Katonák is ellenőrzik majd a kijárási tilalmat

A katonákat is bevonják a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalom fenntartásába – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő elmondta, Pintér Sándor belügyminiszterrel és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel egyeztetett arról, hogy a hadsereget bevonják a kijárási tilalom és a közrend fenntartásába, illetve ott, ahol lehetséges, az egészségügyre nehezedő teher viselésébe.

“Tehát a katonáink most nem háborúban fogják védeni a hazát, hanem besegítenek a rendőrségnek, besegítenek a központi közigazgatásnak, és besegítenek az egészségügyi ellátásnak is ott, ahol erre egyébként a belügyminiszter és az egészségügyi miniszter szerint szükség van” – közölte Orbán. Hozzátette: ennek a jogi, személyi és pénzügyi feltételeit sikerült tisztázni az operatív törzs és a kormány ülése között, de a kormányülésen még meghoznak egy-két formális döntést, ezután pedig aláírja az erről szóló rendeleteket.

A koronavírus-járvány miatt este 8 óra és reggel 5 óra között van érvényben kijárási tilalom az országban.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment