Hat rendőrtisztet felfüggesztettek a capitoliumi rendőrségnél

Tarik Khalid JohnsonHat rendőrtisztet felfüggesztettek állásából, harmincöt ellen pedig nyomozás indult a capitoliumi rendőrségnél, a január hatodikai zavargásokkal összefüggésben – áll az amerikai törvényhozás épületének védelméért felelős testület pénteki közleményében.

Yogananda Pittman megbízott rendőrfőnök a közleményben kiemelte, hogy a capitoliumi rendőrség minden olyan tagja büntetésre számíthat, akinek viselkedése nincs összhangban a testület magatartási szabályaival. Amerikai sajtóinformációk szerint további vizsgálatokra is sor kerül majd, miután a nyomozók átnézték a Capitolium ostromával kapcsolatos közösségi média bejegyzéseket és ellenőrizték azokat az állításokat, amelyek szerint bizonyos rendőrtisztek maguk is részt vehettek a zavargásban.

Január 6-án Donald Trump nagygyűlést tartott a Capitolium közelében, amelyet követően hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr, Brian Sicknick is. A demokrata többségű képviselőház – a nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt – lázadás szításának vádjával – alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indított Trump ellen, akit azonban a szenátus végül felmentett.

Az internetes közösségi felületeken több olyan felvétel is látható, amelyeken a capitoliumi rendőrség emberei szerepelnek az ostrom pillanataiban. Az egyik videón Tarik Khalid Johnson rendőr hadnagy látható, aki piros “Tegyük Újra Naggyá Amerikát” feliratú sapkát visel, miközben az akkori elnök több támogatójával is beszélgetett. A videó egy pontján a 45 éves Johnson odaadja megafonját az egyik tüntetőnek, és azt mondja: “Követlek.”

A The Wall Street Journal információja szerint azonban Johnson – akit azóta felfüggesztettek az állásából – azért vette fel a sapkát, amelyre Trump választási jelmondata volt felírva, hogy elnyerje a tüntetők bizalmát és így a tömegen keresztül bejusson az épületbe, hogy megmentse tiszttársait.

Az amerikai képviselőház február 25-én meghallgatást tervez a január 6-i capitoliumi biztonsági kudarcokkal kapcsolatban. A tervek szerint Yogananda Pittman megbízott rendőrfőnök és Timothy Blodgett, a testület őrmestere is vallomást tesznek majd. A capitoliumi rendőrség tagjai a múlt héten bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a testület vezetőségével szemben, a január 6-i események miatt. Az igazságügyi minisztérium eddig több mint 250 embert vádolt meg a Capitolium ostromával összefüggésben.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment