Újabb bevételi rekordot ér el a Rheinmetall 2023-ban a német védelmi ipari és technológiai vállalat vezérigazgatójának várakozása szerint. Armin Papperger, a Magyarországon is tevékenykedő cég vezetője egy pénteken ismertetett interjúban elmondta, hogy 20 és 30 százalék közötti árbevétel-növekedésre számítanak, ami azt jelenti, hogy „2023 újabb rekordév lesz” a több mint 130 éves vállalat történetében. Egyedül a német szövetségi kormány védelmi beruházási programja révén nagyjából 10 milliárd euró bevételre tehetnek szert. A német hadsereg (Bundeswehr) fejlesztését szolgáló projektek nemcsak Puma páncélozott gyalogsági harcjárművek gyártásáról szólnak, egy sor egyéb megállapodást is aláírtak…
Read MoreNap: 2023. május 22.
Orosz ellenzékiek mérgezéses tünetei miatt nyomoz a berlini rendőrség
Nyomozást indított a berlini rendőrség emigráns orosz ellenzékieknél jelentkezett mérgezéses tünetek miatt – írta a Welt am Sonntag. A tartományi bűnügyi hivatal államvédelmi osztálya két emigráns ügyét vizsgálja, akik részt vettek Mihail Hordorkovszkij rendszerkritikus orosz üzletember egy április végén Berlinben tartott konferenciáján – írta a Welt am Sonntag, hozzátéve, hogy a német főváros rendőrségének sajtóosztálya megerősítette értesülésüket. Mint írták, az esetről a napokban beszámolt az agents.media címen működő orosz nyelvű portál, amelynek beszámolója szerint az egyik érintettnél már az április 29-én kezdődött kétnapos konferencia előtt kiütközhettek mérgezésre utaló tüntetek. Az…
Read MoreOrosz agresszió: az ukrán csapatok félig körbezárták Bahmutot
Az ukrán védelmi erők félig körülzárták a Donyeck megyei Bahmutot, hogy lehetővé tegyék az orosz csapatok megsemmisítését a városban – jelentette ki Hanna Maljar védelmi miniszter-helyettes. „Az orosz erők nem tudták körbezárni Bahmutot, és elvesztették a város körüli domináns magasságok egy részét. Vagyis csapataink a város peremvidékén a szárnyak mentén történő előrenyomulása, amely még mindig tart, nagyon megnehezíti az ellenség megmaradását a városon belül. Csapataink félig bekerítették a várost, ami lehetőséget ad az ellenség megsemmisítésére. Ezért az orosz erők a város általuk ellenőrzött részén védekezésre kényszerülnek” – fejtette ki a…
Read MoreOrosz agresszió: Putyin gratulált a Bahmutot elfoglaló csapatoknak
Gratulált a Wagner katonai magánvállalat fegyvereseinek és az orosz hadseregnek Bahmut elfoglalásához Putyin – közölte a Kreml sajtószolgálata. Putyin gratulált a Wagner rohamegységeinek, valamint az orosz fegyveres erők összes katonájának, aki biztosította számukra a szükséges támogatást és a szárnyak védelmét, a Bahmut felszabadítására irányuló hadművelet lezárásához – áll a tájékoztatásban. A Kreml állami elismerést helyezett kilátásba mindazok számára, akik kitüntették magukat a harcokban. Az orosz védelmi minisztérium éjjel jelentette be, hogy Bahmut felszabadítása az orosz hadsereg tüzérsége és légiereje által támogatott Wagner rohamegységek offenzívájának eredményeként befejeződött. A város elfoglalásáról Jevgenyij Prigozsin,…
Read MoreIndokolatlanul széles körben végzett külföldi hírszerzési megfigyelést az FBI
A Szövetségi Nyomozó Iroda (Federal Bureau of Investigation – FBI) számos alkalommal megsértette a külföldi hírszerzési információk megszerzésére vonatkozó szabályokat – derül ki egy bírósági határozatból. Az amerikai hírszerző szervek felett felügyeletet gyakorló Külföldi Hírszerzést Megfigyelő Bíróság megállapításai még 2022. áprilisában születtek, de azt, bizonyos elemek kitakarásával, most tette elérhetővé az amerikai hírszerzés igazgatója. A bíróság szerint az FBI 2020 és 2021 között több mint 278 ezer alkalommal megfelelő indok nélkül élt a bírósági végzés nélküli adatgyűjtési jogával. Ezt a jogot a külföldi hírszerzési tevékenység megfigyelését szabályozó törvény (Foreign Intelligence…
Read More175 éves a Magyar Honvédség, családi nap a Városligetben
A honvédelem napja alkalmából családi napot tartottak vasárnap a budapesti Városligetben. A Fővárosi Állat- és Növénykertben ötezer katona és családja vendégeskedhetett, a Honvédelmi Minisztérium (HM) pedig örökbe fogadta az intézmény két perzsa leopárdját. Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára az állatkerti sajtótájékoztatón kiemelte: 175 évvel ezelőtt alakult meg a mai modern értelemben vett Magyar Honvédség, 174 évvel ezelőtt pedig a magyar honvédsereg Görgey Artúr tábornok vezetésével visszaszerezte Buda várát a császári csapatoktól. 1993 óta ezen a napon, május 21-én ünnepeljük a magyar honvédelem napját – emlékeztetett. A HM és a…
Read More