A publikáció ideje: 2020. Júl. 23.
Rendőrség / xSlide | Szerző ©

Darwin-díjas sofőr: akár ötször is elvehették volna a jogosítványát

Kilencvenhárom büntetőpontot gyűjtött össze egy sofőr a fővárosban az I. kerületi Alagút utca és az V. kerületi Széchenyi utca között – közölte a rendőrség a police.hu honlapon.

A közleményben azt írták, akár ötször is elvehetnék a jogosítványát annak a harmincnégy éves férfinek, aki néhány napja nem állt meg a rendőri jelzésre az Alagút utcában és nagy sebességgel elhajtott. (A rendőrség közleménye feltételes módban szól a jogosítvány elvételéről, ezért az a kérdés, hogy miért nem vonták be a “bátor” sofőr jogosítványát azonnal. A -szerk- megj.)

A sofőr kilenc piros lámpán hajtott át, valamint figyelmen kívül hagyott két behajtani tilos táblát, és tizenegy szabálysértést követett el, mert nem állt meg a rendőri jelzésre, három alkalommal a szembe jövő sávban, három esetben a buszsávban közlekedett, két-két esetben nem állt meg a stop táblánál, és átlépte a záróvonalat.

Ráadásul, amikor a sofőr megállt, kiderült az is, hogy ivott – tették hozzá.

Itt elmondhatod a véleményed!

Jó ha tudod, ezeket a html tag-eket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Biztonságpiac 2020 Konferencia és Kiállítás — 2020 szeptember 22.