Az Országos Mentőszolgálat 380 milliós adományt kap

Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója (b) jelképesen átadja Csató Gábornak, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatójának a Groupama Biztosító az ügyfeleivel összefogásban gyűjtött 380 millió forintos adományát az Országos Mentőszolgálat V. kerületi Markó utcai székházának udvarán 2021. március 30-án. MTI/Balogh ZoltánJelentős, 380 millió forintos adománnyal támogatja az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ) a Groupama Biztosító az ügyfeleivel összefogásban. Az adományt jelképesen kedden adták át.

A koronavírus járvány kevés pozitív hatásának egyike volt, hogy az emberek tavaly kevesebbet autózva kevesebb balesetet okoztak. Erre reagált tavaly év végén a biztosító, amikor több mint 700 millió forintot ajánlott fel mintegy 250 ezer, egyedi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfele számára. Az ügyfelek dönthettek arról, hogy kérik-e az arányosan egy havi díjuknak megfelelő összeg visszautalását a számlájukra vagy annak beszámítását a biztosítási díjukba, de felajánlhatták a pénzt jótékony célra is, mégpedig az OMSZ munkájának segítésére. Így a hétszázmillióból 380 millió forint a mentőszolgálat munkáját segíti a jövőben.

A közleményben kiemelik, hogy a kedvezményezett kiválasztásával a biztosító is szerette volna kifejezni elismerését az Országos Mentőszolgálat munkatársai számára. Egyúttal ügyfeleinek is lehetővé szerette volna tenni, hogy adakozásukkal megköszönhessék a frontvonalban dolgozó mentősök helytállását. A közleményben Csató Gábort, az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját idézik, aki elmondta: az emberektől felénk áradó köszönet és elismerés erőt ad ebben a nehéz időszakban.

Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója elmondta: az összefogás eredményeként jelentős adományt adhatnak a mentőszolgálat munkatársainak, “akiknek mindannyian elismeréssel és köszönettel tartozunk”.

Soha nem támogatta még ekkora adomány az Országos Mentőszolgálatot, amely a magyar mentés 134 éves fennállásának talán legnagyobb kihívásával szembesül a járvány elleni küzdelemben – áll a közleményben. Az ügyfelek 56 százalékának esetében a mentők munkáját segíti az egyhavi díjnak megfelelő összeg, de a biztosítótársaság azt is megvizsgálta, hogy vannak-e olyan csoportok, ahol ennél nagyobb arányban választottak jótékony célt.

Az adatok alapján elmondható, hogy a motorosok adakozóak: több mint kilencven százalékuk a mentőknek adományozta a nekik járó összeget, de a teherautósoknál is magas, 74 százalék ez az arány. Érdekes adat, hogy a piros színű autók tulajdonosai is átlag felett jótékonykodtak: hetven százalékuk adakozott a mentők javára. A friss jogosítvánnyal rendelkezők 79 százaléka támogatta az OMSZ munkáját, továbbá a biztosító legrégebbi, 15-20 éve lojális ügyfeleinek is nyolcvan százaléka ajánlotta fel az összeget a mentőknek.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment