATO-bővítés: Finnország a NATO 31. tagja lett
Finnország hivatalosan a NATO tagjává vált kedden, miután képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli székházában – közölte a NATO. Finnország ezzel az észak-atlanti szövetség 31. tagállama lett. A NATO tájékoztatása szerint Pekka Haavisto külügyminiszter Finnország csatlakozásának ratifikációs okmányait Antony Blinken, a katonai-politikai szövetséget létrehozó Észak-atlanti Szerződés letéteményes állama, az Egyesült Államok külügyminiszterének jelenlétében helyezte letétbe. A NATO legutóbb 2020. március 27-én, Észak-Macedónia csatlakozásával bővült. Finnország csatlakozása a katonai tömbhöz egybeesik a NATO létrehozásának 74. évfordulójával: a szövetséget alapító Washingtoni Szerződést 1949. április 4-én írták alá. Jens…
Read MoreStoltenberg: igazítani kell a NATO nukleáris védelmi berendezkedésén
Mivel semmi jele annak, hogy Putyin a békére készülne, valamint a nukleáris fegyverek lehetséges bevetéséről szóló moszkvai kijelentések miatt megváltozott a biztonsági helyzet, és ehhez szükséges igazítani a NATO nukleáris védelmi berendezkedését. Ezt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn, a tagállamok külügyminisztereinek másnap kezdődő tanácskozását megelőző sajtótájékoztatóján jelentette ki. Hozzátette, hogy erről is szó lesz a kétnapos értekezleten. Stoltenberg úgy fogalmazott: „nem engedhetjük meg, hogy Oroszország tovább veszélyeztesse az európai biztonságot”. Egységesnek kell maradni, kitartani az eddigi irány mellett, és támogatni Ukrajnát, ameddig csak kell – húzta alá. A NATO-főtitkár felidézte: a…
Read MoreA TP-Link bemutatta a VIGI biztonságtechnikai termékcsaládját
A TP-Link Magyarország bemutatta hálózati eszköz portfoliójának legújabb elemét, a VIGI biztonságtechnikai termékcsaládot. A családba közel hetven kameratípus, napelem panel, hálózati eszközök és videórögzítő tartozik. A TP-Link nyolc éve rendelkezik hazai képviselettel, lakossági termékei megtalálhatók valamennyi szaküzlet polcain, vállalati termékei pedig több magyarországi egyetem, felső kategóriás szálloda vagy éppen az országgyűlési képviselők munkáját segítik. Ez utóbbi üzleti termékportfolió bővül ki 2023-ban a most bemutatott VIGI professzionális IP kamera, hálózati videórögzítő (NVR), videódekóder és napelem panel megoldásokkal. VIGI IP kamerák minden felhasználásra A TP-Link egyből négy fontos és népszerű IP kamera…
Read MoreOrosz agresszió: Izrael továbbra is támogatja Ukrajnát
Izrael továbbra is kiáll Ukrajna mellett, és folytatni fogja a humanitárius segítségnyújtást az ukrán népnek – jelentette ki Eli Kohen izraeli külügyminiszter. Kohen az első izraeli miniszter, aki még február közepén látogatást tett Kijevben. Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel akkor tartott találkozóján elítélte az orosz agressziót, és megismételte, hogy az izraeli kormány mindent megtesz az ukrán nép szenvedéseinek enyhítésére. „Támogatjuk Ukrajna területi egységét és szuverenitását. Az ukrán nép szenvedéseinek enyhítése érdekében folytatni fogjuk a humanitárius segítségnyújtást” – mondta az izraeli külügyek irányítója. Kohen élesen bírálta Iránt, amiért katonai drónokat szállít az…
Read More