Némely cégvezető hajlamos figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy bármikor és bárhol megtörténhet egy nem kívánt esemény, amelyet követően nem kell sok idő ahhoz, hogy akár egy bűncselekmény is kialakuljon. Pedig ezzel a dologgal igenis foglalkozni kell, és ha úgy adódik, akkor egy hatékony biztonsági őr alkalmazása mellett dönteni. Az ő jelenléte sokat segíthet abban, hogy gyorsan lehessen reagálni ezekre a történésekre, és ne fajuljon tovább a helyzet. De szerencsére a vezetők többsége nem tartozik bele ebbe a kategóriába, és aktívan keres az egész ország területén embereket ebbe a…
Read MoreSzerző: ©
Életfogytiglani börtönbüntetés a brüsszeli terrortámadások több elkövetőjének
A belga bíróság tíztől harminc évig terjedő börtönbüntetést szabott ki a 32 halálos áldozatot követelő 2016-os brüsszeli terrortámadások nyolc elkövetőjére pénteken – közölte a belga hírügynökség. Hat férfit gyilkosságban és gyilkossági kísérletben találtak bűnösnek a 2016-ban a zaventemi repülőtéren és egy belvárosi metrómegállóban elkövetett robbantásos merényletben. A vádlottak között volt Salah Abdeslam is, a 2015-ös, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja, akinek franciaországi elítélése után Belgiumban is bíróság elé kellett állnia a Brüsszelben elkövetett támadások miatt. A bíróság az ő ügyében úgy határozott, hogy korábban…
Read MoreFelvette a betiltott terrorszervezetek listájára a Wagner csoportot a brit kormány
Felvette a terrorszervezetnek minősített és ezért Nagy-Britanniában betiltott szerveződések listájára az orosz Wagner zsoldoscsoportot a brit kormány. A londoni belügyminisztérium hivatalos pénteki tájékoztatása szerint a csoport az orosz állam nevében tevékenykedő, Oroszország politikai céljainak előmozdítására törekvő rosszakaratú katonai erő, amely súlyos erőszak-cselekményeket követett el az ukrán hadsereg és a polgári lakosság ellen. A tárca indoklása szerint a Wagner csoport terrorcselekmények előkészítését célzó tevékenységet is folytatott Ukrajnában és máshol, ellenfelei megfélemlítése végett. A brit belügyminisztérium tájékoztatója kiemeli, hogy a szervezet Ukrajnán kívül számos egyéb hadműveleti területen, köztük Szíriában, a Közép-afrikai Köztársaságban,…
Read MoreOrosz agresszió: Németország leszállította az Ukrajnának gyártott légvédelmi lőszerek első adagját
Németország leszállította az Ukrajnának gyártott légvédelmi lőszerek első adagját – közölte a német védelmi minisztérium. A német gyártmányú Gepard önjáró légvédelmi lövegekhez tízezres nagyságrendben szállítottak Ukrajnába lőszert, amelyet a Rheinmetall német védelmi ipari és technológiai vállalat gyárt a tárca megbízásából. Németország az átfogó orosz támadással szemben védekező Ukrajnát fegyverekkel támogató országcsoport (Ukraine Defence Contact Group, UDCG) februári brüsszeli miniszteri ülésén vállalta, hogy gondoskodik a Gepardok lőszerutánpótlásáról. Ez komoly feladat, mert az 1970-es években kifejlesztett lövegeket már nem használják a német hadseregnél, és nem is készül a Gepardokban használt lőszer Németországban.…
Read MoreTöbb ezren próbálták ki magukat a honvédelmi táborokban nyáron
Idén is több ezren próbálhatták ki magukat a honvédelmi táborokban – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). Azt írták, hogy a Magyar Honvédség ebben az évben is megnyitotta kapuit a katonai élet iránt érdeklődő fiatalok előtt, akik országszerte 59 helyszín, 153 turnus és 17 tematika közül választhattak. A diákok között a legnépszerűbb program a „harcos tábor” volt, de sokan éltek a sport és a vitorlázás adta lehetőségekkel is – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közlemény szerint. Úgy folytatták, hogy a miniszter kiemelte, a Magyar Honvédség idén hetedik alkalommal rendezte meg a…
Read MoreMi mindent okozhat a D-vitamin hiánya?
Egy hormon, melyet mindenki vitaminként ismer: a D-vitamint bőrünk is képes előállítani a napsugárzás révén. Gyakran azonban még sincs belőle elég a szervezetünkben. Ez számos komoly betegséghez vezethet. Mik ezek, és mekkora a D-vitamin ideális szintje a szervezetünkben? A világ népességének felét veszélyezteti a D-vitamin hiány Különösen az északi országok lakóit, a benti munkát végzőket, a szoptató és terhes nőket, a szoptatott csecsemőket és az újszülötteket. Azonban az 50 évnél idősebbek, a D-vitamint nem kapók, a túlsúlyosak vagy az elhízottak is a rizikócsoport tagjai. Ha különös tüneteket (pl. izomgyengeség, általános…
Read MoreMilyen gumiabroncs a jó választás?
Ha abroncsról van szó, akkor ma már számtalan lehetőség közül válogathatunk. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy mindegyik megfelelő választás lesz a jármű számára. Nemcsak a méretre, a típusra kell odafigyelni, de az is fontos, hogy minőségi gyártó termékei között válogassunk. Mire van hatással a gumiabroncs? Ez egy olyan kérdés, amire valószínűleg mindenki tud válaszolni, de az is biztos, hogyha mélyebben belegondolunk, akkor bizony rájövünk, hogy a gumi sokkal fontosabb, mint azt elsőre gondoltuk. Ha megnézzük a Gumiflex személy gumiabroncs kínálatát, akkor azt láthatjuk, hogy különböző mintázatok, kialakítások és…
Read MoreVajon a Glogau skálán a te bőrtípusod hányadik szinten áll?
Az öregedési folyamat részeként arcbőrünkön elég hamar jelentkezhetnek az apróbb ráncok, elváltozások. A megfelelő bőrápolási rutin kialakításához azonban nélkülözhetetlen tudnunk, hogy milyen típusú bőrrel rendelkezünk. Többféle skála és mutató alapján határozható meg a bőrtípus, viszont az egyik legpontosabb a Glogau ránc vagy fénykárosodás skála, mely tulajdonképpen a bőr érettsége alapján kategorizál. Az Aesthetica Orvosi Központban végzett arcfiatalító és bőrmegújító kezeléseit megelőzően a kezelő orvosoknak tudniuk kell a páciensek bőrtípusát, hiszen ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a megfelelő kezeléseket alkalmazzák, és a végeredmény tökéletes legyen. Cikkünkben Dr. Richard Glogau skáláját ismerhetjük…
Read MoreA gurulós állvány jó szolgálatot tesz a munkaterületen
A fizikai munkavégzés során szükség lehet olyan professzionális eszközök használatára, amik nagymértékben megkönnyítik a különböző feladatok elvégzését. Ezek közé tartoznak a változatos kialakítású állványok is, amik remek szolgálatot tesznek, amikor el kell érni egy magasan lévő helyet, szerkezetet. Az egyik speciális típus a gurulós állvány, ami – mint ahogy azt a neve is mutatja – abban különbözik a többitől, hogy kerekekkel van felszerelve, ennek köszönhetően pedig könnyedén gurítható. Ha pont egy ilyen munkaeszközt keresel, de még nem tudod, hogy honnan szerezhetnéd be, akkor figyelmedbe ajánljuk az Állványbázis.hu gurulós állvány kínálatát,…
Read More