Bűnmegelőzésen alapuló közösségi teret adtak át Kőbányán

Hatala József Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökeÚjabb építészeti bűnmegelőzésen alapuló közösségi teret adtak át Kőbányán csütörtökön, amelynek célja, hogy a korábban elhanyagolt területen kialakított új tér közösséget gyűjtő erővé váljon – erről a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) elnöke beszélt az átadó ünnepségen.

Hatala József felidézte: az NBT az építészet bűnmegelőzési eszközökkel programját 2013-ban indította el, több városban is végeztek hasonló beruházásokat, de Kőbányán érték el a legnagyobb sikert. Ismertette: a tervezésben és a kivitelezésben is összefogtak a helyiek, a diákok, a rendőrök, polgárőrök, helyi vállalkozók, az önkormányzat, a büntetés-végrehajtás munkatársai. Volt aki, anyagilag, volt aki alapanyaggal, mások munkával segítették, hogy teljesértékűvé váljon a program.

Felére csökkent a bűncselekmények száma a környéken, erőszakos bűncselekmény pedig nem történt, mióta 2019 szeptemberében átadták a mostani beruházás első ütemét Kőbányán – mondta az ünnepséget követően Hatala. Hozzátette: ez a terület korábban nemcsak elhanyagolt volt, de közbiztonságilag is kockázatos. Azzal, hogy az Ónodi utca, a Kolozsvári utca, a Liget utca és a Bánya utca által határolt terület egyik felét átláthatóvá, rendezetté tették, már a bűnügyi adatokban is megmutatkozott – mondta.

A mostani beruházás a terület másik felét érinti, itt kutyafuttatót alakítottak ki. A beruházás két üteme csaknem negyvenmillió forintba került, amelynek több mint felét az NBT finanszírozta.

Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármestere az ünnepségen elmondta: amikor 2010-ben a választásokra készültek, közvélemény-kutatást végeztek, hogy mi érdekli leginkább az embereket. A válaszok alapján pedig a közbiztonságot választották elsőként az emberek, minden más ezt követte. Ezért kezdtek kamerákat telepíteni a közterületekre, támogatni a rendvédelmi szerveket és rendvédelmi napokat tartani, amit idén augusztusban is megrendeznek.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment