A horvát kormány üdvözölte a Mladic ügyében született jogerős ítéletet

A horvát kormány üdvözölte és példaértékűnek nevezte az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi jogerős ítéletét Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok ügyében, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Horvátországban elkövetett háborús bűnökért nem vonták őt felelősségre.

Ezzel az ítélettel Mladicot véglegesen és jogerősen elítélték az egyik legsúlyosabb és legkegyetlenebb bűncselekményért, amelyet azzal a céllal követett el, hogy kiirtsa a horvátokat és bosnyákokat Bosznia-Hercegovina egyes területein – olvasható a kormány közleményében. Zágráb ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot, hogy a bíróság nem állapította meg magas rangú szerb tisztségviselők felelősségét az 1991 és 1995 között elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekben.

Sajnálatát és elégedetlenségét fejezte a kabinet amiatt is, hogy Mladicot nem ítélték el a Horvátországban elkövetett atrocitásokért.

Mladic az 1991-es háború első hónapjaiban Horvátországban szolgált különböző katonai beosztásokban, szemtanúk szerint ő volt a parancsnoka 1991-ben annak a jugoszláv különítménynek, amely a közép-dalmáciai Skabrnja falunál 65 polgári személyt kivégzett. Mladic akkor a krajinai hadtestnél szolgált, később került csak a boszniai szerb hadsereg élére, ahol aztán újabb bűntetteket követett el.

“Reméljük, hogy ez az ítélet legalább részben békét és elégedettséget hoz Ratko Mladic bűncselekményei áldozatainak és családtagjaiknak” – írták végezetül.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment