Egy vállalkozás életében egy idő után mindenképpen szükség lesz a változásra, változtatásra. A legtöbb vezető ennek igényét ugyan érzi, mégsem tudja, hogyan fogjon bele. Változásmenedzsmenttel a szervezetfejlesztés hatékonyan valósulhat meg. Ezzel a fogalommal ismerkedünk most meg közelebbről.
Ezért van szükség változásra
A megújulás folyamatosan jelen van a mindennapjainkban, hiszen “semmi sem biztos, csak a változás”. Ez ugyanúgy igaz a hétköznapi életre, mint egy szervezet, vállalat életére is. Az emberek ugyanakkor ellenállnak a változásnak, hiszen a stabilitás nyújt nekik biztonságot, ragaszkodnak hozzá.
A folyamatos elégedetlenség azonban megnöveli a változásra való igényt, míg az a holtpontra érve már elkerülhetetlen. Ennek a folyamatnak a gördülékeny, hatékony és hasznos alakulását támogatja a változásmenedzsment, valamint a Szinergia Kft. szervezetfejlesztés megközelítése is sokat segíthet.
Ekkor jön el az idő a változásra
De mégis mikor jön el az a pont, amikor egy szervezet azt mondja, hogy elég és ne tovább? Ez a legegyszerűbben az 5 EL modell segítségével szemléltethető:
- Elégedetlenség
- Elképzelés a jövőről: vagyis ha az elégedetlenség következtében nincsenek tervek a jövőre vonatkozóan
- Első lépés: ha viszont már van elképzelés, meghatározhatóak a felé vezető első lépések
- Ellenállás: az említett ellenszegülésen való felülemelkedés
A képlet szerint pedig az első 3 EL szorzatának nagyobbnak kell lennie, mint a negyediknek. Ekkor már szabad útja van a változásnak. Nem feledkezhetünk el ugyanakkor az 5. EL-ről sem, amely azt mutatja meg, hogy egy vezetőnek mennyire sikerül maga (vagyis inkább a változás) mellé állítania a beosztottait, a szervezet dolgozóit.
Így érhető el előrelépés a folyamatban
Adja magát a kérdés, hogy mégis hogyan érhető el, hogy az emberek tömege a változás mellé álljon. Ehhez fontos a “kritikus tömeg”, a keménymag meggyőzése, ők ugyanis képesek hatást gyakorolni a kétkedőkre is.
Minden pozitív változás hullámokban jön létre, tehát mielőtt beáll a rendszer, várható egy mélypont is. A hatékonyság először visszaesik, nő az elégedetlenség, csökken a teljesítmény, nő a feszültség.
Ekkor sem szabad azonban feladni, hiszen kitartással felül lehet emelkedni a nehézségeken, a befektetett energia pedig hatványozottan megtérül majd. Egy szervezet vezetőjének tisztában kell lennie ezekkel a törvényszerűségekkel, és ezek tükrében végrehajtani a szervezetfejlesztést.
Ahhoz, hogy a változás sikeres legyen, nemcsak az elvárt magatartást szükséges meghatározni, hanem komplett értékeket, normákat kell átadni, amelyeket a csapat magáénak érezhet majd.
A változás 3 területe: szakmai, emberi és üzleti, a cég küldetése, értékei, szabályai és normái mentén kell, hogy megvalósuljon. A változásmenedzsment meglehetősen bonyolult és sokrétű, minden esetben érdemes a megvalósítás során szakértői segítséget igénybe venni.