A publikáció ideje: 2020. okt. 14.

Benkő: szigorú civil kontroll mellett valósítják meg a honvédség fejlesztését

Benkő Tibor honvédelmi miniszterA Magyar Honvédség már megkezdett fejlesztése több szempontból is elengedhetetlen, és azt szigorú, ellenőrzött civil kontroll mellett kell megvalósítani – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor hozzátette, a jelenleg érvényben lévő eljárásrendek, az arra hivatott szervezetek, intézmények ezt biztosítják. Kitért arra is, amikor a rendszerváltás idején megkezdődött a demokratikus rendszer építése, az alkotmányban rögzítették a honvédség helyét, szerepét, feladatát. A Magyar Honvédséggel szemben támasztott követelmények azóta is törvénybe foglaltak. Benkő emlékeztetett arra, hogy amikor 2018-ban megkapta miniszteri megbízatását, hallani lehetett, hogy mivel egy volt katona került a miniszteri székbe, meg fog szűnni a honvédség felett gyakorolt civil kontroll.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a civil kontrollnak megvan a törvény által elfogadott szervezeti kerete és működése. Példaként említette az Országgyűlést, valamint annak honvédelmi és rendészeti bizottságát, ahol jelen vannak a különböző pártok képviselői. Emellett a többi felelős szerv – köztük az Állami Számvevőszék, amely a honvédelmi költségvetést, annak felhasználását ellenőrzi – továbbá a közvélemény, a sajtó civil kontrollt gyakorol a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség felett – mondta.

A civil kontroll mellett működő honvédség az ország érdekeit szolgálja, nem pártok érdekét, hanem az országét – jelentette ki a miniszter.

Benkő szerint a demokratikus világban sok formája, módszere létezik a hadsereg feletti civil kontrollnak. Vannak például olyan demokratikus hadseregek, ahol lehet politizálni. A miniszter viszont úgy vélekedett, helyes a magyar modell, amely szerint a katona nem politizálhat, nem lehet tagja politikai szervezetnek. Pártpolitikai kötődéssel belső ellentétek alakulnának ki a katonák között – mondta, hangsúlyozva, a katonák számára a haza iránti elkötelezettség, a lojalitás a meghatározó.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy “politikai lózung, hogy a civil kontroll megszűnt”. Elmondta: tavaly 130 írásbeli kérdés érkezett hozzá az országgyűlési képviselőktől, ők ugyanakkor tudják, mit ír elő a törvény, így amikor olyan kérdéseket tesznek fel, hogy mit vett, mit állított rendszerbe a Magyar Honvédség, a közvéleményt akarják befolyásolni. A Honvédelmi Minisztériumnál és a honvédségnél vannak olyan feladatok, eljárások, eszközök, amelyek nem nyilvánosak – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy ez nem magyar sajátosság.

Itt elmondhatod a véleményed!

Jó ha tudod, ezeket a html tag-eket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

4iG