A jövőben nagymértékben javul a katonák lakhatási helyzete, ugyanis október 1-jével számos településen nő a lakáspénz alapösszege, amely albérletre és lakáslízingre is fordítható – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. „A kormány a rendvédelmi életpálya bevezetése és az eddig végrehajtott béremelések mellett, ezzel a megemelt támogatással is szeretné kifejezni megbecsülését a katonáknak, akik Magyarország védelmére esküdtek fel. A Magyar Honvédség megerősítése létszámában, eszközeiben és anyagi megbecsülésében mind Magyarország biztonságát szolgálják” – olvasható a közleményben. A miniszter elmondta, a Honvédelmi Minisztérium egyértelmű stratégiát folytat a lakhatástámogatást illetően. Kiemelte, az október elsején hatályba…
Read More