Kínai védelmi minisztérium szerint egy amerikai hajó zavart meg egy kínai hadgyakorlatot

USA vs. KínaMegzavarta egy amerikai hadihajó a kínai haditengerészet Tajvan közelében és a Dél-kínai tengeren végzett gyakorlatát – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Vu Csien, a kínai védelmi minisztérium szóvivője.

A Liaoning nevű kínai repülőgéphordozót gyakorlat közben többször megközelítette a Mustin amerikai rombolóhajó – számolt be Vu, hozzátéve: az akció súlyosan megzavarta a kínai hadihajók gyakorlatát, és mindkét fél számára veszélyeztette a biztonságos navigációt. A szóvivő emiatt az amerikai lépést aljasnak nevezte, és úgy vélekedett, hogy a hasonló, a regionális békét és stabilitást fenyegető amerikai akciók célja a térség militarizálódásának előmozdítása.

Az amerikai rombolót végül a kínai hadihajók figyelmeztették a távozásra, a kínai védelmi tárca pedig panaszt tett az ügyben az amerikai fél felé – mondta el Vu. A szóvivő kiemelte: Joe Biden januári hivatalba lépése óta az amerikai hadihajók kínai vizek közelében végrehajtott akcióinak száma több mint húsz százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a felderítő repülőgépeké a negyven százalékot meghaladó mértékben növekedett.

A Global Times című pekingi lap által megkérdezett kínai katonai szakértő szerint az amerikai hadihajó kis távolságról végrehajtott “provokációjához” hasonló akciók könnyen vezethetnek a helyzet félrekezeléséhez vagy balesethez. Úgy vélekedett, hogy a szituációban az amerikai fél szegte meg a kölcsönösen elfogadott szabályokat, így baleset esetén őt terhelné a felelősség.

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és katonai célra kiépített több mesterséges szigetet a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja. Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.

A kínai haditengerészet még április elején közölte, hogy rendszeresen fognak “rutinszerű” hadgyakorlatot tartani Tajvan közelében. Kína saját területének tartja a szigetet, amelyet békésen vagy katonai erővel is hajlandó lenne megszerezni. Az Egyesült Államok gyakran tart hadgyakorlatot a Dél-kínai tengeren valamint a Tajvani-szorosban a szabad hajózás elvének demonstrálására.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment