Jó lesz: frissítették a Németországban állomásoztatott amerikai atombombák szoftverét

C-17 GlobemasterKét napra elszállították a Németországban állomásoztatott amerikai atomtölteteket, hogy frissítsék a működésüket szabályozó szoftvert – jelentette hét végi számában a Der Spiegel.

A német hírmagazin értesülése szerint az atomtöltetek és az eszközökhöz szükséges alkatrészek szállítására felhatalmazott egyetlen amerikai repülőezred, a Washington állambeli Tacomában állomásozó 62. Airlift Wing egy C-17 Globemaster típusú gépe tavaly augusztus végén landolt a német légierő (Luftwaffe) támaszpontján a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Büchelben, hogy felvegye a húsz darab B-61 típusú atomtöltetet.

Két nap elteltével valamennyi töltet frissített szoftverrel érkezett vissza. Németország így “48 óráig atomfegyvermentes övezet volt”, de erről szinte senki sem tudott, mert a műveletet a legnagyobb titokban hajtották végre. A német kormányt is csak röviddel a Globemaster érkezése előtt avatták be – írta a Der Spiegel.

Korábbi német sajtóértesülések szerint a Büchelben állomásoztatott töltetek csaknem 30 évesek és az amerikai kormány egy tízmilliárd dolláros (3250 milliárd forint) atomfegyver-korszerűsítési programja részeként legkésőbb 2022-ben mindet lecserélik. Az új – B61-12 típusú – bombák legfőbb előnye, hogy irányíthatóak, így jóval pontosabban lehet célba juttatni őket, ami komoly hadászati előnyt biztosít.

Szakértők szerint az Egyesült Államok Európában Németország mellett Belgiumban, Olaszországban, Hollandiában és Törökországban is állomásoztat hadászati atomfegyvereket, nagyjából 180 darabot. Esetleges bevetésüket a NATO nukleáris részvétel elnevezésű elve szabályozza. Az elv szerint az észak-atlanti szövetség elrettentő erejének fokozására az atomfegyverek használatába be kell vonni olyan tagországokat is, amelyek nem tartoznak az atomhatalmak közé. Német viszonylatban ez azt jelenti, hogy a Büchelben állomásoztatott tölteteket ugyan amerikai katonák élesítenék, de a Luftwaffe Tornado típusú vadászbombázóival juttatnák célba.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment