Húszmilliárdot fordít a kormány a vasúti közlekedésbiztonság növelésére

Becsey-ZsoltMintegy húszmilliárd forintot fordít a kormány 2020-ig a vasúti közlekedés biztonságának növelésére európai uniós forrásból – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Sopronban, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) 2,3 milliárd forintos közlekedésbiztonságot javító beruházásának záró ünnepségén.

Becsey Zsolt hozzátette: a 2011. év végén kezdődött Érj haza biztonságban nevű minisztériumi program keretében eddig 55 milliárd forintot fordítottak a közlekedés biztonságának növelésére, ugyanebből a forrásból 2012 és 2017 között csak a vasútra 33 milliárd forint támogatás jut, amiből a MÁV 30 milliárdot használhat fel.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a fejlesztési program első, 770 millió forintból megvalósult, és az idén októberben zárult 2 milliárd 284 millió forintos második ütem részeként az útátjárók 85 százaléka lett biztosított a vasúttársaság vonalain.

A fejlesztés részeként a második ütemben még biztosítatlan vasúti átjárók közül hét helyszínen telepítettek LED fényforrásos fénysorompót, tizenegy helyszínen csapórudakkal egészítették ki a fénysorompókat, tíz helyszínen kicserélték az áramellátó eszközöket, hat helyszínen bővítették a meglévő áramellátó rendszereket, egy híján száz átjáróban pedig LED fényforrásra cserélték ki a fénysorompók optikáit.

A teljes egészében támogatásból megvalósult projekt szerződését tavaly novemberben írták alá, a kivitelezés idén májusban kezdődött.

A tavaly ősszel zárult első ütem részeként huszonkét helyszínen LED-es fényforrásokat telepítettek a fénysorompókba, nyolc helyszínen a fél úttestet lezáró csapórudakkal szerelték fel az átjárókat. Emellett több sorompóba került biztonsági kamera és hét helyszínen telepítettek a közlekedő vonatokat vizsgáló vasútdiagnosztikai eszközöket.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment