Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) közgyűlés 1987-ben határozata el, hogy 1988-tól kezdődően, június 26-án tartották a kábítószer fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napját, amelynek célja a társadalom figyelemfelkeltése a kábítószer fogyasztás veszélyeire és az illegális drogkereskedelem elleni harc fontosságára.
Az ENSZ Kábítószer- és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (UNODC) által megfogalmazott, 2020-as Kábítószer-ellenes Világnap témája: „Pontosabb ismeretek a megfelelőbb gondozásért”. Célja a kábítószerrel kapcsolatos világprobléma pontosabb megértése és a fokozottabb nemzetközi együttműködés előmozdítása a kábítószer-fogyasztás az egészségre, a kormányzásra és a biztonságra kifejtett, negatív hatások leküzdése.
A legutóbbi nemzetközi felmérések adatai szerint a világon megközelítőleg 230 millió ember fogyaszt illegális kábítószereket, ami évente kétszázezer ember halálát okozza. Az Európai Unió területén becslések szerint 25-30 millió európai fogyaszt valamilyen tiltott drogot, a leggyakrabban cannabist. A drogfogyasztás okozta probléma a fiatalabb korosztályok körében a legsúlyosabb, de egyre aggasztóbb az idősebbek között is. A Drog Fókuszpont által publikált legfrissebb adatok alapján, Magyarországon a 18-64 éves népességben minden tízedik (9,9 százalék), a 18-34 éves fiatal felnőtt populációban csaknem minden ötödik személy (17,7 százalék) fogyasztott az élete során valamilyen tiltott drogot. A 2015-ben végzett ESPAD kutatássorozat adatai alapján csaknem minden ötödik diák próbált már tiltott szert, minden hatodik vett be gyógyszert orvosi javaslat nélkül, és minden tízedik kipróbált már valamilyen, a piacon újonnan megjelenő designer drogot.
A 2013-2020. terjedő időszakra vonatkozó Nemzeti Drogellenes Stratégia értelmezése szerint elsősorban az egészségközpontú szemlélet érvényesülésétől, a tiszta tudat és a józanságot képviselő életmodellek elterjedésétől, valamint a korszerű bűnmegelőzési eszközök együttes használatától várható egy olyan társas környezet kifejlődése, amelyben jelentősen kisebb a legkülönbözőbb függőségi, illetve a lelki egészséget és az életvezetést negatívan érintő problémák kialakulásának lehetősége. A kábítószer fogyasztás és az azzal történő kereskedelem ellen leginkább a közösségépítéssel lehet küzdeni. A kábítószer probléma kezelésével foglalkozó szakemberek célravezető megoldásként az egészségfejlesztő megközelítést helyezik előtérben, melynek lényege az egészség és az egészséget támogató folyamatok, az ezekhez vezető személyes, közösségi, környezeti feltételek erősítése.
Az UNODC az idei nemzetközi kábítószer-ellenes kampány keretében arra kér mindenkit és minden szervezetet, hogy megbízható és pontos információkat osszanak meg a világ kábítószer-problémájáról, a tudományos alapokon nyugvó megoldások kidolgozása és a szolidaritás elősegítése érdekében.